vissza a főoldalra

 

 

 

 2007.08.10. 

Budai Ilonkával szépen szólt az ének

A tábori program idén is színvonalas gálaműsorral és kézművestáborral zárult Pázmándfalun, ahová ideiglenesen a tápszentmiklósi hagyományőrzők kéredzkedtek be. A résztvevők kis- és nagycsoportokban tanulhattak citerázni, furulyázni, táncolni, énekelni és kézműveskedhettek is. Kurucz Istvánné, a tábor szervezője elmondta, a nyolcadik alkalommal megrendezett, hagyományokra építő tábor most is jó alkalmat jelentett az együtt éneklésre és a közösségépítésre. Aki akart, a citera mellett parasztfurulyán is tanulhatott, s Budai Ilona népdalénekes idén is szépen hangzó népdalcsokorral örvendeztette meg a táborlakókat. – A zeneiskolában valósággal elhúznak azok a gyerekek, akik ilyen intenzív keretek között fejlesztik tudásukat – sorolta Kuruczné Márti. – A kitartó munkának meglett az eredménye: akik egykor a haladó csoportban tanultak, ma a Móva Citerazenekart erősítik. Barsi Ernő néprajztudós, Budai Ilona népdalénekes, Raksányi Boglárka zenetanár és Gubucz Péter művészeti vezető évek óta nem csupán figyelemmel kísérik a tábor munkáját, de magas színvonalon oktatnak is. A gyerekek lelkesedése most is óriási volt, az együttlét jó közösséget formált. Legalább olyat, hogy jövőre már a felújított tápszentmiklósi iskolában megint szépen szóljon a citera, a furulya és az ének.

 Harcsás Judit

 (forrás: kisalfold.hu)