vissza a főoldalra

 

 

 2007.12.28. 

Bégordon Jézuskája

Adventi kis hír a napisajtóban: Bajnai Gordon – van ki e nevet nem ismeri? – 15 milliárd forintot kapott – ha nem is éppen a Jézuskától, de - a kormánytól, hogy marketingkampányt indítson az EU imázsának, népszerűsítésének és pályázatainak propagálására. A magamfajta tollforgató, ha nagyon-nagyon sok pénzt képzel maga elé, akkor százezrekben gondolkodik, hogy mennyi a 15 milliárd, gyanítom, én igazából nem tudom érzékelni. Illetve, tulajdonképpen tudom, ha arányba állítom bizonyos egyéb, ugyancsak aktuális napihírek költségvonatkozásaival.

                Itt van azonnal december szenzációja: immár két menüből, á lá carte válogathatnak a kórházi betegek, akiknek ellátását közel duplájára emelte a gondoskodó kormányzat, amikor 2 milliárd forintot adott erre a célra. Ha jól kalkulálok, ez nagyjából annyit jelent, hogy az összes magyar kórházi beteg évi ellátása, napi háromszori, kielégítő étkezéssel, cirka 5 milliárd forintból kijön. B. Gordon, a megbízható, háromszor ennyit kapott.

                Aztán hallom, hogy soha nem látott gondokkal küzd az Országos Mentőszolgálat, amely lassan eléri működőképességének határait. Nyilatkozott is egy illetékesük: 1 milliártd forint gyakorlatilag megoldaná gondjaikat. Csakhogy nem kaptak – illetve nagy nyögvenyelősen végül mégiscsak adott nekik a költségvetés -, mert, hogy nincs ugye csak úgy hipp-hopp 1 milliárd. Márminthogy részükre, életmentésre nincs. Elfogyott EU-s marketing célra. A mentőhelikopterek hangárjainak pedig a fűtésére sem telik: hogy be ne fagyjon az infúzió, azt külön kell tárolni egy fűthető kalibában, riasztás esetén pedig „gyorsan” átrakni mindent a a jéghideg helikopterbe, amely viszont – és ez megtörtént – nem biztos, hogy ki tud gördülni a hangárból, mert esetenként odafagy a kereke a betonhoz!

                Adománykérő levelet kaptam a Heim Pál Kórháztól: az intézmény vezetői könyörgő hangon kérik, küldjek valamennyi, bármennyi kis adományt, hogy 14 millió forintért – nem milliárdokról van szó! – megvehessenek onkológiai osztályuknak egy olyan modern készüléket, amely a leukémiás gyermekek gyógyításához nélkülözhetetlen, de nincsen rá keretük. Tessenek utána számolni: pontosan 1071 darab ilyen kromatográfot lehetne venni B. Gordon marketingkeretéből, és maradna is valamennyi. Természetesen nem, hogy 1071-et, de egyet sem fog venni Gordon, a B., hiszen nem erre kapta a pénzt, és ő nagyon törvénytisztelő. Ha mégis azt akarjuk, hogy legyen ilyen készüléke Budapest „súlyponti” gyermekkórházának, nekem kell befizetnem valamennyit a semmi jövedelmemből, és neked, T. Olvasóm. Bégordon és elvbaráti köre ugyanis csak beszedi az adódat és elkölti – de nem rád. Ha valaki részletekre kíváncsi a bégordonizmus erkölcsiségét illetően, érdeklődjön a Hajdú-Bihar megyei libatenyésztők körében. Ők majd elmondják, amit tudni kell és érdemes.

 Szőcs Zoltán