vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.28. 

Valami bűzlik a hagymakupola körül

Még a templomjáró híveket is megbotránkoztatja a román ortodox egyház grandiózus terve, amely szerint néhány éven belül az ország legnagyobb katedrálisa épül fel Bukarestben. A közel félmilliárd eurós költségvetésű hagymakupolás templomot számos közéleti személyiség és civil szervezet ellenzi, mivel a projektet a román kormány telekadománnyal és tetemes összeggel támogatta.

A görögkeleti felekezet ezúttal amiatt került támadások kereszttüzébe, hogy a szeptemberben egyházfővé választott Daniel pátriárka (képünkön) nemrég elhelyezte a fővárosban a Nemzet Megváltása elnevezésű katedrális alapkövét. A több évtizede tervezett székesegyház megépítésének bírálói elsősorban az épület méreteit és költségeit kifogásolják, közel sem alaptalanul. Az ortodox patriarkátus elképzelése szerint az ötezer férőhelyes hagymakupolás templom több mint két hektáron terül el, magassága 114, szélessége pedig nyolcvan méter lesz. Jelenlegi becslések szerint csak az építkezési költségek 200 millió euróra rúgnak, és ugyanennyibe kerülnek a díszítőelemnek szánt freskók, ikonok, falfestmények, egyéb egyházi kegytárgyak is. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy ingatlanszakértők szerint több mint 300 millió euróra rúg annak a tizenegy hektáros földterületnek az értéke, amelyet a román kormány ingyen és bérmentve utalt az ortodoxok tulajdonába a katedrális felépítése céljából, akkor kiderül, hogy a várhatóan hét év múlva elkészülő létesítmény összköltsége az átadásig megközelítheti az egymilliárd eurót is. Amikor újságírók azzal szembesítették Daniel pátriárkát, hogy a bukaresti futballstadion átépítése és 55 ezer férőhelyesre bővítése jóval kevesebbe, 120 millió euróba kerül, az egyházfő azzal vágott vissza, hogy a Jászvásáron épülő repülőtér ára viszont borsosabb. „Nem lesz se túl nagy, se túl kicsi. Az embereknek nem kell megijedniük a katedrális gigantikus méreteitől" – szögezte le az idén nyáron elhunyt Teoctist pátriárka utódja.

 Mindez azonban nem változtat az egyház megalomániáját bírálók álláspontján. Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke szerint a katedrális költségének mérlegelése során figyelembe kell venni a többi romániai felekezet hasonló igényeit is. A kolozsvári tudós arra utalt, hogy a Tãriceanu-kormány a telekadományon kívül nemrég tízmillió eurót is folyósított a nagytemplom felépítésére. Más közéleti személyiségek egyenesen a ceausescui megalománia továbbéltetését látják az ortodox katedrálisban. Különben a tavaszra tervezett munkálatok megkezdését elodázhatja, hogy a katedrális számára kiutalt 11 hektáros telekből hármat közel ötven egykori tulajdonos visszaigényel az államtól. A romániai ortodox egyház példátlan terjeszkedését egyébként az is bizonyítja, hogy az elmúlt 17 évben jelentős állami támogatással mintegy kétezer görögkeleti templom épült országszerte.

 (Forrás: erdon.hu)