2007.04.27. 

Csáky: Duray az őt ért övön aluli ütésekre reagált

Több kényes témára is nyíltan reagált a Markíza kereskedelmi televízió Testre szabva című április 22-ei politikai vitaműsorában Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, aki visszautasítja azokat a vádakat, hogy tisztességtelen eszközöket használva jutott volna a párt élére.

A műsorvezetőnő azon kérdésére, hogy sikerében mekkora része volt Duray Miklósnak, Csáky Pál leszögezte: "Nem ez volt a döntő. A kongresszus előtt néhány politikus, elemző, újságíró merész kijelentéseket tett arról, hogy mi volt, van és mi lesz az MKP-ban. Miután ezekhez képest ellenkezőleg alakultak az események, két lehetőség kínálkozott a számukra. Az első, hogy beismerik, nem mérték fel jól a helyzetet és tévedtek, a másik a kifogások keresése. A Duray-témát maga Bugár Béla nyitotta meg még hónapokkal a kongresszusunk előtt. Szerintem ez hiba volt, és erre már akkor is figyelmeztettem. Ez ugyanis olyan várakozásokat eredményezett, hogy a kongresszus elsősorban arról szól majd, hogy vajon Duray Miklóst félreállítják-e majd a párt vezetéséből? "De most nagyon nagy befolyása van Duraynak a pártban, hiszen ő felelős a párt stratégiájáért" – vetette közbe a műsorvezetőnő, megjegyezve, hogy Durayt sokan ellentmondásos politikusnak tartják. "Én úgy hiszem, mindenkinek azt kell tennie a pártban, amihez ért. Duray úr művelt ember, alkalmas a stratégia kidolgozására. A stratégiánk viszont az lesz, amit a párt szervei megszavaznak. " - válaszolta erre Csáky, aki annak a kérésnek is eleget tett, hogy őszintén mondja el véleményét arról, hogy Duray Miklós a kongresszus után egyik interjúban előjött azzal, hogy a múltban Bugár Bélát a kommunista titkosszolgálat egyik ügynöke befolyásolta cselekedeteiben?

"Ez nem véletlen elszólás volt Duray részéről, hanem bizonyos múltbeli események, összefüggések következménye. A kilencvenes években egyfajta Bugár-Duray versengés folyt, és ekkor Duray valószínűleg övön aluli ütéseket kapott. Lehet, hogy Bugár úrtól is, de másoktól is. Ismerjük Duray Miklóst, aláírta a Charta 77-et, kétszer ült börtönben elveiért. A kilencvenes évek elején magasan kezdte a politikai pályafutását, de később - bár bizonyára ő maga is követett el hibákat. - a már előbb említett övön aluli ütések érték, melyekről a mai napig azt gondolja, hogy nem véletlenül kapta őket. Duray azt akarta, hogy erről a véleménye napvilágra kerüljön, és erre felhasználta az egyik magyarországi médiumot. Én ezután léptem közbe, és leállítottam a folyamatot. Most megelégedéssel mondhatom, hogy az MKP-ban ezzel kapcsolatban mindenki tartja magát a megállapodásunkhoz." Csáky Pál azt is elmondta, nem csak a kongresszust megelőző időben fogalmazott meg kritikákat a pártban, hanem ezt tette Simon Zsolt volt agrárminiszter esetében is, amikor annak a dotációk folyósításával voltak gondjai. Csáky akkor nyíltan kijelentette, hogy Simonnak le kéne mondania, de hasonló bíráló magatartására hívta fel a figyelmet két másik esetben is. Csáky ugyancsak visszautasította, hogy "szlovákellenes" kártyát húzott elő a kongresszuson. "Az MKP-ból Bugár Béla az, aki a legtöbbet tette azért, hogy a párt elfogadható legyen a szlovák nemzetiségű polgárok számára. A gond az, hogy szavazatokat vesztettünk náluk is, de főleg a magyar nemzetiségűeknél. A kongresszuson én csak azt mondtam, hogy azzal, hogy a csak a szlovákok irányában kifejtett aktivitással az a gond, hogy azzal az elvesztett magyar szavazatokat nem szerezzük vissza." Volt egy érdekes, "könnyedebb" mozzanata is a vitaműsornak. Durayról beszélve (szlovák nyelven) a műsorvezetőnő és Csáky Pál is másként ragozta annak nevét. Nyelvtani szempontból kétségtelen, hogy Csáky Pál tette ezt helyesen, aki - ahogy a magyarok általában - "Duray"-t mondott és ennek megfelelően is ragozott, míg a moderátor rendre a "Duraj"-nak ejtette az MKP stratégiai alelnökének nevét, és ez a szlovák nyelvtanban egészen más ragozást is kíván. Az érdekes az, hogy Bugár Béla is szlovák nyelven folytatott beszélgetéseiben (például a legutóbbi De Facto - JOJ televízió - adásában) is a szlovák műsorvezetőnő hibás névhasználatát alkalmazta Duray esetében, noha Bugárt gyakran dicsérték jó szlovák nyelvtudása okán.

 (forrás:duray.sk)