vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.14. 

Új pályázat Kecskemétre

Kecskemét közgyűlése nem tudott dönteni a városi színház új igazgatójának személyéről; mivel az öt pályázó egyike sem kapta meg a képviselők többségének a támogatását, új pályázatot írnak ki.

A kecskeméti Katona József Színház igazgatói posztjára összesen hatan pályáztak, a kiírásnak azonban csak öt pályázat felelt meg, így ezek kerültek a képviselőtestület elé. A szavazás során egyik jelölt sem kapta meg a képviselők többségének a szavazatát, ezért a közgyűlés a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.

 Az intézményt tíz éve irányító Bodolay Géza mellett Cseke Péter színész-rendező, Éry-Kovács András rendező, Hegedűs Zoltán színész és Miklós Tibor író-dalszövegíró, a Rockszínház alapító művészeti vezetője nyújtott be érvényes pályázatot.

 A pályázatok bírálatára három szakembert kért fel a közgyűlés kulturális bizottsága: Balázs Péter színművészt, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját, Nagy Viktor és Pinczés István rendezőt. Időközben Pinczés István írásban jelezte, hogy külföldi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a pályázatok elbírálásában.

 A bizottság munkájában résztvevő szakértők egyhangúan Cseke Péter pályázatát támogatták, az ő megbízására tettek javaslatot. A véleményezésre jogosult Közalkalmazotti Tanács, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete egyhangúlag Bodolay Géza újbóli kinevezését támogatta.

 Az intézményt vezető Bodolay Gézának 2008. július 31-éig szól a megbízatása. A színház igazgatói posztjára az új pályázatot a közgyűlés következő ülésén írják ki.

 (forrás: Kecskeméti Lapok)