vissza a főoldalra

 

 

 2007.08.31. 

Gyurkovics Tibor: Nagyvizit

(Soproni Petőfi Színház)

Gyurkovics Tibornak ezt a színművét 29 évvel ezelőtt, 1978-ban mutatták be. Aktualitásán az elmúlt közel 30 esztendő alatt sem esett csorba. Példa rá ez a legutóbb, tavaly december 15-én fölújított változat, amelynek a Soproni Petőfi Színház ad otthont. A Nagyvizit mondanivalója nem korfüggő, sohasem veszti el érvényességét, mert betegek és őket látogató hozzátartozók, valamint kórházi osztályok mindig is voltak és lesznek. Az emberi karakter a kőkorszak óta se nem jobb, se nem rosszabb, legföljebb a lakásunk lett komfortosabb. A Nagyvizit az úgynevezett állapotdrámák közé tartozik, jellemfejlődés nincs benne, egyik szereplő sem változik meg a mű végére, ugyanolyan marad, mint a színmű elején. Érdekes, sőt izgalmas, szerteágazó története nincs, ennek ellenére a közönség a függöny szétnyílásától a legördüléséig odafigyel a színpadi eseményekre, felszabadultan nevet és jót mulat rajtuk. Az igazi, vérbő komédia nemcsak a sokszínű bonyodalomszövéstől lehet élményt nyújtó, hanem amiatt is, hogy a darab szereplőinek a jelleme csupán egy hangyányit tér el az átlagemberétől, vagy a társadalmilag elfogadottétól. Gyurkovics Tibor vígjátéka is az előbb fölsorolt színművek sorába tartozik. A négyágyas férfikórterem a meg nem nevezett kórház negyedik emeletén található. Itt fekszik négy beteg: a kétszer operált, idegbeteg Cziegler, a mozgásképtelen, szekánt Badari, a nőbolond, duhaj Fazekas és a szerelmét féltő, dúvad F. Tóth. A pszichológia ismeri a hospitalizáció fogalmát, amikor a gyógyintézetbe került egyén számára a normális, hétköznapi foglalatosságok, tevékenységek egyszer csak elvesztik jelentőségüket, fokozatosan háttérbe szorulnak, és helyükbe a kórházi élet apró-cseprő gondjai-bajai lépnek. Az itt fáj, ott fáj, itt szúr, ott szúr lassan minden gondolatot kitölt. Beszűkült tér ez, és mégis képes kicsiben kifejezni a teljes emberi életet. Ugyanolyan fonák szituációk keletkeznek, és furcsa viszonyok alakulnak ki, mint a kinti világban. Itt is vannak kényelmes emberek, akik a másik ugráltatásában lelik örömüket, vagy akik kihasználják társaik segítőkészségét. Akadnak olyanok, akik betegebbnek hiszik magukat, mint valójában, és folyton sajnáltatják magukat. Mindenféle nyavalyákat képzelnek be maguknak, és ha hallanak valamilyen, általuk nem ismert betegségről, akkor annak tüneteit rögtön fölfedezik magukon. A szebbik nem hódolói pedig akárhol vannak, azonnal a prédát lesik. Mindegy nekik, csak szoknya legyen rajta. Akiket meg a féltékenység zöld ördöge mardos, azok mindig rémeket látnak, lelki szemeik előtt feleségül viszonyt folytat a legjobb barátjukkal, vagy a postással. Kiderül, az egészségesnek látszó még betegebb, mint az, aki az ágyat nyomja. A fáradt, éhbérért dolgozó személyzet pedig úgy egészíti ki a keresetét, ahogyan tudja: csip-csup szívességekért pénzt kér, és csak akkor ad fájdalomcsillapítót, ha azt vastagon megfizetik. Ezek a mindannyiunk által megélt abszurd szituációk adják a vígjáték komikumát. A Nagyvizit egyszerre jellem- és helyzetkomédia is. Fergeteges bohózat, annak dacára, hogy a szereplők a mű elejétől a végéig vízszintes állapotban vannak, nem mozognak, csupán a begipszelt lábú nőcsábász képes egy-két lépést megtenni. Gyurkovics Tibor darabjában az összes párbeszéd ismerős, hétköznapi és hozzánk közel álló. Azért derülünk olyan nagyokat mind a jellemeken és mind a helyzeteken, mert érezzük, velünk is bármikor megeshet ilyesmi. Ki ne tudná beleképzelni magát annak a halálos beteg szereplőnek a sorsába, akit tapintatból csak hitegetnek, hogy nemsokára egészségesen jön ki a kórházból, vagy akihez olyanok jönnek látogatóba, akiket a háta közepébe kíván, mert hangoskodnak, jól elvannak egymással, nincsenek tekintettel senkire és semmire. A Nagyvizit parádés szerepekkel ajándékozza meg a színészeket, és a Soproni Petőfi Színház művészei ki is használják a darabban rejlő összes lehetőséget. A rigolyás Badarit Makay Sándor alakítja. Mintha neki írta volna Gyurkovics Tibor a szerepet. Olyan utálatos, annyira kukacoskodó, hogy már haragudni sem lehet rá. Incze József a fancsali képű, elviselhetetlen fájdalmakat hordozó, kényszerképzetektől gyötört Czieglert játssza. A nagytermészetű Fazekast Selmeczi Roland igazi nőfalóként viszi színre. Dóczy Péter formálja meg a féltékenységtől gyötört F. Tóthot. A csinos nővérkét a dekoratív Németh Borbála jeleníti meg. A betegeket kihasználó takarítónőt Csonka Hajnalka olyan tenyeres-talpas asszonynak mintázza meg, akivel minden kórházban szembetaláljuk magunkat. A két lármás látogatót Nagy Gábor és Zsolnay András kelti életre. Ez a Málnay Levente rendezte Nagyvizit kitűnő produkció. Gyurkovics Tibor színjátékának mondanivalója időtálló, nem kopik meg, hanem mindig egyforma erővel hat. Bebizonyítja, hogy nemcsak az emberi nem szaporodását illusztráló jelenetekkel, durva szavakkal, illetlen mutogatásokkal lehet megnevettetni a nagyérdeműt, hanem a közönség élvezi a szellemes, ötletes párbeszédeket és vevő a különös helyzetekből adódó, azokban megbújó humorra.

 Dr. Petővári Ágnes