vissza a főoldalra

 

 

 

 2007.08.17. 

Hajdúböszörmény negyedszázada képekben

Hajdúböszörmény - "Így láttam" - elnevezéssel rendezte tematikus tablókra mintegy kettőszáz, 1970 és 2006 között készült fényképét Szabó Miklós fotóművész a művelődési ház tárlatára, amelyet augusztus 12-én nyitottak meg. 

A megnyitó kettős volt, hiszen Pálnagy Balázstól Gajdán Zsuzsáig 15 helyi képzőművész alkotásait is láthatja még a közönség ugyanott augusztus 27-ig. Kiss Attila polgármester köszöntőjében hatalmas kincsnek nevezte a fotókat, s értékelte, hogy a fotós a legkülönlegesebb képeket válogatta hatalmas archívumából a kortárs és a részvevő szemével. Lázár Imre nyugalmazott polgármester megnyitójában elmondta, hogy a képek főleg felkérésre készültek: a köztéri vitrin, valamint a városi újság is gazdagodott azokkal. Mind a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 40 éves múltját, a város jellegzetes alkotóit, az eseményeket mozgató figuráit, az ott járt neves vendégeket, középületek épülését, átadását reprezentálja a tárlat.

 (forrás: haon.hu)