vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.28. 

Szegénymentes iskola

Alig két hónapja a főváros XI. kerületét irányító neoliberális koalíció, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői is megszavazták a városrész oktatási-esélyegyenlőségi programját, ám tetteik egyáltalán nem támasztják alá a jó szándékú kinyilatkoztatást. Sőt, legújabb kezdeményezésükkel súlyosan sértik a kerületben élő szerényebb jövedelemből élő családok gyermekeinek esélyeit.

December 14-én, pénteken ugyanis azzal a tervvel szembesültek a Farkasréti Általános Iskola diákjai és tanárai, hogy az önkormányzat 2008 szeptemberétől 50 évre bérbe adja az iskola üzemeltetését a Pasaréti Gimnázium Létrehozására és Működtetésére Alapítványnak, amely kisdiákonként 200 ezer forintot szedne be a szülőktől, ám ez csupán az induló tandíj lenne, hiszen az alapítvány által már üzemeltetett általános iskolában 540 ezer forintot kell évente fizetni a tanulók után. Ilyen nagyságrendű tandíjat a Farkasréti Általános Iskolában tanuló gyermekek szüleinek többsége képtelen lenne megfizetni, így gyermekük számára szeptembertől új iskola után kell nézni. Az önkormányzati testület többségét adó MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es képviselők döntését minden bizonnyal az motiválta, hogy a térségben az elmúlt években több luxus lakópark épült, és az ott élő gazdag szülők gyermekeinek taníttatásához gyorsan meg kellett teremteni a feltételeket.

Egy nappal az önkormányzat döntése előtt, december 18-án a szülői munkaközösség felhívására több százan tüntettek az iskola bejáratánál a szegény gyermekek esélyeit súlyosan sértő tervezet ellen. A tiltakozó szülők elmondták, hogy a Farkasréti Általános Iskola jól felszerelt, képzett tanárokkal rendelkezik és száz százalékban kihasznált, semmi nem indokolja bérbeadását egy olyan alapítványnak, amely horribilis összeget szed be az általános iskolai oktatásért. A gyermekek és szüleik határozottan kijelentették, hogy megvédik iskolájukat, ám az a tény, hogy Molnár Gyula MSZP-s polgármester gyáva módon elzárkózott a velük folytatott párbeszédtől, azt jelzi, hogy a bérbeadásról már megszületett az érdemi döntést. Az önkormányzatban lapzártánk után várható szavazás minden bizonnyal csak puszta formaság.

Lapunk szerkesztőbizottságának elnöke, Csurka István is a több mint 75 éves, mind a mai napig rendkívüli népszerűségű, ám az önkormányzati döntéshozók szándéka által a jövő tanévtől csupán néhány kiváltságos gyermek számára elérhető iskolában kezdte tanulni a betűvetést.

 Varga Imre