2007.04.09. 

A több-biztósítós modell miatt mondott le Molnár

Az SZDSZ április 4-ei ülése után kiderült: Molnár a több-biztosítós modell miatt mondott le az egészségügyi tárca vezetéséről, amely a koalíció fennmaradásának feltétele a liberálisok szerint. Új miniszterjelölt még nincs, de biztos, hogy szabad demokrata lesz.

Az SZDSZ rendkívüli ügyvivői testületi (üt) ülését követően - amelyen Molnár Lajos és a tárca államtitkára, Horváth Ágnes is részt vett - Kóka János elmondta, az egészségügyi miniszter egy április 3-ai, a több-biztosítóról tartó szűk koalíciós egyeztetés után hozta meg döntését. Itt heves vita volt Molnár és Gyurcsány között a kérdésben. Mint az SZDSZ új elnöke elmondta, Molnár Lajost túl sok támadás érte, túl sok konfliktus kísérte az egészségügyi reform első szakaszát, ezért a tárcavezető úgy gondolta, személye hátráltatná a több-biztosítós rendszer bevezetését.

Kóka János elmondta, még nem döntöttek az utód személyéről, ez akár hetekbe is beletelhet, addig a liberálisok minden támogatást megadnak Horváth Ágnes államtitkárnak. (Az újabb egészségügyi miniszter személyéről ugyanis a koalíciós szerződés értelmében a Szabad Demokraták Szövetsége dönt.) A pártelnök hangsúlyozta: mindenképpen olyan embert fognak választani, aki következetesen kiáll a több-biztosítós rendszer mellett. Kérdésre válaszolva elmondta: a sajtóban felvetődött nevek puszta találgatások. Hangsúlyozta: elképzelhetetlen, hogy a tárcát átadják az MSZP-nek. Korábban felmerült, hogy a párt múlt hétvégén lezajlott elnökválasztása után újragondolják a koalíciós szerződést. Ennek keretében felvetődött, hogy az SZDSZ az egészségügyi tárcáért cserébe inkább a külügy vezetését kérik majd. Kóka János szavaiból kiérződött, hogy a több-biztosítós modell bevezetése a koalíció fennmaradásának feltétele. Mint a pártelnök fogalmazott: az egészségügyi reform folytatása a koalíció feltétele, álláspontjuk szerint az egészségügyi reform alapja a több biztosító. Az SZDSZ újonnan megválasztott vezetője szerint a liberálisoknak öt hónapja van arra, hogy a parlament elé benyújtsák a törvényjavaslatukat erre vonatkozóan. Kóka beszédében megköszönte Molnár Lajosnak a munkát, mint mondta, a reformok első szakasza - az ágyszámcsökkentéssel, a gyógyszerkassza rendbetételével, a gyógyszerár-csökkentéssel illetve a kórházi struktúra realizálásával - véget ért. A második szakasznak már a több-biztosítós modellről kell szólnia.

 

(forrás: fn.hu)