2007.07.06. 

A „Lipótmező”-ről az aluljáróba

 Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Budapest, Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épületegyüttese jelképértékűnek számított hazánkban. Az idők során számos elnevezés ragadt rá, így a „Lipótmező” vagy a „Sárga Ház” kifejezések ma már nemcsak ezt az épületet jelölik, hanem átvitt, hozzáadott jelentéssel is bírnak. Az intézmény két orvosi szakma, a pszichiátria és a neurológia központjaként működött, de a közgondolkodásban is különös jelentőséggel bírt. Az épület különlegessége, hogy megépülése óta, több mint 130 éve ugyanazt a funkciót töltötte be. 1791-ben, II. Lipót uralkodása alatt született az a rendelet, amelyben szó esett alapításáról, azonban a megvalósulást késleltették az időközben bekövetkező történelmi események. Végül a 19. század közepén hozták létre az OPNI ősét. A telket - amelynek nagyobb része Gőb Lipót molnármesteré volt, így róla kapta a Lipótmező nevet -,1853-ban vásárolták meg. Az építést elrendelő I. Ferenc József által kiadott rendelet 1857-ben született meg, az épület terveit Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el. Az építkezést, amibe több vállalkozó is belebukott, végül 1868-ban fejezték be. Az intézet 20 hold területű parkja kerttervezők keze nyomán készült el, mögötte 50 hold erdő található. Az épületet eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, helyet kaptak a dolgozók (orvosok, ápolók stb.) lakásai, konyha, irodák, raktárak, és az épületet ellátták gázvilágítással, légfűtéssel, saját vízvezetékkel is. A különböző fizetőképességű betegek számára különböző minőségű elhelyezést biztosítottak. Elkülönítették a férfiakat és a nőket, a súlyosabb és enyhébb állapotú betegeket, így a park felőli részen a nyugodtabb betegek tartózkodtak, míg a „dühöngők” osztályai a hátsó részen kaptak helyet. Az intézet 1868-ban kezdte meg működését. Első igazgatója Schnirch Emil volt, aki európai körútja alkalmával tanulmányozta a korszerű elmegyógyászat módszereit, majd kialakította az intézet működését, ami a betegellátáson kívül az egyetemi oktatásra is kiterjedt. A következő vezető, Niedermann Gyula – amennyire lehetett – kerülte a kényszerintézkedéseket. Javította az élelmezési és higiénés körülményeket, így negyedére csökkent az addig jelentős tbc-halálozás. Megkezdődött a betegek foglalkoztatása az osztályokon belül és kívül, a különböző műhelyekben, az intézet neve pedig tébolydáról Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézetre változott. Ebben az időben a betegek kezelésében a nyugtatóké volt a főszerep, és előszeretettel  használták a kényszerzubbonyt, illetve a hosszabb-rövidebb időre cellába zárták őket.  Az ezután következő igazgatók vezetése alatt – kisebb megszakításokkal – folytatódott a fejlődés, korszerű laboratórium kezdte meg működését, szépült a környezet, pékség, modern konyha, uszoda, teniszpálya épült. Számos jelentős felfedezés fűződik az intézet orvosainak nevéhez, így például Meduna László itt hajtotta végre állatkísérleteit követően az első emberen folytatott kísérletét. Ennek lényege az volt, hogy a skizofrén betegeknél epilepsziás rohamot váltson ki. A kísérlet egy új, nemzetközileg elismert kezelési eljárás alapjait teremtette meg. A II. világháború körüli időszakban az országéhoz hasonlóan természetesen az intézet helyzete sem volt könnyű. Nagy volt a zsúfoltság, mivel más kórházakból is számos beteget helyeztek át ide, és az élelmezés is problémát jelentett. A német hadvezetés 1944-ben két alkalommal is igénybe kívánta venni az épületet, de ezt sikerült megakadályozni. Az ostrom ideje alatt a helyzet katasztrofálissá vált, kimerültek az élelmiszer tartalékok, nem volt fűtés, villany és víz, mindössze egyetlen kút állt rendelkezésre – a nehéz körülmények miatt sokan meghaltak. A harcok végeztével azonnal megkezdődött a helyreállítás, azonban 1945-ben az épületet a szovjet katonai parancsnokság foglalta el, így a megmaradt betegeket más intézményekbe kellett szállítani. A háború után vált az intézet fokozatosan az elmebeteg-ellátás országos központjává. Egyre nehezebb helyzetbe került azonban, amikor több vezetőjét koncepciós perekben elítélték, emellett pedig csökkentették a fővárosban a pszichiátriai ágyak számát merőben ideológiai okokból, melyek szerint a szocializmusban megszűnik az elmebetegség, és nem lesz szükség fekvőbeteg-osztályokra.

Az intézetben 1948-ban alkoholelvonó osztály nyílt meg, 1950-ben itt kezdte meg működését az ország első gyermekpszichiátriai osztálya, és 1951-ben a Nyéki úti épületben idegosztály létesült. Az 1957-ben igazgatóvá kinevezett Mária Béla idején belső újjáépítés indult meg, melynek során a bentlakók kiköltöztetésével párhuzamosan lehetővé vált az osztályok bővítése és korszerűsítése. Így létesült az idegsebészeti osztály és az EEG laboratórium is. Az OPNI mind a neurológiában, mind a pszichiátriában, de általában a közgondolkodásban is nemzeti értékké vált. Rész vett több fontos gyógyítóprogramban, az egyetemi oktatásban, és kutatási tevékenysége nemzetközi elismerést nyert. A tudomány előrehaladása egyértelműen igazolta a pszichiátria és a neurológia szoros kapcsolatát. A lelki működés zavarai pl. korábban csaknem kizárólag az elmegyógyászat hatáskörébe tartoztak, holott sok esetben a szervi idegrendszeri elváltozások okoznak pszichés tüneteket, ezekkel tehát az ideggyógyászatnak is foglalkoznia kell.Az intézmény nevében 1930-ban jelent meg, és azóta is szerepel az ideggyógyászat,  csak a sorrend változott néhány alkalommal. Jelenlegi nevében – amit 1992-ben kapott – a „pszichiátriai” jelző előrekerülése jogos és időszerű volt. Annak ellenére, hogy az intézet működésének megkezdése óta mindig fogadott és ápolt a neurológia hatáskörébe tartozó betegeket is, súlyponti tevékenysége mindig a pszichiátria maradt. A második világháború végéig a magyar orvostudomány és gyakorlat rokon szakmáknak tekintette a pszichiátriát és a neurológiát, és ez a szemlélet az intézményi rendszerben is kifejezésre jutott. Az egyetemeken ideg- és elmeklinikák működtek, és az ott végzett szakemberek számára természetes volt, hogy ellátták mindkét szakterület kompetenciakörébe tartozó betegeket, bár a pszichiátriáé volt a központi szerep. Az intézmény neurológiai osztályának létrehozása (1956) mérföldkő volt a neurológia intézményen belüli történetében. A későbbiekben az osztály folyamatosan működött és fejlődött, 1979-ben az intézményben kapott helyet az Orvostovábbképző Intézet Neurológiai Tanszéke, ami felélénkítette az intézmény tudományos életét, kiszélesítette szakmai tevékenységi körét.

                Nem hiába a múlt idő. Ugyanis az 1919-es (még csak nem is a Rákosi érát) kommün vezető grémiumát idéző kormányunk, s annak hajdani minisztere úgy döntött, hogy az OPNI-t be kell zárni, mégpedig jogutód nélkül. Az új miniszter, Horváth Ágnes is egyetért a döntéssel. Az OPNI bezárása és az egészségügyi reform eddigi lépései nem csupán a főváros, de az egész ország pszichiátriai betegellátását jelentősen ronthatják. Több szakorvos és a Magyar Pszichiátriai Társaság szerint Magyarországon a pszichiátriai betegek ellátásának feltételei az utóbbi évtizedekben más betegcsoportokhoz képest sokkal rosszabbak voltak, amit a szakpolitikusok is elismertek. Miközben az Európai Unió – felismerve ennek egyre növekvő gazdasági kihatásait – a lelki egészség megőrzését, helyreállítását kiemelt fontosságúnak értékelve ezek feltételeinek javítását kiemelt feladatnak tekinti, aminek érdekében külön projektek indultak, hazánkban ezzel éppen ellentétes tendenciák érvényesülnek, amelyek az egészségügy átalakításának eddigi szakaszában is jól nyomon követhetők. Az OPNI jogutód nélküli megszüntetése ráadásul jelentősen rontja a főváros és Pest megye pszichiátriai betegellátásának feltételeit. Mivel lehet ezt az állítást alátámasztani? Az egészségügyi miniszter április 1-jei hatállyal az OPNI 849 ágyából 622 ágyat a Semmelweis Egyetemre, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe (OITI) , hat fővárosi és egy Pest megyei kórházba helyezett át, míg 227 ágyat megszüntetett. Az Egészségügyi Minisztérium június elején hirdette ki a kórházátalakításra kiírt 7,5 milliárd forintos pályázatának eredményét, amelyből az intézet osztályainak befogadására kijelölt utódintézmények is részesültek. Egyelőre nem tudni, vajon elég lesz-e a pályázati pénz, ugyanis például OITI, ahová a Lipót stroke-os betegeit helyeznék át, összesen 32 millió forintot kapott. Ebből kellene az OITI-ben egy új 70 ágyas osztályt kialakítani, ennyiből azonban nem lehet. Mivel a befogadó intézmények még nem képesek a részükre „kiutalt” kapacitások és személyzet fogadására, a megmaradó – jelenleg már csak 409 ágyon – továbbra is az OPNI-ban folyik a betegellátás, ennek finanszírozása azonban még kellően nem tisztázott. Az előkészítetlen áttelepítés miatt: az OPNI- ban katasztrófával fenyegetően kaotikus a beteg-beutalási rend és még mindig 74 olyan krónikus pszichiátriai beteg sorsa bizonytalan, akik hosszú ideje várnak pszichiátriai betegotthoni elhelyezésre. A megszüntetett kórházi ágyak kompenzációjaként nem növelték a krónikus betegek ápolására szolgáló – a szociális szférához tartozó – betegotthoni ágyak számát. Még most is teljesen bizonytalan az OPNI több osztályának, az ott ellátott betegeknek és az ott dolgozó szakemberek további sorsa, ellátás nélkül maradhat nagyon sok drogbeteg, mivel a főváros budai oldalán csak az OPNI-ban működött drogosztály és drogambulancia. Nem biztosított nagyon sok olyan gyermekpszichiátriai beteg ellátása sem, akiket eddig az OPNI Gyermekpszichiátriai osztálya látott el.

Ezek után világos, hogy az országban folyó pszichiátriai betegellátás színvonalát az OPNI jogutód nélküli megszüntetése közvetlenül, és áttételesen jelentős mértékben negatívan befolyásolja. Hiszen megszűnik egy gyógyítási centrum, amelyben olyan speciális profilokkal rendelkező osztályok, részlegek működtek, melyek az országban máshol nem vagy csak nagyon kevés helyen működnek hasonló színvonalon Az OPNI egy a jövő szakemberképzésében jelentős szerepet játszó magas szintű oktatási és kutatási centrum volt, amely mindemellett a pszichiátria szakma sajátosságai miatt szükséges szakmai-szervezési-módszertani feladatokat ellátó, a szakmát integráló intézmény. A pszichiátriának országos intézete majdnem minden fejlett és kevésbé fejlett országban van. Nekünk nem kell.

Az OPNI bezárása országos szinten is éreztetni fogja hatását, mivel az aktív pszichiátriai ágyak elosztása olyan anomáliákat mutat, ami egyértelműen sérti az ellátásokhoz való egyenlő hozzáférés alkotmányos elvét. 10.000 lakosra a Nyugat-Dunántúli Régióban 1,98 aktív pszichiátriai ágy jut, míg a Dél-, illetve Észak-Alföldi Régióban 3,74 és 3,73. Vas megyében ez az arány 1,11, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4,91; és az egyes osztályok között még nagyobbak az eltérések. A szakemberek szerint a pszichiátriai betegellátás optimális működtetése csak az aktív, rehabilitációs és krónikus fekvőbeteg ellátás, a járóbeteg-szakellátás és a pszichiátriai betegek speciális szociális ellátásai (közösségi ellátások, bentlakásos intézmények stb.) komplex rendszerként kezelésével lehetséges. Ehhez képest a pszichiátriai fekvőbeteg-ellátó kapacitás többségét kitevő krónikus és rehabilitációs ágyak „eltűntek” a krónikus és rehabilitációs ágyak címke nélküli kavalkádjában, és várhatóan ezek számáról sem a reális szükségletek alapján döntenek a különböző lobbik. A kiköltözésre ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet első körben 200 dolgozójának kényszerült felmondani, a létszámleépítés második körében, a nyáron, újabb 200 orvostól és szakdolgozótól kell majd megválniuk.

Sajnos sok lelki beteg sorsát nem sikerült megnyugtató módon rendezni, ezért nem bocsátották el őket az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből. Az elmeszociális otthonbeli elhelyezésre több évet kell várni, a pszichiátriai járóbeteg-szakellátás fejlesztése pedig nincs arányban az ágyszámcsökkentéssel. Akit tudtak, már hazaküldtek az április 1-jén jogilag megszűnt OPNI pszichiátriai betegei közül, de sok páciensnek még mindig bizonytalan a sorsa. Danics Zoltán osztályvezető főorvos az egyik országos napilapnak nemrég úgy nyilatkozott: a lelki betegek egy része csak mérsékelten képes ellátni magát, ezért állandó gondoskodásra, figyelemre szorul, máskülönben „könnyen az aluljáróban köthet ki”. Minden elbocsátás különös felelősséggel jár, mert a családot, a környezetet is föl kell készíteni a beteg fogadására. Vannak azonban olyan betegek, akiknek nincs otthonuk, illetve ha van is, környezetük nem tud mit kezdeni velük. Ezek a páciensek még mindig az OPNI ágyait foglalják el. Valószínűleg továbbra is pszichiátriai osztályon kell ellátni őket, noha nagy részük csupán szociális ellátásra, gondozásra szorulna. A szociális ellátórendszer is komoly gondokkal küszködik, nem volt kellő mértékű kapacitásbővítés, ezért az elmeszociális otthonokban több, Budapesten akár tíz évet is várni kell egy-egy helyre. Ráadásul a „csak” kezelésre járó betegek helyzete sem igazán megnyugtató, ugyanis a gyors változások közepette sokszor nem volt idő tisztázni, a betegek, a családtagjaik és a kezelőszemélyzet számára is egyértelművé tenni, hogy kinek, mi a feladata és felelőssége a beteg ellátásának szervezésében. A bezárás mellett és ellen is lehet érvelni, az ott dolgozók arra viszont mindhiába vártak elfogadható választ, hogy a csapat nagy részét egyben tartva, miért nem költözhettek egy kevésbé költséges, korszerűbb épületbe. Arról is csak találgatnak, hogy mi lesz az értékes épülettel. Szanatórium lesz? Vagy tán biocentrum a felső tízezer részére? Ki tudja… Az épületet mindenesetre a jelenlegi törvények szerint kizárólag egészségügyi célra lehet használni, átépítésről pedig szó sem lehet, mivel műemlékről van szó. Az már más kérdés, hogy kik fognak nyerészkedni egy új egészségügyi centrumból. Megszorítás ide, „reformintézkedések” oda, szerencsére sok magyar még nem veszítette el humorérzékét. A múlt héten megmagyarázta egyik volt gimnáziumi osztálytársam miért is zárják be a „Lipótmező”-t? „Azért, mert nemsokára megépül az új kormányzati negyed, ahol minden hülyének EU-s előírás szerint lesz otthona. A vezető főorvos H. Ágnes lesz, a gazdasági igazgató pedig Kulcsár Attila.”

 Medveczky Attila