vissza a főoldalra

 

 

 

 2007.08.10. 

Nagyváradon tartott konferenciát a Királyhágómelléki Református Nőszövetség

A Királyhágómelléki Református Nőszövetség nyolcadik konferenciája alkalmából zsúfolásig megtelt a nagyvárad-újvárosi templom. A több mint ezer résztvevő Máramarostól a Bánságig az egyházkerület kilenc egyházmegyéjét képviselte.

"Örvendetes, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő alatt az egyházon belül a nőszövetségeknek sikerült megerősödniük, ők vállalják fel a munkák oroszlánrészét, példájukat a presbiteri szövetségeknek is követniük kellene - hangsúlyozta üdvözlőbeszédében Tőkés László. - A nőkre a nemzedékről nemzedékre való megmaradás terén is nagy felelősség hárul, ők a szeretet bensőségességével, intimitásával tudják elvégezni azt, ami a Biblia szerint parancsolat, tanítás, dogma." A püspök hozzátette: magyarságunk szempontjából ez a szerep fokozódik, hiszen az erdélyi magyarság veszélyeztetett nemzeti közösség. A nőknek pedig nemcsak szent hivatása az élet továbbadása, a nemzedéki folytonosság megőrzése, legalább annyira súlyos felelősség terheli őket, amennyiben ez nem történne meg. A püspök szerint azonban a dicséretek mellett el kell ismerni, hogy egy emancipáltnak nevezett világban a női hivatás átalakult, a nemzedékek lánca szakadozik. "Egy olyan világban, ahol a mobilitás, a kivándorlás, az asszimiláció hódít, nagyon sokat tehetnek az anyanyelvre oktató, családot összefogó édesanyák, nagymamák, asszonyok. Sajnos el kell ismernünk, hogy elöregedett a nőszövetség, mert a mai fiatalabb vagy középkorú réteg már nem találja magát otthon ebben a hagyományos nőszövetségi formában, ezért új utakat is kell keresni, arra kell törekednünk, hogy ne korcsosuljon el Árpád népe vér szerint és Krisztus népe hit szerint" - szögezte le a püspök.

A konferencia alapgondolata a nők szerepvállalását taglalta, e témában Női sorsok üzenete címmel dr. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense tartott előadást: "A nők jogait ma Európa-szerte alkotmányok biztosítják, ennek ellenére nem azonosak az esélyek, a munkanélküliek nagy része a nők közül kerül ki. Az európai uniós tagállamok közül pedig Magyarországon a legalacsonyabb a nők részvétele a politikában" - részletezte a docens. Az előadó szerint a nők szerepvállalását már a Biblia is megfogalmazta, a Biblia legfontosabb üzenete, hogy a nőknek az őket megillető méltósággal kell rendelkezniük, mert amíg ezt megtagadják tőlük, addig csak saját szerepeikkel küzdenek. A bibliai asszonyok sorsa szerinte azt mutatja, hogy ők felvállalták szerepüket, harcos, kemény asszonyok voltak, és személyeik példát kell mutassanak a mai világban is. "A gond abból adódik, hogy a nőkre ma túl sok feladat hárul: családösszetartás, gyermeknevelés, munkavégzés, és ez a túl sok igény velük szemben oda vezet, hogy identitásuk nem fejlődhet rendesen" - zárta mondanivalóját Bodó Sára.

A királyhágómelléki nőszövetségek munkájáról Bogya-Kiss Mária, a szövetség elnöke tartott beszámolót, és örvendetesnek nevezte, hogy a tevékenységekben egyre többen vesznek részt, egyre többen állnak be az általuk szervezett munkába. "Egyszerű és talán könnyű ma gyülekezeti tagnak lenni, beülni a templomba, meghallgatni a vasárnapi prédikációt, és szépen hazamenni. De sokkal nagyobb dolog, ha valaki a második mérföldet is megteszi, és beáll a szeretet megvalósítását célzó munkába" - vélte a tiszteletes asszony. A nőszövetségek a munka során megkeresik és felkarolják a szegényeket, a nélkülözőket. "A nőszövetségi tagok Nagyváradon a kórházi beteglátogatást vállalták fel, Szatmárnémetiben a börtönmisszióban jeleskednek, és a legtöbb gyülekezetben már a gyermekmisszió is beindult. Ilyenkor a konferencián halljuk egymás bizonyságtételét, és rádöbbenünk arra, hogy hazatérve még mi mindent el lehetne végezni" - szögezte le Bogya-Kiss Mária. Az idei konferencián elismerő oklevéllel köszönték meg többtucatnyi, a munkában jeleskedő asszony munkáját. Az egyházkerületi nőszövetségi vezetők választása során a jelenlévők egy újabb mandátumra szavaztak bizalmat a szövetség eddigi vezetőségének, így Bogya-Kiss Mária szatmárnémeti lelkipásztor maradt továbbra is a Királyhágómelléki Református Nőszövetség elnöke. A konferencia záróistentiszteletét Gede Ildikó, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke tartotta, a konferenciazáró úrvacsorai ágendát Herdeán Gyöngyi nagyvárad-újvárosi lelkész szolgálta.

 

(forrás: reformatus.hu)