2007.07.13. 

A Szentszék zárómérlegéről

Július 6-án, pénteken ismertették az újságírókkal a Szentszék 2006-os zárómérlegét, amelyről már előzetesen közleményt adtak ki. Hétfőn tartották ugyanis a Vatikánban a Bíborosi Tanács 41. ülését, amelyen tanulmányozták a Szentszék szervezési és gazdasági problémáit. Sergio Sebastiani bíboros, a Szentszék Gazdasági Ügyekkel foglalkozó prefektúrájának elnöke a pénteki sajtótájékoztatón kielégítő eredménynek nevezte a közel két és fél millió eurós nyereséget, amelyet a Szentszék a 2006-os évre könyvelhet el. Jó hír, hogy immár harmadik éve pozitív a mérleg, bár nem éri el az előző évek nyereségét (2005-ben 9,7 millió, 2004-ben 3,1 millió euró volt). A zárómérleg azoknak a bevételeknek és kiadásoknak a végeredménye, amelyek a pápai igazgatásban lévő intézményekből, a világ különböző pontjain található több, mint 118 pápai képviseletből, valamint az egyes nemzetközi szervezeteknél működő kilenc új képviseletből származik. A sajtókonferencián ismertetett adatokból kitűnik, hogy a világegyház adományai 86 millió eurót tettek ki az elmúlt évben, ami 13 millióval több, mint 2005-ben volt. Növekedtek az általános és adminisztrációs költségek is, illetve többe került a pápai képviseletek és nunciatúrák fenntartása. 2006-ban a nettó nyereség csupán 13 millió euró volt, szemben az előző évi 43 millióval. Az adományok növekedése ellensúlyozta ezt a hiányt, ami annak köszönhető, hogy a befektetések nagy részét a biztonságosabb államkötvények, nem pedig a kockázatosabb részvények tették ki - magyarázta Sebastiani bíboros az újságírók kérdéseire válaszolva. A Szentszék tulajdonában lévő ingatlanok nettó 32 milliós nyereséget hoztak 2006-ban. Ami a Szentszékhez kapcsolódó intézményeket, így a Vatikáni Rádiót, a Vatikáni Nyomdát, az Osservatore Romano napilapot, a Vatikáni Televíziós Központot és a Könyvkiadót illeti, összességében közel 13 milliós hiánnyal számolhatnak. A Vatikáni Rádió fenntartása 23,8 millió euróba került, míg az Osservatore Romano 4 és fél millió eurós hiánnyal zárt. Kiugróan magas az elmúlt évben adományozott ún. Péterfillérek növekedése, ami megközelítette a 102 millió dollárt. Ez azonban nem a Szentszék, hanem Vatikánváros Kormányzósága mérlegébe tartozik. A Péterfillérek a részegyházakból befolyó adományok összességét jelentik, amelyeket Szent Péter és Pál apostolok ünnepe alkalmából gyűjtenek össze mind az Istennek szentelt élet intézményei, az egyes Alapítványok valamint a hívek részéről, s amelyet a Pápa az egyetemes egyház javára fordít. P. Federico Lombardi jezsuita, a szentszéki sajtóterem igazgatója ezzel kapcsolatban hozzátette: tavaly rendkívüli volt az adományok mértéke, de ez nem jelenti azt, hogy minden évben hasonlóra számíthatunk.

A legtöbbet adományozó ország továbbra is az USA - az előző évek botrányai ellenére - majd Németország és Olaszország következik - magyarázta még Sergio Sebastiani bíboros, a Szentszék Gazdasági Ügyekkel foglalkozó prefektúrájának elnöke.

 

(forrás: Vatikáni Rádió)