vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.14. 

Marad a horvát kormány?

Az idő alatt, amíg Stjepan Mesić államfő konzultációkat folytatott a választásokon győztes pártok képviselőivel, a Sanader vezette immáron ügyvezető kormány három stratégiai jelentőségű dokumentumot fogadott el. Tették ezt annak ellenére, hogy az ügyvezető funkciót betöltő kabinet csupán technikai jellegű döntéseket hozhat.

A kormány egyebek mellett elfogadta az ország uniós csatlakozás előtti gazdasági programját a 2008 és 2010 közötti időszakra, a családon belüli erőszak szintén kétéves stratégiáját és a kőolajmezők kiaknázására vonatkozó nemzeti stratégiát, ez utóbbit a 2008-2012-es periódusra.

A döntések fontosságát alátámasztja, hogy például az első dokumentum esetében a kormány kötelezettséget vállalt az EU irányába, ami szerint az elkövetkező időszakban nem fogják növelni a meglévő adókat, és új adónemek bevezetését sem tervezik, amelyek növelnék a gazdasági résztvevők terhét és a munkaköltségeket. A kőolaj kiaknázására vonatkozó stratégia értelmében e célra a szigeteken az elkövetkező öt évben 34,4 millió kúnát költenének.

A politikai élet szereplői összecsaptak e döntések kapcsán. Míg az ellenzék azt vetette Sanader és a HDZ szemére, hogy ügyvezető kormányként nincs jogában ilyen döntések meghozatala, addig a kabinet tagjai azzal válaszoltak, hogy az elfogadott határozatok nem törvényellenesek, mert az ügyvezető kormányról szóló törvény csupán a komolyabb pénzbeli értéket képviselő szerződések aláírását tiltja.

Politikai elemzők szerint Sanader e lépésével azt kívánta demonstrálni, hogy a jövőben is ő fogja irányítani a kormányt. Mindeközben sikertelen volt az a horvát kérés, hogy a szerbek szerint háborús bűnös Ante Gotovinát ideiglenesen szabadlábra helyezzék. A horvát kormány által nyújtott garanciát, amely szerint az mindent megtesz, hogy Gotovina visszatérjen Hágába, ha ideiglenesen kiengedik, a hágai törvényszék  "nem elegendőnek" nevezte.

 (forrás: Új Magyar Képes Újság)