2007.04.27. 

Ismét meggyalázták a magyar emlékjeleket

Április 17-én reggel Beregszász polgárai döbbent felháborodással tapasztalták, hogy ismét vandálok garázdálkodtak a városban, s ismét a magyar vonatkozású emlékjeleket célozták meg: fekete festékkel lefújták, fekete keresztekkel, firkákkal csúfították el Petőfi Sándor, Illyés Gyula és Szent István szobrát – ez utóbbi a római katolikus templom udvarán áll... –, s ugyancsak tönkretették a város központjában álló épületeken elhelyezett Móricz-, Kazinczy-, Kölcsey-, Esze Tamás-, Mikes-, Rákóczi-, Bethlen-, Móra-, Lehoczky- és Petőfi-emléktáblákat (egyes kétnyelvű emléktáblákon csak a magyar feliratot érte a festék...).

Az egykori vármegyeháza – ma az egészségügyi college – épületén majdnem minden táblát megrongáltak, itt egyedül az Interparlamentáris Unió ukrán és a magyar nemzeti csoportja részvételével állíttatott Hagara Viktor-emléktábla úszta meg a rongálást. Ez arra enged következtetni, hogy a tettesek mégsem meggondolatlan gyerekek lehettek, hanem olyasvalaki(k), akik tisztában voltak azzal, mit tesznek, s a nemzetközi bonyodalom kockázatától azért visszariadtak.

 (forrás: Kárpátalja)