vissza a főoldalra

 2007.08.17. 

Az élni akarás diadala

A korábbi diktatúra – az 1990-ig tartó rendszert is beleértve - bukása óta még sohasem volt példa arra, amit a Magyar Írószövetséggel művelt a 2. Gyurcsány-kormány. 2006-ban harmadára csökkentette a támogatás mértékét, de ezt a csekély, alamizsnaszerű összeget sem utalták át időben. 2007 áprilisában is nyílt levélben kellett Hillerhez fordulniuk, aminek hatására a minisztérium „egyensúlyi tartalékából” ígérték a támogatást.

 - Elnök úr, igazak-e a hírek, végre megkapják-e ezt a csekély támogatást?

 - Igen, kapunk támogatást. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy már a tavalyi évünk is roppant nehéz volt, hiszen a várható évi, hozzávetőlegesen húszmillió forintos állami keret helyett mindössze hatmillió forint érkezett a számlánkra. Ezt a hatmillió forintot is csak december 23-i dátummal folyósították részünkre. Az idei esztendőre pedig úgy tűnt, hogy egyetlen fillért sem kapunk. Ha figyelembe vesszük a tavalyi nehézségeinket is, akkor bizony el lehet gondolni, milyen ijesztő helyzetben vágtunk neki ennek az évnek. Talán a nehéz helyzet is tette, nem tudom, de örömteli tény, hogy régen látott összefogás jött létre a magyar írótársadalmon belül. L. Simon László és jómagam szervezésében és vezetésével létrehoztunk egy Irodalmi Kerekasztalt, melynek ülésein nyolc szervezet képviseltette magát. Írtunk egy udvarias, de nagyon határozott hangvételű levelet Hiller István miniszter úrnak. Jellemző az összefogás nagyságára, hogy a levelet végül a bennünket korábban többször támadó Élet és Irodalom közölte le. Nem sokkal ezután a Petőfi Múzeumban – egy ünnepség keretén belül – Hiller miniszter úr ígéretet tett arra, hogy mégiscsak támogatásban részesül majd a Magyar Írószövetség.

 -Ígérni sok mindent ígértek és ígérnek a szociálliberálisok, azonban azok közül jórészt csak a negatív dolgok valósulnak meg…

 -Igen, miután már számlánkra is rákerült az összeg, immáron tényként mondhatom, hogy 6,9 millió forintnyi állami támogatást kaptunk a 2007-es esztendőre. Ezzel azonban nem ért véget az idei költségvetésünk bevételi oldala, mert az eddigieknek megfelelően nem csak az állami forrásokra hagyatkozunk. Természetesen különféle pályázatok idén is kiírásra kerültek, melyek révén még további bevételekhez juthatunk majd, remélem.  A pályázati pénzek felhasználása persze kötöttebb, alkalmazkodnunk kell majd az adott pályázatban foglaltakhoz, de ettől még annak ugyanúgy örülünk és az így befolyt összegek ugyanúgy nélkülözhetetlenek a szövetség gördülékeny működéséhez.

 - Mi lesz a sorsa a válsághelyzetben létrejött Irodalmi Kerekasztalnak?

 - A terveink szerint tovább működik majd. Miért is kellene megszüntetni? Ennek a létrejötte is bizonyítja, hogy jó célért történő összefogással reménytelennek látszó meccseket is meg lehet nyerni! Az Irodalmi Kerekasztal tagjai közül kijelöltünk három személyt, akik újabb levelet írtak a szaktárcának. Ebben egy személyes találkozás lehetőségét kértük Hiller Istvántól, mely remélhetőleg még az ősz folyamán meg is valósul majd.

 - Ha már az őszt szóba hozta: szeptemberben tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Írószövetség. Mi várható ott?

 - Egy dolog biztos, engem már nem választhatnak elnökké. Az alapszabályunk ugyanis kimondja, hogy egy ember legfeljebb két ciklus erejéig láthatja el az elnöki teendőket. Nekem pedig a második elnöki időszakom ér most véget, így egészen bizonyosan új elnököt választ majd a szervezet.

 - Marad azért a döntéshozók között? Hiszen az Írószövetségnek van elnöksége és választmánya is. Gondolom, azt nem tiltja az alapszabály, hogy valamelyik testületbe bekerüljön.

 - Ezt a választás dönti majd el. Miután egy demokratikusan működő szervezet vagyunk, csak akkor leszek, lehetek tagja akár az elnökségnek, akár a választmánynak, ha kapok jelölést, majd utána kellő számú szavazatot is. Bár szerencsére írói teendők, feladatok is állnak előttem az elkövetkező időszakban, én személy szerint nem szándékozom kivonni magam az Írószövetség teendői alól sem! Ha bizalmat kapok, akkor szívesen tevékenykedem majd tovább ott is.

 - Két ciklust végigküzdve mit szánna útravalóul az utódának?

- Elnökségem során én mindig arra törekedtem, hogy azokat az elveket, azt az értékrendet, melyet a Magyar Írószövetség megalakulásától kezdve folyamatosan zászlajára tűzött, minden áron tovább vigyük. Az egész magyar írótársadalomért felelősséggel tartozunk, és egyben szervezetünk alapvető feladata az írók érdekeinek védelme is. Ám ez nem minden. A magyar kultúra és a nemzeti identitás védelmezőjeként kell továbbra is működnünk. Segítenünk kell az anyaországi írókat és az írói műhelyeket, valamint a kisebbségi létben, illetve szórványban élő magyar írókat. Emellett a következő időszak egyik legfontosabb eleme lesz egy olyan támogatói rendszer kialakítása, amely hosszú távon biztosítja majd az Írószövetség anyagi hátterét is. Ehhez persze a kulturális kormányzat segítsége is kell. Olyan törvényi háttér kialakítása lenne szükséges, amellyel helyzetbe hozzák a kultúrát – és benne az írótársadalmat – támogatni szándékozókat. Ebben az államnak kell jó példával elöl járnia.

 - Elnök Úr! Megkérdezhetem: Kalász Márton, az író min dolgozik jelenleg?

 - Talán nem mindenki előtt ismert, hogy én német származású vagyok. Kapcsolatom a német nyelvterülettel ezen felül is kiterjedt életem szinte minden szakaszára, ugyanis korábban – mint ösztöndíjas – több részletben, tizenkét évet töltöttem kint az egykori NDK illetve NSZK területén. A berlini Magyar Intézet munkatársa voltam és volt alkalmam megismerni a korabeli Kelet-, illetve Nyugat-Berlin hétköznapjait és kulturális életét. A 90-es években a Stuttgarti Magyar Intézet igazgatója voltam. Ennek a hatalmas, és ma már komoly történelmi jelentőséggel is rendelkező élményanyagnak a megírását tervezem. A mai ínséges időkben szinte csodaszámba megy az a tény, hogy a Holnap Kiadó és annak vezetője, Milkovich Eszter jóvoltából ösztöndíjat sikerült nyernem erre a könyvre. Műfaját tekintve egyébként személyes élményeimet esszék formájába próbálom majd önteni.

 - Egyéb tervei vannak-e még?

 - Természetesen továbbra is ugyanolyan komoly része marad életemnek a tanítás, mint eddig volt. A Károli Gáspár Református Egyetem német tanszékén régóta oktatok. Felemelő érzés, amikor tudást adhat át az ember. Ha ezen felül még az érdeklődést is láthatjuk csillogni a hallgatók tekintetében, az maga a csoda. A sors ajándéka, hogy tanárként gyakran átélhetem ezt a csodát.

 Kovács Attila