2007.07.13. 

Fut a Klubrádió

A Klubrádió első kitelepült élő adása botrányba fulladt.  Június 28-án délután a debreceni  Belga söröző előtt -  ahonnét a közvetítés folyt-  árpádsávos zászlókat lengető tüntetők jelentek meg és bekiáltásokkal - "hazaárulók, mocskos komcsik" - támadtak a beszélgetőkre, akik bemenekültek a söröző belső udvarába. Ezenközben a bejelentett tüntetés résztvevői  szabad sajtót követeltek és Debrecenben nem kívánatos személyeknek nevezték a rádió két jelenlévő műsorvezetőjét, Bolgár Györgyöt és Orosz Józsefet – jelent meg a sajtóban. Bolgár György Megbeszéljük című műsorának vendége Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, Bazsa György, a helyi önkormányzat szocialista frakciójának vezetője, Gondola Zsolt, a debreceni Független Fórum önkormányzati képviselője és Kácsor Zsolt, a Népszabadság debreceni tudósítója volt. Az ominózus eseményről szerkesztőségünknek Erdei József előadóművész, a Megmaradás Nemzeti Kerekasztal Bizottság – ez a magát Kossuth téri tüntetőknek nevező csoport hivatalos neve – vezetője nyilatkozott.

 -A sajtó szerint Kósa Lajos távozása után szabadult el a pokol…

 -Pokolelszabadulásról túlzás beszélni. Egy előre bejelentett demonstráción vettünk részt a társaságunk általa képviselt célok érdekében, amelyek között a médiumok hiteles tájékoztatása is szerepel. Megkaptuk a rendőrség engedélyét a demonstráció megtartására 17 és 20 óra között a Piac utca azon szakaszára, amelyen a rádióműsor otthonául szolgáló étterem is található. Az egy csúsztatás, hogy azért csak 17 órára mentünk oda, mert addigra már Kósa eltávozott a színhelyről.

 -Hanem?

 -Úgy tudtuk, hogy 17 órakor kezdődik az élő adás. Az se igaz, hogy csak 50 fő vett részt a demonstráción. A Kossuth tériek közül valóban csak 50-en voltunk a Belga söröző előtt, de sokan – kb. 40-en – csatlakoztak a megmozduláshoz.

 -Szórólapon hirdették meg ezt a tüntetést?

 -Nem. De SMS-ben és telefonon mozgósítottuk szimpatizánsainkat. Tavaly szeptember 19-étől minden nap tüntetünk a kormány leváltása miatt és a hazugságok ellen. Most a média hazugsága ellen emeltük fel szavunkat. Nem csupán Bolgár és Orosz – két ilyen egyszerű ember - miatt mentünk ki június 28-án a söröző elé, hanem a nemes értelemben vett pluralizmus megvalósulása miatt. Ne csak az ő hangjuk hallatsszon az éterből. Sajnos mi csak ilyen tüntetések alkalmából tudjuk hallatni hangunkat. Csak ez a lehetőség maradt meg számunkra. Ezzel az akcióval sikerült felkavarnunk a debreceni állóvizet.

 -Az élő műsort megszakították, de az adást a sörözőből folytatni tudták.

 -Bementek, és a mikrofonba azt hazudták, hogy elmentek a tüntetők.

 -A helyi MSZP szerint: „Az egyik tüntető rángatni kezdte egy tévéoperatőr kameráját, s a kollégája segítségére siető Kácsor Zsoltot, a Népszabadság tudósítóját pedig árpádsávos zászlójának rúdjával fejbe vágta.” Ez igaz?

 -Nem. Kijött a rendezvényre egy operatőr, s a résztvevők megkérdezték tőle: honnan jött? Ugyanis félnek az emberek, s nem szeretik, ha illetéktelen helyen felhasználják a róluk készült felvételeket. A kamerás válasza: nem mindegy? Erre többen a kamera elé zászlókat helyeztek el, hogy ne tudjanak róluk felvételt készíteni. Ez volt az állítólagos rángatás. Kácsor azt hitte, tönkre akarják tenni a kamerát, ezért közbelépett. Az árpádsávos zászlóval pedig nem vertek fejbe senkit. Sőt az azt tartó férfi, nehogy aztán a médiaemberek és a tüntetők egymásnak essenek, zászlójának rúdját –sorompószerűen - a két „tábor” közé tartotta. Kijelentem: semmilyen rendbontás nem történt.

 Medveczky Attila