vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.14. 

Közös magyar autonómia program

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt intézőbizottsága támogatja a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának kezdeményezését, hogy jöjjön létre a Magyar Koalíció, s ennek köztársasági elnökjelöltje legyen Pásztor István (képünkön) , a VMSZ elnöke - olvasható a párt közleményében.

A VMDP különös jelentőséget tulajdonít a ténynek, hogy 1994 óta először, a vajdasági magyar pártoknak sikerült olyan közös politikai programot alkotni, amelyben megjelen­nek a tényleges nem-területi nemzeti alapú politikai autonómia ismérvei.

A Magyar Koalícióba tömörülő magyar pártok képviselői, valamint a közös köztársa­sági elnökjelölt e program alapján indít kampányt a köztársasági elnökválasztás első körében. A VMDP a legrövidebb időn belül kezdeményezi, hogy a Magyar Koalíció budapesti szakértők bevonásával, a most elfogadott program alapján és a VMDP magyar (perszonális) autonómia-modelljére figyelemmel, hozza létre a közös, nem-területi autonómiamodelljét.

Amennyiben erre a Magyar Koalíció valamelyik tagja igényt tart, a VMDP kész együttműködni a területi autonómia egy modelljének a kidolgozásában is.

A VMDP vállalja a közös elnökjelöltet támogató aláírások begyűjtésében való részvételt, valamint a kampánnyal járó többi feladatot is, de a kiadások előzetes fedezéséhez anyagiak hiányában nem tud hozzájárulni. A Magyar Koalíció elnökjelöltje kampányának megszervezését és lebonyolítását irányító a közös stáb munkájában részt vesz a VMDP képviselője is.

 (Forrás: vajdasagma.info)