2007.04.20. 

Ópium – Egy elmebeteg nő naplója

(Szász János filmje)

Szász János tíz évvel ezelőtt is Csáth Géza novelláit vette alapul a Witman fiúk című filmjéhez. Csáth Géza Brenner Józsefként látta meg 1888-ban a napvilágot, Kosztolányi Dezsővel közeli rokonságban állt. Literatúránk az igen sokoldalú alkotók között tartja őt számon, irodalmi munkásságán kívül festett és zenét is szerzett. Csáth egy személyben volt író, orvos, pszichiáter és a morfium rabja is. Szász János Szekér Andrással együtt Csáth Géza több művéből gyúrta össze ennek a filmnek a forgatókönyvét: az egyik az 1912-ben megjelent Egy elmebeteg nő naplója című orvosi értekezése, a másik az 1909-ben a Nyugat hasábjain közzé tett Ópium című elbeszélése, de figyelembe vették Csáth sudnyai fürdőnaplóját és még más írásait is. A forgatókönyvet hosszú ideig, több mint négy évig alakítgatták, sokféle változatot dolgoztak ki, mire a végleges variáció elkészült. A film jeleneteit 7 hétig, 2006 áprilisában és májusában vették fel Komáromban, a Monostori Erődben. Az Ópiumot februárban, az idei Filmszemlén már vetítették, a Legjobb rendező díját Szász János, a Legjobb operatőr díját Máthé Tibor, az Arany Mikrofon díját a három hangmérnök és a külföldi kritikusok Gene Moskovitz díját ez a film kapta. A szélesebb nézőközönség március 29-étől láthatja az art mozikban.

Az Ópium nem a könnyen nézhető és megemészthető alkotások közé tartozik. De semmi nem öncélú benne, minden nehéz és fölkavaró jelenetnek megvan a maga szerepe. Nem a történeten van a főhangsúly, hanem a két ember különböző társadalmi helyzetéből, életfelfogásából, lelki beállítottságából fakadó másféleségen. Klein Gizella, a 28 éves idegbeteg lány, aki úgy érzi, testét szétrágja az agyában fészkelő Gonosz. Gizella megszállottan ír, ha elveszik a ceruzáját, akkor saját vérével, vagy széndarabbal firkálja össze a falakat. A Moravcsik klinikán 10 éve próbálkoznak hagyományos gyógymódokkal segíteni rajta, de nem tudnak, mert csak az inkvizícióban használatos eszközökkel gyötrik a testét. Ebbe a konzervatív gyógyítási módszereket alkalmazó intézetbe kerül 1913-ban az újabb, a pszichoanalízis jóval korszerűbb eredményeit alkalmazó Brenner Géza, a morfiumfüggő negyvenes idegorvos. Mindketten szabadságukban korlátozottak, a nő a betegsége, a férfi a kábítószer miatt. Tulajdonképpen két világ, két felfogás ütközik össze kettejük találkozásában. Gizella szenvedélyes, érzelmes, az írás a kifejezőeszköze, nem ura a testének, ha éppen nem sanyargatják, akkor a benne lévő lények kínozzák. Brenner Géza kiégett, érzelemmentes férfi, aki szeretni már nem tud, csak üzekedni. Író, akinek könyvei jelennek meg, de írni sem képes, csak coitusait számolgatni. Valamiféle vonzalom alakul ki közöttük, amit csak erős túlzással lehet szerelemnek nevezni. A lány arra kéri a férfit, vágja ki belőle a gonoszt, cserében visszakapja tőle az íráskészségét. Alkut kötnek, a doktor magáévá teszi a lányt, így a Gonosz átmegy az ő testébe, azonnal írni kezd, csak úgy ömlenek belőle a mondatok. Brenner Géza pedig az általa olyannyira megvetett módszerrel – a homloklebeny átvágásával – kiűzi Gizella fejéből a Lényt. Szász János filmje több gondolat továbbértelmezésére készteti a nézőt. Az egyik az örökzöld férfi-nő kapcsolat. Az Ópiumban mindkét fél kölcsönösen kihasználja egymást. Klein Gizella és Brenner Géza kalandja nem könnyed „love story”, hanem szimpla árucsere, amivel mindketten jól járnak. Ez az állati szintre süllyesztett viszony olyan morális kérdést is felvet: szabad-e az orvosnak szexuális kapcsolatot létesítenie a betegével, akinek ráadásul a fejével van baj? A másik gondolatsor pedig az, hogy mit szabad tennie annak, aki az alá- és fölérendeltségi viszonylatban az erősebb? Kíméletlenül törhet célja felé? Mi szabhat gátat neki? Mi következik akkor be, amikor az ártatlanság találkozik a romlottsággal, és az utóbbi van nyerő helyzetben? El lehetne mélázni még olyasmin is, mekkorát fejlődött a múlt század óta a lélekgyógyászat eszköztára, mennyire lettek humánusak a módszerei, azaz a kerékbetöréstől a beszélgetésig milyen nagy utat tett meg ez a tudomány.

Szász János a főszerepet Kirsti Stubora, a norvég Nemzeti Színház tagjára bízta. Nem csak színészegyeztetési nehézségek miatt, hanem ezért, mert úgy látta, ezt a több rétegű – ösztönös és tudatos, lágy és kemény, ártatlan és bűnös – személyiséget csak ő tudja a figura által megkívánt plasztikussággal hozni. A szó legnemesebb értelmében uralja a filmet! Érthetetlen, miért nem Kirsti Stubo kapta a Filmszemle legjobb női alakításáért járó díjat. Ulrich Thomsen, dán színész pedig Brenner doktort alakítja. Ezt az egysíkú karaktert mesterien jeleníti meg. A fafejű és gőgös Moravcsik doktort László Zsolt a tőle megszokott precíz játékkal kelti életre. Az Ópium afféle 20. századi Faust-történet is: Brenner doktor az írás kedvéért eladja a lelkét a gonosznak. Célja érdekében ugyanúgy átgázol Gizellán, mint ahogyan Goethe hőse is szegény Margiton.

Dr. Petővári Ágnes