2007.04.20. 

Az Ördögöktől a Sínjárókig

Szarvas József : „Aki kitalálta azt, hogy a Nemzeti befogadó legyen – szellem nélküli -, szerintem őrült.”

1958-ban született Debrecenben. 1987-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1987-97-ig a Vígszínház, 1997-2001-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2001-2002-ig szabadúszó, 2002-től pedig a Nemzeti Színház tagja. Színházi szerepei – többek közt - Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde), Jesua (Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita), 10. esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember), Oszkár (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő), Nae Girimea, borbély és felcser (Ion Luca Caragiale: Farsang), I. gyilkos (William Shakespeare: III. Richárd), Felkay (Darvas Benedek - Pintér Béla: Gyévuska), Begriffendelt, Násznagy, Legöregebb udvari manó, Sovány (Henrik Ibsen: Peer Gynt), Tiborc, paraszt (Katona József: Bánk bán), Gara László, nádor (Vörösmarty Mihály - Spiró György: Czillei és a Hunyadiak), Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája), Lecki Géza (Háy János: A Senák), Jelpigyij atya, ortodox pap (Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos), Lőrinc barát (Shakespeare: Romeo és Júlia). Filmek – a teljesség igénye nélkül - : Sínjárók, Hasutasok, Tanyasi dekameron, Bizarr románc, Hídember, Az új földesúr, Melodráma, Könyörtelen idők, Alkonyodik, a bárányok elvéreznek, Üvegtigris, Üvegtigris 2., Indián tél, Zimmer Feri, Visszatérés, Egyszer élünk. TV: Három boltoskisasszony, Boldog békeidők. Patika, Neonrománc, A Szórád-ház. Díjai: az országos színházi találkozó legjobb férfialakításért járó díja (1991, 1998), színikritikusok díja (1991), Jászai Mari-díj (1992), Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1992), Ajtay Andor-emlékdíj (1994), a filmkritikusok díja A részleg című filmért (1995), monte-carlói Ezüst Nimfa-díj (1998), az Antenna Hungária legjobb férfialakításért járó díja (2001).

 -29 évesen végezte el a főiskolát. Ez azt jelenti, hogy a színi mesterségen kívül más szakmával is rendelkezik?

 - Így van. A színház előtt szakmunkás sulit végeztem. Hentesnek tanultam Debrecenben. Voltam amatőr színész, rendező. Ezt követően a Csokonai Színházban színházi segédszínész, majd énekkari tag lettem. Az érettségi felnőttkori élményem. 1975-ben kezdtem el szakközépbe járni, és ’83-ban érettségiztem le. 25 éves koromban jelentkeztem először és utoljára a főiskolára.

 - Mi az, ami megfogta a színházban?

 - Gyermekkoromban nem fogalmaztam meg komolyan, hogy „mi lennék, ha nagy lennék.” Egy tanyán nőttem fel. Ott az ember az álmait egy kicsit zártan kezeli. Mégis azt kell mondanom: minden alkalmat megragadtam, hogy színpadra léphessek. Kisfiúként egy farakás tetején énekeltem, vagy verset mondtam. A szakiskolában –ahol még verseket is írtam - többször szavaltam rendezvényeken, anélkül, hogy készültem volna a szakmára. Ha visszanézek, látom: egy irányba sodródtam, a színház felé. S én elfogadtam a sorstól a hívást.

 - Végül is felvették a főiskolára. Vidéki fiúként hogyan boldogult a fővárosban? Nehéz volt beilleszkedni?

 - Ne is beszéljünk múlt, hanem jelen időben! Senki sem tudja azt a létformát, mely gyermekkorát meghatározta semmissé tenni. Sok mindent nem értek és nem tudok elfogadni az urbánus létezésben. Ezért 6-7 évvel ezelőtt, ahelyett, hogy kimentem volna az agglomerációba, vagy a budai hegyekbe egy szép kertes házba lakni, lementem az Őrségbe és ott vettem egy parasztházat magamnak. Az ottani létezésmód számomra szellemileg azért pihentető, mert minden percét ismerem.

 - A főiskola után több helyre is hívták. Miért pont a Vígszínházat választotta?

 - A „több helyre hívtak” azt jelenti, hogy minden pesti színház megkeresett, pedig vidékre, Debrecenbe vágytam vissza. A nagy túlkínálásban, végül is a gyávaság, vagy a hűség mentén, osztályfőnökeim – Horvai István és Kapás Dezső - ajánlatát fogadtam el, mert azt gondoltam, hogy ők elég jól ismerik képességeimet. Horvai és Kapás a Vígszínház rendezői voltak. Így kerültem ebbe a teátrumba. Első szerepem az Ascher Tamás által rendezett Dosztojevszkij Ördögökében volt. Azt is tudtam, hogy a Vígszínházba az ország akkori legjobb rendezői fognak vendégként dolgozni. Tehát „jó kezekben leszek.”

 - Több, mint négy éve a Nemzeti Színház tagja. Tíz évet töltött a Vígszínházban, négyet Kaposváron. Nem jött ki a vezetőséggel, vagy pedig más motiválta a továbbállásban?

 - A Vígszínházból korábban elkívánkoztam, ám hűséges, vagy gyáva típusú ember lévén sokáig halasztottam a döntés végrehajtását. Ha az ember azt gondolja: nem elég tehetséges, nem elég jó, unja magát a próbákon, unja az előadásait, el kell menni! Magamban ezt annak idején úgy fogalmaztam meg ironikusan: vagy én megyek el a Vígszínházból, s mindenki más ott marad, vagy csak én maradjak ott egyedül, s mindenki menjen el onnan. Nem arról van szó, hogy nem jöttem volna ki a kollegákkal, hanem arról: egy idő után nem tudtam már megújítani magamat. Van ilyen. A szakmánkban ismert egy olyan mondás, miszerint ötévente váltani kell. Elmentem tehát Kaposvárra, s mindvégig ott maradtam, amíg jól éreztem magam.

 - Kaposvárt követően a légüres térbe lépett tovább. A szabadúszóság jelent egyfajta szabadságot is?

 - Nem. Én ezt az állapotot nem szabadságként éltem meg. Amikor Kaposvárról eljöttem, a Katona József Színházba szerettem volna menni. Volt egyfajta fogócskaszerű játék a Katonával kapcsolatosan. Amikor én akartam menni, ők nem voltak fogadókészek, mikor ők hívtak, én nem mentem. Kaposvár után sajnos Zsámbéki Gáborék nem tudtak fogadni. „Jó, rendben van” – gondoltam. Eldöntöttem: nem szerződöm sehová, s várom Zsámbéki hívását. Így lettem kényszer szabadúszó. Ám a szabadúszást, a partalanságot nem éltem meg szabadságként.

 - Gondolom, azért kapott így is szerepeket…

 - Hogyne. A Vígszínházban két szerepet játszhattam. Felléptem a Krétakörben, a Tháliában és a volt Nemzeti Színházban is.

 - Ádámot játszotta először az új Nemzetiben. Madách Tragédiája a teátrum nyitóelőadása volt 2002. március 15-én. Nem voltak irigyek önre a szakmai körökben?

 - Ebben az értelemben az irigység fogalmát személyesen nem ismerem, mert nekem nincs ún. szerepirigységem, s azt gondolom, hogy az el nem játszott szereppel semmi baj nincs. Az eljátszottakkal annál inkább baj lehet. Ebből következik, hogy szerepálmom sincs. Amikor a színház felépülte után elvállaltam Ádám szerepét, sokan szakmai árulásként fogták fel döntésemet. Amíg nem épült fel a Nemzeti, érthető, hogy az új színház kérdése politikai előtérben volt az anyagiak miatt. Viszont, amikor már a színház áll, akkor az előadás már a teátrum tartalmi része, amiben a politikának semmi szerepe nem lehet. Akkoriban sokan nem is vállaltak munkát az új Nemzetiben politikai okok miatt. Nem tudom, ki hogyan emlékszik arra az időszakra. Szerintem a ziláltság jellemezte. Hatalmas indulatok törtek a felszínre, s politikai csaták zajlottak az országban. Mi a teátrum megnyitását viszont nyitányként, ünnepként, újjászületésként és szakmai kihívásként fogtuk fel. Persze minden művésznek más volt a politikai ízlése.

 - Ezt az előadást nem kímélték a kritikusok. Valahol öregnek titulálták Ádám szerepéhez. Mennyire érdekli, hogy mit írnak önről?

 - Már, amikor kiosztották rám a szerepet, akkor találkozhattam cinikus és ironikus megjegyzésekkel. De én ezt magamban fel tudtam dolgozni. Ezt válaszoltam mind a gúnyos, mind a kevésbé bántó, de kritikus hangokra: „gyerekek, én ismerem a Tragédiát, sokat olvastam Madáchról és Madáchtól, de sehol sem találkoztam azzal a mondattal, hogy Ádámot mindenki játszhatja, csak Szarvas nem.”

 - Tiborcot is eljátszotta a Vidnyánszky-féle Bánk bán előadásban. Hogyan építette fel ezt a szerepet?

 - Egy tv-műsorban megkérdezték tőlem, hogy milyen koncepció alapján építettem fel Ádám szerepét. Szerepeimről sok mindent nem tudok elmondani, mert az ember a szerepét „csinálja”. A színház egy élő műfaj, s az előadásnak akkor van helye, amikor történik. Ami akkor nem volt érzékelhető, most hiába mondom el. Egy biztos: nem egy keserű férfit alakítottam, hanem egy erős, tűnődő, gondolkodó, értő és érző Tiborcot, akinek minden történelmi helyzetben szerepe van. Ajánlatot vár a hatalomtól, a politikától. Azt gondolja: nekem fel kell mennem, ha hozzám nem jönnek le.

 - Öt éve a Nemzeti Színház tagja. Összekovácsolódott mára a Nemzeti társulata?

 - Nagyon erős, tehetséges, jó szellemű művészek vannak ebben a teátrumban, olyanok, akik más-más kiváló szakmai műhelyből jöttek, és még mindig van bennünk egyfajta kíváncsiság egymás munkája iránt. Ez a társulat még formálódik, és tartogathatunk egymás számára meglepetéseket.

 -A sajtóban felreppent egy hír, miszerint a Nemzeti Színház befogadóvá válik, s a társulat a Hevesi térre költözik. Van ennek valóságalapja?

 - Aki kitalálta azt, hogy ez a színház befogadó legyen – szellem nélküli -, szerintem őrült. Ez a Nemzeti Színház. Annak épült. Jó részt közadakozásból. Nekünk – a szakmának – az a dolgunk, hogy magas színvonalon szólaljanak meg, legjobb nemzeti SZÍNJÁTSZÓ HAGYOMÁNYAINK alapján a klasszikus és mai, külföldi és magyar színdarabok. Megalapított és gondosan fejlesztett, ápolt MŰHELY jellegű TÁRSULAT nélkül ez – meggyőződésem – nem lehetséges.

 -Tavaly, október 23-án A walesi bárdokat szavalta el az Astoriánál tartott rendezvényen. Nem származott kellemetlensége abból, hogy fellépett egy ellenzéki párt ünnepségén?

 - Demokráciában élünk. Én demokrata vagyok, s úgy gondolom: az ember ott ünnepel, ahol kedve van. A legnagyobb ellenzéki erő szerintem egy demokratikus párt. Mi a probléma? Akkor, amikor az ember közreműködést vállal egy ilyen rendezvényen, akkor tudnia kell, hogy mit vállal és egy demokráciában, ha egy becsülettel vállalható helyzet miatt félnem kell, azt jelenti: nem vagyok szabad.

 -A színház után térjünk rá a filmre. Amikor barátaimmal közöltem, hogy Önnel fogok beszélgetni, azt mondták: üdvözlik Cingárt. Mit gondol, az igazi ismertséget az Üvegtigris hozta meg számára?

 - Nem. Nagyon sok más filmben is játszottam, ám kétségtelen, hogy az Üvegtigris olyan sikeres alkotás, melyről sokáig fognak beszélni.

 -Mi a nehezebb: megnevettetni, vagy megríkatni a közönséget?

 - Ha jó a darab, és jól játszanak benne a színészek, akkor mindkettő könnyen megy.

 - Említette már az őrségi parasztházat. A márciusban bemutatott Sínjárók c. film főhőse is csendes környezetben él. Szükséges ez az alkotómunkához?

 - Ezt embere válogatja. Vannak olyanok, akik le se mennének vidékre, mert nem tudnak ott mihez kezdeni magukkal. Egy urbánus ember nem tudja kézbe venni a kapát, kaszát. Az Őrségbe nem unatkozni megyek le, hanem feltöltődni a munka által. Tréfásan azt szoktam mondani: 3 nap Őrséget Pesten egy hét alatt tudok kipihenni. Ahhoz, hogy az ember filmen, vagy színházban az alkotó munkában konfliktust tudjon teremteni, belső nyugalom kell.

 - Hogyan került bele a filmbe?

 -A legfájdalmasabb emlékem a Sínjárókhoz fűződik. Jeli Ferencet, mivel kevés filmben dolgozott és visszavonultan élt, korábban nem ismertem, igaz a nevét hallottam. Két évvel ezelőtt egy próbafelvételre hívtak a főhős, Tanos Ádám szerepére. Ezt meg is csináltam. Jeli Ferenc - aki már amikor bemutatkoztunk egymásnak, azt éreztette velem, hogy teljes bizalommal és barátsággal van irányomban – közölte, hogy ez nem nekem való, de lenne egy másik szerep, a Tibor, Ádám testvére. Megkért rá: improvizáljam el. Megtörtént, s megkaptam Tibor szerepét. Olyan nagy bizalommal közelített hozzám Jeli Ferenc, hogy azon a napon bármit megcsináltam volna neki. Egy nagyon jó, bensőséges hangulatban készültünk a forgatásra. Életem egyik legnagyobb veszteségeként éltem meg azt, hogy a Feri elment. Az a fajta szeretet, amivel ő elindította a munkát, halála után is megmaradt.

 - Ez egy megalkuvó alak, vagy pedig olyan, aki sodródik az eseményekkel?

 - Egy biztos: a két testvér figurája egy azon történelmi helyzetben a két végponton állt. Ha a kommunizmus egészét sodródásnak vesszük, akkor valóban sodródott Tibor. Ha nem, akkor azt mondhatjuk: mindenkinek meg van a maga személyes szerepvállalása. Ő azt vállalta, hogy a kommunista pártban tölt be irányító funkciót. Míg a testvére a kommunista rendszer áldozata. Az kérdés, hogy morálisan ezt ki, hogyan tudja magában elrendezni.

 - Olvashatjuk: vannak a röhögtető, a közönségfilmek, melyek százezreket vonzanak, míg a mélyebb mondanivalójúakra a kutya sem kíváncsi…

 - A mélyebb mondanivalóval rendelkező film is lehet röhögtető, és a röhögtető is lehet gondolatokat, igazságokat hordozó alkotás. Aki ezeket szembeállítja, az vagy nem filmértő, vagy manipulált. Pl. Fábri Zoltánt – Ötödik pecsét, Hannibál tanár úr – senkinek se jut eszébe kategorizálni, mégis filmjeit milliók nézték/nézik mai is és szeretik.

 - Miért nincs elegendő propagandája a Sínjáróknak?

 - Nem tudom a konkrét választ. Egy fura helyzetről van szó. Az állam egy nagyobb összeggel támogatta az ’56-os filmek elkészítését, de nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy ezek az alkotások el is jussanak a közönséghez. Így nem csak a Sínjárókat érzem mellőzöttnek, hanem sok egyéb produkciót is, amelyeket a hallgatás fala vesz körül.

 -Milyen szerepek, filmek várnak a közeljövőben Szarvas Józsefre?

 - Csak a színházi ígérvényekről nyilatkozhatom. Idén, május 17-én lesz Szomory Dezső Hermelinjének a bemutatója a Nemzeti Színházban; Dr. Plundrich Károly szerepét fogom alakítani. Jövőre pedig Dosztojevszkij : Ördögök, Csehov: Három nővér és Hamvas Béla: Szilveszter c. darabjában fogok játszani.

 Medveczky Attila