2007.06.01. 

Nincs pénz az önkéntes ügyeletre

Miután a korábbi kormányrendelet alkotmányellenesnek bizonyult, a parlament törvényben rendezi, s harmonizálja az európai uniós direktívákkal az orvosi ügyelet ügyét. Legalábbis ez a szándék olvasható a parlamentben már általános vitához ért törvényjavaslatban, amelynek azonban más részei éppen ellenkező kormányzati akaratot mutatnak. Az Alkotmánybíróság még tavaly decemberben megsemmisítette annak a kormányrendeletnek több paragrafusát, amely az orvosok ügyeletben töltött idejét és annak kifizetését szabályozza, ezért idén júliusig újra kell szabályozni az ügyeleti rendszert az egészségügyben. Az orvosok az uniós csatlakozás óta követelik a közösségi bíróság határozatainak megfelelő ügyeleti rendszert, többen már pert nyertek munkáltatójuk ellen. Az Ab indoklása szerint a kormányrendelet ellentétes az alkotmánynak azzal a paragrafusával, amely az Európai Unió tagjaként Magyarországra háruló kötelezettségeket határozza meg. Az Ab azt is kifogásolta, hogy a kormányrendelet még a Munka törvénykönyvénél is szigorúbb feltételeket szab az orvosok túlmunkájánál. Az uniós direktíva szerint az ügyeletet teljes munkaidőnek kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy ha az orvos ledogozta a heti 48 óra kötelező munkaidejét, akkor ügyeletre a munkáltató már nem kötelezheti. Mivel a kórházak létszámhiánnyal küzdenek, az orvosi ügyeletek ellátásának kulcsa július 1-étől a törvény által megengedett önként vállalt munka lehet. Saját akaratából azonban akkor áldozza fel szabadidejét az orvos is, ha munkájáért méltányos bért kap. Az Országgyűlés május 15-én kezdte el plenáris ülés keretében tárgyalni a szükséges törvénymódosítást, amely azonban több sebből is vérzik: amellett, hogy látszólag igyekszik megfelelni a direktívának, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint egy vezércsellel mégis megkerüli azt. Ezt a jogi trükközést nemcsak a kamara nehezményezi, de az Unió is észre fogja venni, amely máris eljárást indított Magyarország ellen a direktíva be nem tartása miatt. Amennyiben a törvényt ebben a formájában szavazza meg a Parlament, a MOK Alkotmánybírósághoz fordul. Megoldást jelenthet az egyenjogú felek közötti önkéntes túlmunka vállalása megállapodás alapján, amelyhez megfelelő többletforrás biztosítása szükséges országos szinten. Jelenünkben viszont szó sincs egyenrangú felek között létrejött megállapodásról, a munkaadó erőfölényben van a munkavállaló orvosokkal szemben, továbbá az orvosok egzisztenciájuk szinten tartása miatt nem nélkülözhetik az ügyelésért kapott, de az EU direktívát nem teljesítő kevés pénzt. A direktíva több Európai bírósági ítéletben levezetett módon kimondja, hogy az ügyelet teljes munkaidőnek számít és eszerint is kell fizetni.

Nálunk viszont nem nyitják meg ehhez a szükséges forrást. A kamara szerint évi 25 milliárd forinttal kellene többet adnia a költségvetésnek az elfogadható ügyeleti díjhoz. Ráadásul a törvényjavaslat az ügyeleti órákra az orvosi órabérek 70-80-90 százalékát irányozza elő. Azt mondják erre a kormányzati vezetők, hogy a leírt mérték az ügyeleti díjak minimuma, attól a munkáltató kedvező irányban eltérhet. Ez csak elmélet. Olyan elmélet, aminek nagyon kevés köze van a valósághoz. Hiszen az egészségbiztosító úgyis a legkisebb összegek fedezetét utalja a munkáltatóknak, akik abból képtelenek lesznek többet fizetni az orvosoknak.

Összehasonlítás kedvéért, egy ügyelő orvos átlagos óradíja bruttó 1140 Ft , amelyhez hozzájön a túlmunkadíj 50%-a, továbbá az önként vállalt túlmunka újabb 50%-a. Az eredmény még így is csak 2400 Ft bruttóban. A bíróságok ezt az összeget rendre meg is ítélték a már jogerősen lezárult perekben, mert törvényesen ennyi járna. Ehhez képest az orvosok mindössze 7-800 Ft-ot kapnak. Összehasonlításul egy hétvégi angliai ügyelettel nettó 1000 fontot lehet keresni. A törvénytervezet másik bibije, hogy nem vonatkozna a vállalkozó orvosokra, abból téves megközelítésből kifolyólag, hogy a vállalkozói szerződésekre a PTK, nem pedig az egészségügyi dolgozókat érintő 2003. évi LXXXIV. törvény vonatkozik, amely a munkavégzés jogviszonyától függetlenül kimondja, hogy az ügyelet közszolgáltatás. Az EU direktíva is minden személyre érvényes.

A kamara számításai szerint a magyar fizetéseknek el kellene érnie az EU átlag legalább 50%-át ahhoz, hogy az elkövetkező időszakban ne folytatódjon, és váljon tömegessé az orvosok kivándorlása. A MOK vezetői tudni vélik, hogy a közeljövőben svéd szakemberek érkeznek hazánkba, akik háziorvosokat hallgatnak meg, és szándékoznak tömegesen kivinni Svédországba – svéd bérekért. A pénzen kívül további problémát jelenthet az ügyelők létszáma, ugyanis ahhoz, hogy egy kórház működhessen, meg kell felelnie bizonyos – tárgyi és személyi minimum feltételeknek. Hogy hány orvos hiányzik ma a rendszerből, azt pontos felmérések, illetőleg a struktúraátalakítások közepette ma nem lehet pontosan megmondani. Az utolsó hitelesnek tekinthető kórházszövetségi felmérés kétezer orvos hiányról beszélt. Az ügyelet elláthatóságát is beleértve egy osztály működéséhez elméletileg minimum 8 orvosra van szükség, de ezt sok tényező befolyásolja, például az, hogy milyen szakmáról, milyen helyen, milyen ügyeletről van szó. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig hiába zárta pozitív mérleggel az első negyedévet, az új egészségügyi államtitkár, Kovács Attila szerint ezt a 36 milliárd forintot nem tudják felhasználni az elmaradt orvosi ügyeleti díjak kifizetésére. Igaz, kb. 2000 orvos a rendszerből, mégis további elbocsátások várhatók. Ezzel a ténnyel függ össze, hogy sztrájkra készül az orvosegyetemek többsége az elvonások miatt. A Semmelweis Egyetemről eddigi 200 embert küldtek el, de újabb 3-400 dolgozó elbocsátása várható. A rektor attól tart, hogy az újabb 5 milliárd forintos elvonás miatt pár hónapon belül „bedőlhet” a rendszer. Tulassay Tivadar szerint ugyanis az áprilisi módosításkor nem vették figyelembe, hogy a területükön kívülről is érkeznek betegek. Pécsett attól tartanak, hogy az eddigi 800 milliós veszteség a háromszorosára nőhet. Szegeden is csak leépítésekkel tudják a hiányt kezelni. Egyedül Debrecenben vetik el a sztrájk lehetőségét.

                A bevezetőben említett törvénymódosítással egy időben újabb fejezetéhez ért az orvostársadalom elleni kormányzati - és sajtóhadjárat. Az egyik kispéldányszámú ortodox „liberális” napilap május 17-ei számában olvashatjuk: „A halálesetekkel összefüggő műhiba- gyanús esetek több mint 80 százalékában biztosan nem indul per a hibázó orvosokkal, intézményekkel szemben. Egyebek mellett erre is lehet következtetni az Egészségügyi Minisztérium számára készített jelentésből, amely 41 kórház adatai alapján megállapítja, hogy az esetek negyedében a boncolás eredménye szerint a beteg halálának oka nem az volt, mint amivel az orvosok korábban kezelték. A lapunk birtokába került dokumentumra hivatkozva korábban Gyurcsány Ferenc kormányfő az Országgyűlésben az egészségügyben meglévő hibákat példázta azzal, hogy «a boncolási eredmény, és korábban felállított diagnózis huszonöt százalékban eltér»”. A május 15-ei parlamenti ülésen Horváth miniszter-asszony pedig következőket mondta: „Rendkívül igazságtalan a rendszerünk, és rendkívül rosszul működik. Csak hadd emlékeztessem önöket a boncolási hibák arányára, 22,6 százalék az eltérés boncolásoknál a boncolási diagnózis és a terápiás diagnózis között. Azért ez egy hihetetlenül nagy szám, hihetetlen az adat! Döbbenetes, hogy minden negyedik magyart ezek szerint kisebb vagy nagyobb mértékben, de félrekezelnek. Nem tartjuk elfogadhatónak ezt az arányt.” Ez a közbizalom megingatására alkalmas megállapítás. A MOK vezetői szerint természetesen előfordulnak hibák, de az biztosan nem igaz, hogy minden negyedik beteget félrekezelnek.

A patológus előtt a beteg minden baja láthatóvá válik, tehát természetes, hogy a megadott haláloki diagnózis, és a boncoláskor talált diagnózisok között nincs teljes átfedés. Azaz lehet különbség, de ebből nem következik az, hogy a beteget szándékosan, tudatosan, vagy tudatlanul félrekezeljék. Az anyagot, amelyből a miniszter idézett a Pathológiai Szakmai Kollégium készítette annak érdekében, hogy ne essenek ők is az un. teljesítmény-volumen korlát alá és annak igazolására, hogy szükség van a minél több boncolásra, mert az orvosok tanulnak ezekből a boncolási diagnózisokból. Amennyiben valóban halálhoz vezető félrekezelésről van szó, akkor azt nem ártana egyedileg kivizsgálni, mert felelőtlenül általánosítani nem lehet. Főleg bársonyszékből.

 Medveczky Attila