vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.07. 

Újbudán Dr. Fenyvessy a MIÉP jelöltje

A kerületben működő jelentősebb pártok már döntöttek arról, kit indítanak a január 27-i időközi választáson Újbuda belső részén, a 15. választókerületben. A voksolást azért kellett kiírni, mert október 20-án elhunyt a térség országgyűlési képviselője, a kereszténydemokrata Deák András. Az Újbuda ÚJSÁG röviden bemutatja a jelölteket, és ismerteti a voksolás menetét is. A Fidesz és a KDNP újból közös jelöltet állít: Rétvári Bencét, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség - a KDNP ifjúsági szervezetének - elnökét. A fiatal Rétvári jelenleg a Fővárosi Közgyűlésben dolgozik a Kulturális, valamint az Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság tagja. Emellett civil életében, jogászként tevékenykedik a jelölt, aki jelenleg a XII. kerületben lakik, de több mint tíz évig - iskolás évei alatt - Újbuda belső részén élt. Rétvári Bence öt éve elnöke a KDNP ifjúsági társszervezetének, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek. Munkája mellett több keresztény civil szervezetben vállal önkéntes munkát, jogász barátaival és kollégáival ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet. Az SZDSZ és az MSZP közös jelöltje Lakos Imre, Újbuda alpolgármestere. Lakos Imre 2002-óta tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, ahol a Városüzemeltetési és környezetgazdálkodási Bizottság elnöke is.

Az MDF színeiben Csapody Miklós indul. Ő 1990 és 2006 között négy cikluson keresztül volt a 15. választókerület egyéni képviselője, 2006-ban negyedik lett az első fordulóban, így nem jutott tovább. Tavaly végül országos listáról került a parlamentbe.

A MIÉP jelöltje Dr. Fenyvessy Zoltán, ügyvéd, aki tavaly a 16. választókerületben indult, a MIÉP-Jobbik jelöltjeként. Fenyvessy 1998 és 2002 között már volt országgyűlési képviselő a MIÉP színeiben, a pártnak jelenleg is alelnöke. Az előző ciklusban is Újbuda képviselőtestületének tagja volt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom színeiben Mestyanek Ödön indul az időközi választáson. A politikus tavaly is a 15. választókerületben volt jelölt, akkor a MIÉP és a Jobbik közös listáján. Az első fordulóban ötödik lett, így nem jutott tovább a második körbe.

A Magyar Kommunista Munkáspárt színeiben Székely Péter indul a képviselői posztért. A párt fiatal elnökségi tagja jelenleg pedagógusként dolgozik. A tavalyi önkormányzati választásokon a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje volt Budapesten.

 A most bemutatott jelöltek mellett még újabb nevek is felkerülhetnek a jelöltlistára, egészen január 4-éig. Ehhez 750 ajánlószelvényt kell gyűjteni. Bárki indulhat a voksoláson, ha magyar állampolgár és rendelkezik választójoggal. A szavazásra jogosultakat november 30-áig értesítik arról, hogy felvették őket a névjegyzékbe. Ha valakihez nem jut el az értesítő, december 5-én délután négy óráig tehet kifogást. Az ajánlószelvényt az értesítéssel együtt kapják meg a választópolgárok.

 A január 27-i választás akkor lesz eredményes, ha egy jelölt a szavazatok több mint felét megkapja. Ha

nem, akkor február 10-én második fordulót tartanak. Oda az első fordulóban legtöbb szavazatot szerzet három jelölt jut be.

 Az Országos Választási Bizottság 466/2007. (XI.12.) számú határozatával

 időközi országgyűlési képviselő választást tűzött ki

A 15. SZ. ORSZÁGOS EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETBEN

 AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA:

2008. JANUÁR 27. VASÁRNAP

 A MÁSODIK FORDULÓ NAPJA:

2008. FEBRUÁR 10. VASÁRNAP

 A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.

 A VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK

A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről

2007. november 30-ig kapnak értesítést.

 A névjegyzék 2007. november 28-tól december 5-ig tekinthető meg

a Polgármesteri Hivatalban.

 AJÁNLÁS

A választáson jelöltet ajánlani 2007. január 4-ig ajánlószelvényen lehet.

A jelöléshez legalább 750 választópolgár érvényes ajánlása szükséges.

 A SZAVAZÁS

A választópolgár személyesen, lakóhelyén szavazhat.

A szavazás napján külföldön a Magyar Köztársaság nagykövetségein és

Főkonzulátusain adhatja le szavazatát.

 Igazolás kiadását 2008. január 22-ig beérkezett ajánlott levélben,

személyesen vagy meghatalmazott útján 2008. január 25-én 16.00 óráig,

valamint a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt 2008. január 4. 16.00 óráig

lehet kérni a XI. kerület jegyzőjétől.

 Szavazni egy egyéni választókerületi jelöltre lehet.

 Részletes tájékoztatásért a Polgármesteri Hivatalban működő Választási Irodához lehet fordulni.

 (szerk.megj.: a MIÉP jelöltjére ajánlását leadhatja a XI. kerület, Bartók Béla u. 96. szám alatti irodában. Tel.: 466-5150.)

 (Forrás: Újbuda)