2007.08.03. 

Gyermekvállalásból elégtelen

Magyarországon népesedési válság van, nem túlzás így jellemezni a kialakult helyzetet. A népesség száma ugyanis 1981 óta folyamatosan csökken, egyes években negyvenezerrel lettünk kevesebben. Július 11-én, a népesedési világnap alkalmából Vukovich Gabriella demográfus elsősorban a népességcsökkenés tartósságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: más országokban is fogy a lakosság, de a világon sehol sincs példa ilyen tartós csökkenésre. Szerinte a bevándorlás valamelyest csökkenti ugyan a természetes fogyás mértékét, de a megállításához ez sem elég. A lakosságszám rohamos csökkenése két fő okra vezethető vissza: a szülők nem reprodukálják magukat, a kapcsolatból nem születik legalább az átlagos minimumnak tekinthető 2,1 gyermek, helyette átlagban csak 1,3 utódot hoznak a világra a magyar párok. A másik probléma a magas halandóság. Az Európai Unió országai közül nálunk a legrövidebb a várható élettartam, valamint az összes betegségcsoportban magasabb a halandóság, mint az unió országaiban. A volt szocialista országok szinte mindegyikében hasonlóan rossz a helyzet, de még ezek között is hazánk van a legrosszabb helyzetben. A népesség korstruktúrája önmagában hordozza a további öregedés, a további népességcsökkenés szükségszerűségét. Egyre kevesebb lesz a szülőképes korú nők száma. Ha emelkedne is a termékenység - a nők a mainál több gyermeket vállalnának -, akkor sem tudnának számszerűen annyi gyermeket világra hozni, amennyire szükség lenne. A fogyás lefékezéséhez is a gyermekvállalást erőteljesen ösztönző családpolitikára lenne szükség; az úgynevezett idő előtti halálozások visszaszorítása azonban hathatós egészségpolitikai intézkedéseket követelne. Ez viszont a kormánynak lenne a feladata. Kérdés csupán, hogy Gyurcsányéknak az-e az érdekük, hogy szaporodjon a magyar. Felvetődik, hogy a közterhek, adók, rezsiköltségek növelésével azt szeretnék elérni: aki tud, menjen ki; aki marad vagy haljon éhen, de semmiképpen ne szaporodjon a magyarság. Ez a föld, „melyen apáink vére folyt” nagy valószínűséggel másoknak kell. Úgy 10 éve ment ki egyik unokatestvérem Spanyolországba. Férjével együtt zenetanárok. Négy gyermekük van. Mára autóval, s egy tengerparti, s egy városi lakással rendelkeznek. Itthon ezt soha az életben nem tudták volna megvalósítani zenetanári fizetésből.

Egyes vélemények szerint a termékenység csökkenésének konkrét okai a megváltozott életvezetési szempontokban is keresendők. A nők és a férfiak is tovább tanulnak, későbbre tolódott a családalapítás, ez akadályozza a több gyermek megszületését. A családalapítás korábban házasságkötést és gyermekvállalást jelentett. Mára azonban drasztikusan csökkent a házasságkötések száma, a fiatalok inkább az élettársi kapcsolatot választják. Ezekből azonban kevesebb gyermek születik, mint a házasságokból. Az élettársi kapcsolatok ugyanis kevésbé szilárdak, a benne élők kevésbé merik vállalni a gyermekáldást.

A másik fontos kérdéskör a nők munkavállalása. A mai világban nem képzelhető el, hogy egy kereső eltartson egy családot. A nők munkába állását azonban nem lehet visszacsinálni, természetes igénnyé vált az önálló egzisztencia megteremtése. A válások magas száma is a munka világába tereli a nőket. A negyvenszázaléknyi, válással végződő házasság nő tagjai sokkal kiszolgáltatottabbak lennének a megfelelő képzettség és az önálló pénzkereset nélkül. A társadalomban viszont nem alakult ki a nők családközpontú foglalkoztatását lehetővé tevő szemlélet: a munkaerőpiac nem képes értelmesen befogadni a munkavállaló nőket, és a családban sem alakult ki a nők munkavállalásához szükséges munkamegosztás.

Magyarországon nagy gond az is, hogy a gyermekek vállalásával arányban jelentősen csökken az egy főre jutó jövedelem, ezt a szociális juttatások nem kompenzálják kellőképpen. Bár csúnya dolog ezt kimondani, de a gyermektelen családok között a szegénységi kockázat kilenc, az egygyermekes családoknál tizennégy százalék. A kétgyermekes családok esetében ez a mutató tizenöt, a háromgyermekeseknél huszonkét százalék, a négy vagy több gyermeket nevelő családoknak harminchét százaléka szegény. A szegénység ebben az esetben azt jelenti, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem az országos átlagjövedelem hatvan százaléka alá zuhan. A hazai családpolitika a Bokros-csomag óta siralmas állapotban van.

Mindez a bizalom megingását eredményezte, ez pedig nehezen állítható helyre. Az Orbán-kormány idején visszaállították a kedvezményeket: alanyi jogú lett a családi pótlék, még magasabb szinten újra bevezették a gyermekek után járó adókedvezményt. Az akkori politika nem segélyelven működött, hanem az adózott jövedelemmel bírókat támogatta. A jelenlegi kormányzat a családpolitikát szegénységpolitikává degradálták. Nőtt a családszegénység, kevés a gyermekintézmény. A családok nem érzik, hogy fontosak a kormánynak, és hogy gyerekvállalás fontos társadalmi közös ügy is.

A magyar ifjúság, amikor házasságot tervez, akkor az optimális gyermekszámról beszél. Sok esetben házasság helyett csak élettársi viszonyt létesítenek, és csak egy vagy két gyermek születik. A társadalom atmoszférája nem családközpontú, a gyermekek harminc százaléka pedig a családok négy százalékát kitevő nagycsaládokban él. Fontos a média felelőssége is. Erről Bíró László katolikus püspök beszélt az egyik médiumban.

„Felelőssége a kormánynak és a médiának van. Az egészséges család nem hírértékű, a családot lejárató vagy negatív kontextusban bemutató történések viszont nagyon is azok.”-mondta a főpap. Ki kéne végre mondani: a család nem problémája a társadalomnak, hanem megoldás a bajaira. Mi azért láthattuk meg a napvilágot, mert ősapáink készek voltak vérüket áldozni az asszonyért, a gyermekért, a jövőért. Nem méricskéltek. S nem tették fel a kérdést: megéri-e. Ó, idők, ó, erkölcsök!

 Medveczky Attila