vissza a főoldalra

 

 

 2007.08.31. 

Nyilatkozat a református-evangélikus együttműködésről

A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház ismerve a hazánkban tapasztalható társadalmi és gazdasági problémákat, a protestáns hagyományok szellemében, felelősséget érezve népünkért a maga eszközeivel kíván közreműködni a megoldásban.

Akkor, amikor az állam tudatosan kivonul a társadalmi feladatok egy részéből, és a helyi közösségek önszerveződései veszik át az egyes területeket, a minden településen jelenlevő egyházi közösségek nagy segítséget jelenthetnek a társadalom életében, működőképességében. Ennek érdekében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a szétválasztott, de egymásra utalt egyház és állam viszonyát a kiszámíthatóság és a jogbiztonság jellemezze, s a megállapodások, szerződések, írásbeli állásfoglalások alapján és szóbeli ígéretek megvalósulásával váljon lehetővé a partneri viszonyban működő együtt-munkálkodás. A két történelmi protestáns egyház mind hitéleti tevékenységével, mind pedig társadalmi feladatátvállalásával (oktatás, egészségügyi- és szociális ellátás) mindent megtesz azért, hogy létrejöjjön hazánkban a társadalmi konszenzus, megvalósuljon a társadalmi igazságosság, tudatosodjon hazánk polgáraiban az egymás iránt viselt felelősség. Közállapotaink általános javításának érdekében fontosnak tartjuk, hogy az előttünk álló időszakban a meglévő keretek tartalommal való kitöltésével, az érvényes szabályzók működőképessé tételével, az érdemi párbeszéd és a közös gondolkodás eszközeivel folytatódjon az együttműködés, s váljon lehetővé a közös feladatok egymást segítő ellátását. A református és evangélikus egyház ugyanakkor nyitott arra, hogy a jelenleginél intenzívebbé váljon a közös jövőről szóló dialógus, váljon átláthatóbbá állam és egyház kapcsolatrendszere és induljon meg az egymásra figyelő párbeszéd úgy, hogy tevékenységüket rendeltetésszerűen, a közjó érvényesülése érdekében végezhessék. Egyházaink, hagyományaikhoz híven, továbbra is értékteremtő közösségként kívánják hazánk felemelkedését és boldogulását szolgálni. Reménységünk, hogy mind a magyar társadalom, mind pedig az állam tapasztalja egyházaink felelős magatartását.

 Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

 Dr. Nagy Sándor főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke

 Ittzés János püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

 Prőhle Gergely, Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője