2007.04.20. 

Bábel Budapesten?

Kormányzati negyed, felhőkarcolók, városközpontok, valamint Budapest új főépítészének kinevezése. Erre a négy pontra koncentrál az építész szakma és a város, értve ez alatt Budapest főváros önkormányzatát. Amilyen kategorikusan nemet mondanak a hivatalos szervek a budapesti felhőkarcolók építésére, ugyanolyan határozottsággal és kitartással bukkannak fel az újabb és újabb tervek az ingatlanfejlesztők részéről, bízva abban, hogy a közvélemény és a szakma oldalán levő gátakat előbb-utóbb mégiscsak sikerül áttörniük. A fejlesztők egyik indoka, hogy ma már bizonyos körülmények között gazdaságosabb felfelé építkezni, mint oldalirányban, másrészt az ilyen jellegű épületek Budapestet még inkább világvárosi rangra emelnék. Több sajtóhírben olvashattuk: Schneller István, a főváros főépítésze 2006-ban részben azért mondott le, mert nem tudott ellenállni a beruházók magas házak iránti törekvésének. Anno, még az ő nyomására tiltották meg a magasházak építését. Ez ellen több önkormányzat is tiltakozott, így például a XIII. kerület vezetése is, a vitának az Alkotmánybíróság döntése vetett végett, amely hatályon kívül helyezte az angyalföldi önkormányzat rendeletét, amelyben lehetővé tette volna az Árpád híd pesti hídfőjénél 110 méter magas felhőkarcoló építését. Ennek ellenére, a mindinkább szoros ingatlanpiaci versenyben egyre több olyan befektető van, aki 55 méternél magasabb házakat is szeretne építeni. Mint ismert Leisztinger Tamás a Lágymányosi-öböl közelében szeretné megépíteni Budapest új városnegyedét. Hasonló projekten dolgoznak a Csepel sziget északi részén is, ahol Budapest legnagyobb, kb. 200 hektár nagyságú összefüggően beépítetlen területére már készen vannak a tervek. A XIII. kerületi befektetők sem mondtak le a magasházak építéséről, a Prestige Csoport például luxus-magasházat tervez a 100 milliárd forintos városfejlesztési koncepciójának részeként. Kérdés persze, hogy kiknek szeretnék építeni a felhőkarcolókat. Az egyik gazdasági hetilap a közelmúltban közölte egy ellenzéki szimpátiával véletlenül sem gyanúsítható közvélemény-kutató cég felmérését, melyből kiderül, hogy a megkérdezettek 68%-a éppen csak kijön a keresetéből és semmi pluszra nem futja nekik. Prestige Csoport szerint több külföldi ingatlanügynökség jelezte, lenne igény még e tornyoknál magasabb épületekben található lakásokra is. Arról, hogy ez a „külföld” hol is található mélyen hallgatnak. Gondolom nem Baskíriában.

                Aki járatos a művelődéstörténetben, tudja, hogy a magas épületek építése mindenkor a hatalom kifejezése volt. Utalhatunk a Biblia egyik szerzőjének értelmezésére: Bábel tornyával az akkori emberiség az Isten fölé akarta magát helyezni. A középkori Itália városállamaiból ismerjük a patrícius családok vetélkedését, hogy kinek a lakótornya magasabb. Esetenként ez odáig fajult, hogy az éppen hatalomra jutó család visszabontatta a másikét, hogy az ne legyen magasabb az övénél. A kiemelkedő épületek mindig kijelölik a központi helyet; a falu vagy a város templomának tornya kilométerekről jelzi, jelezte a célt, az útirányt. Budapestre jellemző, hogy igen nagy területei egyenletes magassággal épültek be. Több kutató szerint a középkor óta az azonos beépítési feltételek (köztük az épületek azonos magassága) valamilyen módon kifejezték a polgárok törvény előtti egyenlőségét is. Feltétlenül fel kell-e ezt a hagyományt rúgnunk? A magas házakat, felhőkarcolókat magukba foglaló városközpontok, irodanegyedek nem Európára, az európai városépítésre jellemzőek, hanem az amerikaira. Az ottani példa is mutatja, hogy egy felhőkarcoló építése persze többe kerül, mint egy alacsonyabb épületé, hiszen nem csak az alapja komolyabb, de több lift és biztonság is kell bele. Nem tudom megállni, hogy fel ne idézzem a szocialista lakótelep építés azon epizódját, amikor az épületek egymáshoz mért távolságát és a köztük futó utak helyét a tűzoltók szabták meg. Tették ezt aszerint, hogy milyen szögben lehetett billenteni a létrájukat, hogy az elérje a házak tetejét is. Noha egy magasházban keletkezett tüzet csak belülről lehet eloltani.

Az európai városokra, azok központjára – mivel esetenként több ezer éves fejlődés eredményei – a vegyes területfelhasználás, a kevert funkciók a jellemzők. Ez kedvező, mert a belvárosok soha nem válnak kihalttá, s közlekedési szempontból is a fenntarthatóság esélyeit növeli. A város történetileg kialakult és tudatosan formált városképére igen jellemző, hogy a kevés, igazán kimagasló épülete közösségi funkciójú: 96 méteres csúcsával a legmagasabb két épület az Országház és a Szent István Bazilika. Az egyik a törvényhozói hatalmat, míg a másik a hívők transzcendens kapcsolatait jelképezi. Ezt a kört követik a különböző történelmi egyházak templomainak tornyai. Nem érdeke sem az országnak, sem a városnak, sem lakóinak, sem az idegenforgalomnak, hogy Budapest elveszítse jelenlegi karakterét. Egy város vonzereje nem a felhőkarcolóitól függ. Rómában egy sincs, mégis örök turistacélpont. Társadalmi kockázatról is beszélhetünk. USA-beli munkaegészségügyi vizsgálatok igazolták, hogy a város felett dolgozók közül sokan kívülről, felülről szemlélik a társadalmat, s annak szabályait nem vonatkoztatják magukra (hisz felette állnak). Különösen a fiatalabb korosztály van e veszélynek kitéve.

A magasház-mánia már egyszer végigsöpört az ország városain: a '60-as években úgy tűnt, hogy a magasház megengedése annak jelképe, hogy a szocializmus nem marad el a kapitalista társadalmak építési teljesítményétől (miként a moszkvai magasházak is annak idején az amerikai toronyházak versenytársai kívántak lenni). Az eredmény: Veszprém, Gyöngyös, Miskolc, Pécs stb. és néhány magasház Budapesten (pl.: a Társadalombiztosítás székháza és a SOTE Nagyvárad téri épülete, mindkettő 22 szinttel) – függetlenül attól, hogy építészetileg is siralmasak – több, mint lehangoló. Annak emlékművei, hogy a rövidlátó, elsietett és beképzelt várospolitika milyen helyrehozhatatlan károkat képes okozni a városképben és a városszerkezetben. A lakótelepek építésének korszakában különféle vizsgálatok történtek a beépítési sűrűségekkel, a területek hasznosításával kapcsolatban. Ezek egyértelműen igazolták, hogy az ötszintesről tízszintesre (vagy tízemeletesre) váltás csupán öt-hat százalékos területnyereséggel jár, mert a lakóterületek nagysága a területigényes gyermekintézményektől a parkolókon át a zöldterületekig sokkal több tényezőtől függ jelentősebb mértékben, mint maguktól a lakóépületektől. Ez a kutatás alapozta meg később az alacsony szintszámú lakóterületek létesítését. A XXI. században, amikor sok jeles szerző a hely fontosságának megszűnéséről ír, amikor a távmunka lehetőségeit kontinenseken átnyúlva alkalmazzák, érthetetlen a magasházak kapcsán arról beszélni, hogy kevés a hely. Budapesten ráadásul jelentős kiterjedésűek az újra hasznosításra váró rozsdaövezeti területek. (Azokról a városi területekről van szó, amelyek korábbi hasznosítása - rendszerint a rendszerváltozás nyomán bekövetkező gazdasági és társadalmi átalakulás nyomán - megszűnt, megfelelő új hasznosításuk azonban még nem alakult ki.) Területhiány miatt tehát semmiképp sem indokolt Budapesten magasházakat, felhőkarcolókat építeni. Ha az ingatlanfejlesztés nyers érdeke a helyi politikával karöltve erőszakhoz folyamodik, és ennek legalitását a korszerűség álarcába csomagolt ideológiai jelszavakkal próbálja biztosítani, akkor búcsút mondhatunk fővárosunk még megmaradt, kevés magyar jellegének is

Medveczky Attila