2007.08.03. 

Generális Konvent sárospataki ülésének zárónyilatkozata

A Kárpát-medencei református egyházmegyék és egyházkerületek elnökségeinek tanácskozó testülete (Generális Konvent) 2005. július 8-i nyilatkozata szellemében továbbra is elkötelezi magát a Magyar Református Egyház egységének helyreállításában. Ezen az úton haladva idei plenáris ülésünkön konszenzus alakult ki a Magyar Református Egyház jövőbeni alkotmányának alapelvei illetve megfogalmazásának elvi szempontjairól. A résztvevők elfogadták az alkotmány kidolgozására teendő további lépések menetrendjét. A kidolgozás alatt levő alkotmánytervezet értelmében a tagegyházak együttműködnek a jogalkotásban, a közös képviseletben, a szeretetszolgálatban, a misszió (beleértve a sajtót és a médiát is), az oktatás és az ifjúsági munka területén, továbbá a tájékoztatás, informatika és kommunikáció, valamint a nyugdíjügyek intézésében. Az alkotmányt az egyháztestek legfelsőbb szintű törvényhozó testületei, (zsinatai) ratifikálják. Ezt követi az egyháztestek által delegált Magyar Református Egyház Zsinatának összehívása és az alkotmány elfogadása.

A már megvalósult közösség és egység örömteli jeleként éltük meg a Generális Konvent plenáris gyűlésével egy időben tartott Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót, a Kárpát-medence minden részéről érkezett ifjak részvételével.

A Magyar Református Egyház - mint Jézus Krisztus igaz egyházának része - a keresztyén közösség erejét és örömét kívánja megélni és megmutatni Európában és az egész világban. Ezért minden szükséges lépést megtesz a Kárpát-medencei magyar reformátusság méltó és méltányos megjelenítése érdekében a nagyszebeni III. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen. Sajnálattal értesültünk a Vatikánnak a közelmúltban az igaz egyházról kiadott kiskátéjáról, amely éppen a szélesebb értelemben vett keresztyén egyházak közösségéről nem vesz tudomást.

Ez úton is biztatjuk Kárpát-medencei református közösségeinket, hogy maradjanak meg az evangélium tiszta hirdetésében, és életükkel, imádságaikkal tegyenek bizonyságot arról az irgalomról és szeretetről, amellyel Isten Krisztusban a világ felé fordult.

 

Sárospatak, 2007. július 20.

 

(forrás: reformatus.hu)