|
 2007.08.17.
Augusztus
20. ünnepén
Krisztus
az ajkán, Krisztus a szívében
Történelmünk
során zarándokként vagy turistaként sokan megjárták Rómát.
Nekünk, magyaroknak örökre nevezetes marad Asztrik apát, az
első kalocsai érsek római útja. Az ezredik év őszén küldte
őt István, a magyarok fejedelme II. Szilveszter pápához, hogy
számára koronát hozzon, és ezzel népe beiktatódjék a
keresztény népek sorába. A megkoronázás jelentősége az idő
múlásával egyre növekedett. Évszázadok múltán már
megbizonyosodhatott róla a magyar nép, hogy amit a Szent Korona
jelképezett számára, az biztosította fönnmaradását a Kárpát-medencében,
ahol ötezer év óta laktak a história által is följegyzett népek:
illírek, trákok, kelták, rómaiak, hunok, különböző germán
törzsek, avarok és frankok, akik vagy beleolvadtak a többi nép
közé, vagy nyomtalanul eltűntek. Csak a magyarság tudott
megmaradni, ezeréves államot alapítani, amely az életére törő
nagy birodalmakat is túlélte. Mindez azért volt lehetséges,
mert Szent István elvitathatatlan érdeme, mely által történelmünk
legnagyobb egyénisége, a magyar szentek legnagyobbika lett. Ezért
augusztus 20. ünnepe a hála napja, amikor hálát adunk
Istennek, hogy nekünk adta Szent István királyt, akiről
Hartwig püspök legendájában azt olvassuk, hogy Krisztus a száján,
Krisztus a szívén, Krisztust hordozta minden tettén. Szent István
korára már kialakult a koronázási szertartás teljes rendje,
mely nagyban hasonlított a mai pap-, vagy püspökszenteléshez.
A fejedelem teljes fegyverzetében a koronázó főpap elé járult,
aki Szent István esetében az esztergomi érsek volt. Különböző
imádságokat mondtak el Salamon és Dávid király bibliai történetéből
merítve. Ezután a fejedelem arcra borult és a Mindenszentek litániáját
énekelték. Ezt követően olajat öntöttek a fejére a következő
szavak kíséretében: "Fölkenlek téged királlyá az Atya,
a Fiú és a Szentlélek nevében". Ezután fejére helyezték
a koronát. A koronázásnak volt egy mai időkben is megszívlelendő
mozzanata. Mielőtt elkezdődött volna a szertartás, megkérdezték
az ott álló népet: "Akarjátok-e, hogy fejedelmetek király
legyen?" A népnek egyhangúan kellett felelni rá:
"Akarjuk!" Ha ma megkérdeznék a magyar népet, hogy
akarja-e, hogy Szent Istvánhoz hasonló hitű és jellemű
emberek vezessék az országot, akik a keresztény életelveket népünkkel
megvalósíttatják, vajon kapnának-e kétharmados többséget?
Szent
István egyértelművé tette törvényeiben, fiához intézett
Intelmeiben, hogy az egyház és állam rendjét tiszteletben kell
tartani. Az imádságot, a kegyességet, az irgalmasságot és a többi
erényt gyakorolni kell. Egyéni életpéldájával pedig arra tanít,
hogy a születendő életet, majd a családi életet tisztelni
kell. Meggyőződéses hitének tanúságát adta, amelyben benne
volt a Szűz Mária-tisztelet is. Vajon akarná-e a magyar nép
ezt követni? Mert ha nem, akkor minden megemlékezés csak olyan,
amelyet a próféták kárhoztattak a helytelen istentisztelettel
kapcsolatban, s ez a szentekre is áll, hogy "csak ajkunkkal
tiszteljük" őket.
A
13. századi kalocsai székesegyházból való az a királyfej, vörös
márványszobor - amelynek eredetije a Nemzeti Galériában látható
-, amelyről sokan azt tartják, hogy Szent István királyt ábrázolja.
Kétszáz évvel Szent István halála után úgy élt már a
magyar nép emlékezetében, hogy a szobor markáns vonásaival
egy szilárd jellemű ember portréját mutatja, aki nemcsak azt
mondta: "Uram! Uram!", hanem meg is tette az Isten
akaratát. A történelemből ismerünk olyan uralkodókat, akik
Szent Istvánhoz hasonlóan államot alapítottak, vármegyéket,
egyházmegyéket szerveztek, templomok építését tették kötelezővé,
de mégsem váltak szentekké. Szent István a krisztuskövetésben
maga járt elöl jó példával. Számára a keresztény élet nem
külsőséges tettekben nyilvánult meg, még csak nem is reálpolitikai
meggondolásból váltotta föl elődjeinek pogány életformáját
keresztény hitre, hanem őszintén hitt és tudatában volt
annak, hogy Isten ítélőszéke elé fog egykoron állni. Tudta,
hogy a királyi korona számára csak időleges és semmit sem ér,
ha nem nyeri el az üdvösség koronáját. Azt írta Szent Imrének:
"Kell, hogy a királyt kegyesség és irgalmasság díszítse,
de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt
istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a
»király« névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát
szerelmetes fiam, szívem ékessége, sarjam, jövő reménysége,
megkérlek, megparancsolom neked, hogy mindenütt és mindenekben
a szeretetre támaszkodva légy kegyes. Mert a szeretet gyakorlása
vezet el a legfőbb boldogsághoz". Az Evangélium átiratának
mondhatók ezek a gondolatok, amelyek ma is időszerűek, ha egyéni,
családi és társadalmi életünkben boldogulni akarunk. Szent
István király! Járj közbe népedért Istennél, hogy példádat
kövessük, szavadat, intelmeidet megfogadjuk, és így népünknek
ne csak ezeréves múltja, hanem jövője is legyen.
Bábel Balázs
(forrás: Új Ember Magazin)
|
