vissza a főoldalra

 

 

 2007.08.24. 

„Kis MÁÉRT” Duray szervezésében

Az idén a Magyar Koalíció Pártja szervezésében találkoznak a határon túli magyar szervezetek, az úgynevezett „kis MÁÉRT" tanácskozására ezúttal Párkányban kerül sor. A szeptember 1-jére összehívott találkozón először képviselteti magát a muravidéki magyarság — tájékoztatatta a sajtót Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, a találkozó főszervezője. Újdonság még az is, hogy ezúttal Párkányban adnak randevút egymásnak az úgynevezett státusirodák vezetői is, vagyis a kedvezménytörvény elérhetőségét és a magyar igazolványok kiadását, felújítását segítő szervezetek képviselői. Erre azért van szükség Duray szerint, mert amióta a magyar kormány a Határon Túli Magyarok Hivatalának a megszüntetése mellett döntött, az irodákkal senki nem tartja a kapcsolatot, gondjaikat nem tudják közös fórumon megbeszélni. Na meg az is indokolja az irodavezetők párkányi jelenlétét, mert a határon túli politikai szervezetek küldöttségei is a státustörvény megvalósulási formáiról, az ezzel kapcsolatos problémákról, valamint a Szülőföld Alap által megvalósított támogatási rendszerről egyeztetnek majd. Ez utóbbi kapcsán a határon túliaknak több kifogásuk is van, Duray szerint mindenütt kifogásolják, hogy a kuratórium, illetve a szakmai kollégiumok úgy álltak össze, hogy a határon túli magyarok mindenütt leszavazhatók legyenek. Ráadásul nincs mindenkinek szavazati joga, s ezen mindenképpen változtatni kellene. Az MKP által javasolt napirendi pontok között nem szerepel sem az autonómia kérdésének a megvitatása, sem a kettős állampolgárság ügye, de — mint Duray mondja — a találkozón mindenkinek joga van javaslatot tenni bármilyen kérdés megvitatására. Szerinte minden bizonnyal szó lesz arról, hogy miként könnyíthetné a magyar kormány a kárpátaljai és a vajdasági magyarok kapcsolattartását, anyaországi látogatását azt követően, hogy Magyarország is csatlakozik a shengeni övezethez, de a konkrét javaslatokat az érintetteknek kell megfogalmazniuk, s az általuk kért megoldási formák kerülnek majd a tanácskozás zárónyilatkozatába. (Képünkön a Mária Valéria híd.)

 (forrás: bumm.sk)