2007.07.20. 

BBTE: magyar kultúra románoknak

Olyan választható tantárgyakat vezetnek be a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), amelyek a magyar diákokat a román szaknyelv elsajátításában segítik, a román diákok számára pedig lehetővé teszik, hogy megismerjék a magyar történelmet és kultúrát. Az egyetemi szenátus július 17-én elfogadta Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettesének erre vonatkozó javaslatát. A rektorhelyettes érvelése szerint a magyar tagozatnak segítenie kell azt is, hogy az 57 szakon magyarul tanuló végzősök román környezetben is megfelelően boldogulhassanak. Javaslata szerint a tantárgyakat mind a magyar, mind a román szaknyelvet jól ismerő tanárok oktatják majd. Magyari kötelezővé tenné a magyar helyesírási és stilisztikai tantárgyakat, valamint az alapvető szakszöveg-szerkesztési, szervezettani és pályázási ismeretek elsajátítását is. Leonard Orban többnyelvűségért felelős román EU-biztos ugyanakkor elítélően nyilatkozott Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly európai parlamenti képviselők kezdeményezéséről, akik a Bolyai Egyetem visszaállítását támogató aláírásokat gyűjtenek kollégáik körében. A képviselők kérték, hogy az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa indítson jogi eljárást az egyetem létrehozásáért. Az EU-biztos azt nyilatkozta a romániai RFI rádiónak, hogy magánemberként nem ért egyet az RMDSZ-es képviselők akciójával. Orban szerint az Európai Bizottság az egységet védi a sokszínűségben, és célja hidakat építeni az államok között, nem megosztani őket.

 

(forrás: erdely.com)