|
 2007.07.06.
Daloljatok
az Úrnak citerával!
Széles András népzenész-citeraművész 1963.
március 15-én született Mátészalkán. Szülőfalujában –
Tunyogmatolcson – 9 évesen ismerkedett meg a citerajátékkal.
Helyi idősek voltak első népzenei tanítói, példaképei. Énekelt
a helyi népdalkörben is, amit általános iskolai énektanára
vezetett. Első bemutatkozása 1976-ban történt a nyírbéltelki
Megyei Népzenei Fesztiválon. 1977-ben Budapestre került
hangszerkészítő tanulónak. 1980-tól 12 éven át énekelt és
citerázott a Budai Ilona vezette Vikár Béla Népdalkörben. Ez
idő alatt többször muzsikált külföldön, pl. Belgiumban és
Ausztriában. 1980-ban tette le a hangszerész vizsgát és
1985-ig a Kozmosz Ipari Szövetkezetben dolgozott cimbalomkészítőként.
1981-ben nyerte el a „Népművészet Ifjú Mestere” kitüntetett
címe. Az akkori Népművelési Intézet keretében együttesvezetői
tanfolyamot végzett megszerezte az Okleveles Művészet Oktatói
engedélyt. 1985-től két évig – katonai szolgálat alatt –
az akkori Néphadseregben zenélt, főleg szólóban. Több
bemutatón és országos versenyen ért el első helyezést.
1987-ben ORI vizsgát tett. Hivatásos előadóművészként szólóban
és zenekarban, néptáncegyüttesek műsorában, ill. kíséretében
működött, pl. az akkori Magyar Állami Népiegyüttessel, Tímár
Sándor művészeti vezetésével. 1984-től rendszeresen tanít
citerát országos és regionális népzenei táborokban. Több gyűjtésben
is részt vett a Nyírségben, Szatmárban, a Galga mentén, Nógrádban,
valamint szülőfalujában. 1989-től a Kispesti Zeneiskola
citeratanára. 1992-től rendszeresen tanít, zenél az újjáalakult
Magyar Cserkészetben az un. „regösök” között. 1995-től a
„Kispest” Citeraegyüttest vezeti. 1996-tól minden évben részt
vesz a Nemzetközi Népművészeti Tábor szervezésében és
vezetésében a békés megyei Vésztőn. 1998-ban részt vett Az
alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programjának
előkészítésében és kidolgozásában. A rendelet 1999-ben
jelent meg és máig érvényben van. 1999-től tagja a Vass Lajos
Népzenei Szövetségnek. 2000-ben jelent meg első önálló
CD-je „Jöttömbe-jártomba” címmel. 2002-ben több fellépése
volt Varsóban. Jelenleg a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási
Intézményben főállásban dolgozik, teljes tanszaki létszámmal.
-Milyen indíttatásból
választotta a citerát?
-Belenőttem egy
olyan közegbe, ahol szinte mindig énekeltek. Ének szólt a
disznótoron, a névnapokon, lakodalomban, és a többi ünnepen.
Éneket mondok, bár ezt a szót akkor a református templomi énekre
vonatkoztatták. A népdalon kívül hallhattam a falusi cigánybandák
produkcióit is. Ők kiszolgálták azt a közönséget, melyet az
idősebb korosztály tagjai adtak. A citera volt az a hangszer,
mely a falunkban majd’ mindig szólt. Egy minimális fokon
nagyon sokan tudtak rajta muzsikálni. Emiatt a népzenei gyűjtéseknél
háttérbe szorult. Ha egy hangszer szinte minden házban megtalálható,
az, s azon való muzsikálás nem olyan értékes a gyűjtő számára.
A faluban Harangozó Szabó Pál és Illyés István citerajátéka
volt rám nagy hatással.
-Tehát ők citeraművészek
voltak…
-A néprajzi szóhasználatban
nincs olyan, hogy citeraművész. Hagyományőrző, hagyományápoló
népzenészek voltak.
-Magát is hagyományápoló
népzenésznek tartja?
-Igen, mert fontosnak érzem: amit megtanulok, azt úgy
tanuljam meg, hogy át is tudjam adni a következő generációnak.
Tudatosan, a legértékesebb kincseket kell kiszűrni. Ma nem csak
a kis pátria, hanem egy-egy néprajzi dialektus terület anyagát
is ápolni kell. Jómagam főleg az Alföld hagyományát ápolom.
Dialektus területnek számít az Alföld, a Dunántúl, a Felföld,
Erdély, Bukovina és Moldva is. Ezeknek a területeknek eltérő
a zenei ízlése. Érdekes, hogy a dunántúli részeken –
Somogy kivételével – erős idegen hatást lehet érezni a népzenében.
Cseh, morva és osztrák hatásról beszélhetünk. Míg a
folyamatosan lakott részek régi típusú dallamokat is őriznek.
Ezért lehetséges az, hogy olyan dallamokat is hallhatunk a
Bukovinából áttelepült magyaroktól, melyek a középkori
magyar zene részeit képezik.
-Honnan lehet
megtanulni a hagyományápolást?
-Mindent bele kell adni…Felvételekről, idős mesterektől
lehet sokat tanulni. Hiszen az „utolsó perceket” éljük.
Sokszor hallgattam végig a ’30-as évek felvételeit. Fontos:
ha valaki elveti a beszédéneklést, s átmegy az olaszos vagy a
németes hanglejtésbe akkor már nem beszélhetünk népzenéről.
Népzenei kották is vannak, de azok a tudományos feljegyzés célját
szolgálják, s a népzenei összehasonlító elemzéseknek a támpontjai.
A kották abban is segítenek, hogy a típusdallamokat
megismerhessük.
-Más hangszerrel,
vagy szakmával fiatal korában nem is kacérkodott?
-Gyermekkoromban
hangszerkészítő akartam lenni. Az volt az álmom, hogy fából
szebbnél szebb hangszereket készítsek el. Mindig is nagyra becsültem
azokat a mestereket, akik alapos munkával gyönyörű bútorokat,
vagy hangszereket készítettek. A hangszerkészítés mellett
természetesen zenéltem is, s mikor 1981-ben megkaptam a „Népművészet
Ifjú Mestere” címet, akkor éreztem: fel kell tennem az életemet
arra, hogy tovább adjam azt, amit eddig megtanultam a falusi
mesterektől. Akkor határoztam el, hogy más dialektusok kultúráját
is megpróbálom elsajátítani, annál is inkább, mert a citera
a falvakban a ’80-as évekre „eltűnt”, mert nagyon sok
hangszeres hagyományőrző meghalt addigra. Jelenleg fő
feladatomnak a magyar népzene, és ezen belül a citeramuzsika
megismertetését, élményszerű megszólaltatását tartom. Minél
több gyermekkel és felnőttel akarom megszerettetni ezt a csodálatosan
gazdag és értékes zenei világot. Mindent át kell menteni a jövőnek,
de mindenek előtt, közkincsé tenni a jelennek. Fontos
feladatomnak tartom, hogy bekapcsolódjak az országos népzenei
és más néprajzi értékeket hordozó áramlatokba, és hozzájárulni
Magyarország igazi zenei arculatához és azt minél patinásabban
megmutatni a világnak.
-Beszéljünk magáról a hangszerről. A „Minden földek
Istent dicsérjétek” kezdetű zsoltárból idézek:
„Daloljatok az Úrnak citerával. Citerával és zengő muzsikával.”
Kínában a Krisztus előtti 1100-ban említik már e hangszert,
írván: „A szerény, szemérmetes, erényes leányt üdvözöljük
kisebb és nagyobb citerák hangjával.” Ezek szerint már az ókorban
is használták ennek a hangszernek az ősét. Mikor jelent meg először
a citera a magyar zenetörténetben?
-Nem tudjuk
biztosan. Azokat az írásokat is kételkedve fogadom, amit az
interneten írnak ebben a témában. 1916-ban készítette Kodály
Nagyszalontán az első citerás felvételt. Akkor a hangszer
neve: asztali tambura. Az még egy kézben tartott, hosszú nyakú
pengetős hangszer volt. A hosszú húrozatú hangszereket régen
bandurának, a vékony hangot adót pedig citerának nevezték.
Anno mondták, amikor befagy a víz : citorál a nád. Egyet
tudunk, hogy a 19. közepén már játszottak citerán, de a
hangszert sokszor másképpen nevezték.
-Ha sétálok a pesti Nagykörúton, több olyan bolt előtt
is elhaladok, ahol elektromos gitárt, klasszikus gitárt, vagy
„ dobszerkót” lehet venni. Citerát ritkán árulnak. Egy
ilyen hangszert mesterektől lehet rendelni?
-Bizományi boltokban néha lehet kapni citerákat. A legjobb
megoldás viszont az: ha megfogalmazzuk magunkban, hogy milyen minőségű,
hangolású és méretezésű hangszert szeretnénk, majd egy
hangszerkészítő mesterhez fordulunk. Mi hagyományőrzők és
tanárok sok ilyen mestert ismerünk.
-Ha valaki beiratkozik az Önök iskolájába, szükséges,
hogy rendelkezzen saját hangszerrel?
-Jobb, ha a szülők megveszik a gyereknek, mert az iskolai
keretek eléggé behatároltak. A gyakorlás szempontjából is
fontos, hogy legyen otthon a gyereknek hangszere.
-Felsőfokon lehet citerát tanulni?
-Most már igen. Nyíregyházán a tanárképzőn, s az idén
indul a Zeneakadémián az első előkészítő év népzenéből.
-Egyetemen az taníthat, akinek az adott szakból diplomája
van. Gondolom kevés az olyan népzenész, akinek pl. furulyából
vagy citerából felsőfokú oklevele van. Tudom: egy győri
klarinétosnak nem engedték meg, hogy a zeneiskolában furulyát
oktasson, mert nincs furulyatanári végzettsége…
-Ez egy tipikus magyar betegség… A furulya egyébként
nagyon nehéz hangszer. Jó a kérdés, gondolom valahogy megoldják
a problémát az akadémia vezetői. Nem könnyű felépíteni a népzenei
képzést, hiszen nincs múltja nálunk. Romániában és Bulgáriában
olyan speciális népzenei oktatás van, hogy szinte minden tájegységnek
külön tanára van. Mi sajnos még mindig a „felszínen”
vagyunk, s nem ásunk le mélyre, pedig hatalmas mennyiségű értékes
anyag van, ami a magyar kultúra részét képezi.
-Kell tudni valamilyen alaphangszeren ahhoz, hogy valaki
citerázhasson?
-Nem, mert a citera nem kötődik más hangszerhez,
viszont testvérhangszerekről már beszélhetünk. Ilyen pl. a
tekerőlant.
-A citerás általában saját magát kíséri?
-Mindent kell tudnia kísérni. A közös éneklést, az énekest
és saját magát is kísérnie kell. A citera a hagyományban
viszont szóló és nem kísérő hangszernek minősül, s két-három
citerásnál több nem is játszik együtt. Nem lehet zenekarnak
nevezni azokat, mert az egynemű hangszerekről van szó, így a
helyes elnevezés: együttes.
-Azt olvastam, hogy hazánkban háromféle citerát lehet
megkülönböztetni a vályú-, kisfejes, illetve hasas citerát.
Sőt egészhangos és félhangos citeráról is hallottam…
-Alapvetően a
magyar citerák egységesek. A kisfejes citera elnevezés csupán
a külalakra mutat rá. Mindhárom forma megtalálható -a moldvai
csángókat kivéve - a teljes magyar nyelvterületen. Az Alföldre
és a Felvidékre elsősorban a vályú- és a kisfejes citera, a
Dunántúlra főleg a hasas citera jellemző. Egy másik fajta
felosztás szerint létezik diatonikus citera - amelyen egyetlen
érintő sor van, ez az egészhangos - és kromatikus citera,
amely két érintősoros, ez pedig a félhangos fajta.
-Hallottam, hogy a televízióban egyszer elég szépen
nyilatkozott Bodnár Ferencről, aki a citera tanszakot vezeti az
Erkel Gyula Újpesti Zeneiskolában. Mesterének tekinti őt?
-Amikor a fővárosba
kerültem, „apám helyett apám” volt. 1977-től több mint 10
éven keresztül az un. Úttörőegyüttesben muzsikáltam, s
ennek volt a vezetője Bodnár Ferenc. Tőle sok elméleti,
gyakorlati és pedagógiai ismeretet sajátítottam el. Sokat tett
még a magyar hagyományőrzésért és a citeramuzsika ápolásáért
Balogh Sándor, az Óbudai Népzenei Iskola tanára, a Magyar
citeraiskola és a Magyar citerás antológia munka írója és a
Vajdaságból áttelepült népzeneoktató: Borsi Ferenc.
-A Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja.
Mit kell tudni erről az egyesületről?
-Szövetségünknek
civil szervezetként több száz tagja van, az egész országra
kiterjednek sokrétűen felvállalt feladataink. Ennek értelmében
rendszeresen munkálkodom megyei és népzenei továbbképzések,
táborok, versenyek szervezésében és megrendezésében. Számtalanszor
hívnak az ország különböző részeibe zsűritagnak. Részt vállalok
citeraegyüttesek, népdalkörök és szólisták műsorának összeállításában,
tanításában. Zenei és technikai tanácsokkal segítem lehetőségem
és tehetségem szerint a hozzám forduló együttesvezetőket és
szólistákat. Magyarországon is, de a határon túli magyaroknál
is nagy az igény az együttesvezetők népzenei, néprajzi,
technikai ismereteinek bővítésére, tapasztalatcserére,
valamint az ezreket számláló hagyományőrző és ápoló
mozgalom céljainak és feladatainak támogatására.
|
