vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.07. 

Lezárhatják a bányászjárások miatt indított vizsgálatot

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék Ügyészsége beszüntetheti a Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990-es évekbeli bányászjárásokban játszott szerepe miatt indított bűnvádi eljárást, miután ügyvédje, Ion Neagu panaszt emelt ez ügyben. Az ügyészek még nem hoztak döntést ebben az ügyben, mivel a törvény 20 nap haladékot biztosít a panasz elemzésére, amint azt az intézmény szóvivője, Robert Cazanciuc is elismerte. Neagu a védence elleni bűnvádi eljárás beindításáról szóló döntés semmissé tételét kérte, amelyet még Dan Voinea, az ügyészség katonai ügyészi osztályának egykori vezetője rendelt el. Az ügyvéd formai és alapfeltételek megsértését kifogásolja az eljárás elindítása körül. Voinea június 27-én értesítette Ion Iliescut, hogy emberöléssel gyanúsítják egy, az 1990 júniusában lezajlott bányászjárás dossziéjából kiemelt üggyel kapcsolatban. Ez utóbbi ügyben Mihai Chitac volt belügyminiszter, a helyettese, Gheorghe Andriþa tábornok és két magas rangú rendőrtiszt is a vádlottak padjára került. Később Ion Iliescu dossziéját átutalták a legfelsőbb ügyészség vizsgálati és kriminalisztikai osztályára, miután az Alkotmánybíróság úgy döntött: a katonai ügyészségek és ítélőszékek nem indíthatnak vizsgálatot civilek ellen. A katonai ügyészség által összeállított vádirat szerint Iliescu Románia elnökeként, hatáskörét túllépve utasítást adott a bukaresti Egyetem téren zajló tüntetés erőszakos elfojtására, amely hat tüntető halálával végződött. Voinea még 2005 nyarán bejelentette a vádemelést, viszont az eljárásra csak június 27-étől kerülhetett sor, mivel Iliescu ekkor írta alá a vádemelés tudomásul vételéről szóló jegyzőkönyvet. Laura Codruþa Kövesi, Románia főügyésze nemrég azt nyilatkozta: megtette a szükséges lépéseket, hogy a bányászjárások dossziéi gyorsan megoldódjanak, de ez nem mehet az eljárás minőségének rovására. Miron Cozma, a Zsil-völgyi bányászok egykori vezére, a bányászok bukaresti randalírozásának irányítója megdöbbenésének adott hangot, amikor arról értesült, hogy a Ion Iliescu ellen indított vizsgálatot beszüntethetik, sőt előfordulhat, hogy az ügyet végleg lezárják. Cozma, aki nemrég hagyta el a börtönt, miután letöltötte a bányászjárásokban játszott szerepe miatt kirótt tízéves büntetését, úgy vélte: a törvény nem mindenki számára egyforma. „Elvártam volna, hogy amint engem, úgy Iliescut és a többieket is elítélik” – nyilatkozta a bányászvezér. A vájárok szakszervezeti vezetőjeként egykor színre lépő Miron Cozma a kilencvenes években összesen hatszor randalírozott rendfenntartás ürügyén társaival, többnyire Bukarestben. A sajtó ezeket az akciókat nevezte el bányászjárásnak. Az 1991-es bányászjárás nyomán például megbukott a Petre Roman vezette kormány. (Képünkön Cozma és csapata „bevetés” előtt.)

  (Forrás: erdely.com)