vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.21. 

Csökkentik az egyházi közgyűjtemények támogatását

Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke és Bosák Nándor, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közösen léptek fel az egyházi közgyűjtemények támogatásának csökkentése ellen a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában tartott december14-ei sajtótájékoztatón.

Dr. Fazakas Sándor, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora megnyitó beszédében utalt arra, hogy az Oratórium az a történelmi helyszín, ahol két alkalommal intézték az ország sorsát, melyek tragikus és sorsfordító idők voltak. 1849-ban és 1944-ben, az Ideiglenes Nemzetgyűlésen is az ország az Oratóriumban meghozott döntésekre figyelt.

 "Most is egy olyan felhívással kell fordulni a közvéleményhez, amely esetleg sorsfordító lehet, de ha nem, akkor tragikus következménnyel jár nem csak az egyházi közgyűjtemények számára, hanem a nemzeti kultúra számára is" - mondta a rektor

 Dr. Bölcskei Gusztáv püspök köszöntötte az egybegyűlteket azon a helyen, ahol olyankor is szokás összejönni, amikor baj van. Az említett két történelmi eseményen túl ez a terem olyan tiltakozásnak is helyet adott már, amikor a határon túli magyarokért kellett kiáltani. Az egyházi közgyűjtemények helyzete olyan mértékben lehetetlenül el a költségvetési megszorítások miatt, hogy az súlyosan sérti a nemzeti kultúrának és a nemzeti kulturális örökségnek az ügyét.

 Bölcskei püspök hangsúlyozta, hogy a Magyarországi Református Egyház fontosnak tartja, hogy az egyházon kívüli, a társadalmat érintő kérdésekről is nyíltan beszéljen. Az elmúlt hetekben az egészségbiztosítási rendszer átalakításával kapcsolatban emelte fel szavát a református egyház. A püspök elmondta, hogy formalevelet küldött ki gyülekezeteinek a Magyarországi Református Egyház. Ebben arra kérik a lelkészeket és gondnokokat, hogy keressék meg parlamenti képviselőjüket, és kérjék fel őket, hogy - akár a pártfegyelemmel is dacolva - a választók érdekeit képviselve vegyenek részt és szavazzanak nemmel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló december 17-i parlamenti szavazáson.

 Az egyházi közgyűjtemények támogatásának drasztikus megvonását az egyház beszorításnak éli meg és nem kívánja szó nélkül hagyni. "Nem elsősorban azért, mert rólunk van szó, hanem mert a magyar nemzeti kultúráról van szó." - jelentette ki Bölcskei püspök. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy ez nem felekezeti ügy, ez közös egyházi és kulturális ügy.

 Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke bejelentette, hogy a Magyarországi Református Egyház nem tud, és nem kíván részt venni a Magyar Kulturális Kormányzat által meghirdetett 2008-as reneszánsz év programjaiban és annak lebonyolításában. A reneszánsz év rendezvényeire 4 milliárdos költségvetési keretet biztosít a kormány, ugyanakkor az egyházi közgyűjteményeknek 325 millió Forintot ad.

 Dr. Gáborjáni Szabó Botond, gyűjteményi igazgató elmondta, hogy az Országgyűlés 2006-ban közel 40%-al, 800 millióról 500 millió forintra csökkentette az egyházi közgyűjtemények támogatását. Az érintett gyűjteményi körhöz kulturális örökségünk meghatározó értékeit őrző intézmények tartoznak Esztergomtól Sárospatakig, Pannonhalmától Debrecenig. Szám szerint 69 könyvtár, 44 egyházi levéltár, és 32 egyházművészeti múzeum sorolható a veszélyeztetett körbe, olyan intézmények, amelyek kutatók, olvasók és látogatók ezrei rendelkezésére állnak, zömükben hivatalos besorolásuk szerint is nyilvánosak, közfeladatot látnak el.

 A 2008. évi költségvetésben újabb 35%-os elvonás fenyegeti az egyházi közgyűjteményeket, az Országgyűlés 500 millióról ezúttal 325 millióra csökkentené az intézmények támogatását, amelyek elbocsátások és átszervezések ellenére sem képesek kiheverni az előző megszorítást.

 A nyilvános sajtótájékoztatón számos akadémikus, egyetemi tanár, intézményi dolgozó és a Nagykönyvtár olvasói vettek részt. Dr. Gáborjáni Szabó Botond, gyűjteményi igazgató kérte a jelenlévőket, hogy az Országgyűléshez írt levelet írják alá, melyet már a Tudományos Akadémia debreceni bizottságának elnöke, Lipták András, Bitskey István alelnök és Fekete Károly főtitkár is aláírtak.

 A sajtótájékoztatót Dr. Bölcskei Gusztáv püspök rövid áhítattal zárta a Zsid 10, 19-39 igeversei alapján és áldott, békés adventi időt kívánt, melynek tartalma karácsonykor bomlik ki: Isten dicsőségét hirdeti, itt e földön békességet a jóakaratú emberekhez.

 (Forrás: reformatus.hu)