2007.06.01. 

Roma aláírásgyűjtés az MKP ellen

A szlovákiai magyar romák félrevezetésének, hangulatkeltésnek és a valós problémáktól való elrugaszkodásnak tartják Rimaszombatban a Roma Parlament aláírásgyűjtését.

A szervezet százezer aláírást akar összegyűjteni a szlovákiai magyar romáktól az MKP szerinte létező autonómiatervei ellen. A petíciós bizottság elnöke Kökény Vojtech, aki magát roma vezetőként prezentálja, az Alternatív Roma Kezdeményezés tagja. Szerinte az MKP be akarja vonni a magyar romákat autonómiatörekvései megvalósításába, és erre nemet kell mondani. Kökény az SNS-szel, Slota pártjával együttműködő Ladislav Fízik roma vezetővel jelentette be az aláírásgyűjtést. Fízik kijelentette, csak az SNS nyitott a romák felé, Kökény szerint pedig a magyarul beszélő romák elégedettek a mostani kormánnyal, sok magyar roma a Smert választotta. Becslése szerint 120 ezer magyarul beszélő roma van az országban. Kökényt Rimaszombatban összeférhetetlen emberként tartják számon, több roma szervezettel is összeveszett, nincs komoly tábora a városban. A néhány évvel ezelőtti kelet-szlovákiai romalázadás idején gömöri és nógrádi településeken szónokolt, több önkormányzat szerint egyenesen lázított, ezért például Fülekkel is nézeteltérése volt. Több roma szervezet, köztük a rimaszombati Modifikáció Polgári Társulás képviselője szerint nincs tekintélye a romák előtt és kevés kézzelfogható eredményt ért el saját közössége érdekében.

Jozef Šimko Besztercebánya megye kisebbségekért felelős alelnöke elmondta, sem ő, sem a roma ügyeket intéző munkatársai nem tudtak közös hangot találni Kökénnyel és nem tudják elképzelni vele az együttműködést. „Most épp az SNS tudta mozgósítani Kökény urat. Nem hiszem, hogy most az általuk felvetett probléma lenne a legégetőbb” – mondta Šimko.

Simon Zsolt parlamenti képviselő, az MKP Besztercebányai Kerületi Tanácsának elnöke szerint az egész ügy porhintés. „Elsősorban nem tudok arról, hogy az MKP valaha is autonómiakezdeményezéssel állt volna elő. Ilyen kezdeményezés nincs. Fízik és Kökény az SNS-nek nyújt szolgáltatást. Nem létező problémákkal foglalkoznak, de ettől még egyetlen roma polgártársunk sem jut munkához vagy képzettséghez” – nyilatkozta Simon Zsolt.

Csáky Pál MKP-elnök szerint nem érdemes foglalkozni a kezdeményezéssel. „Remélem, nem várják el azt az MKP-tól, hogy minden magánszemély furcsa kezdeményezésére reagálni fog, nem kommentáljuk ezt a butaságot sem” – mondta lapunknak. Csáky szerint Fízik magát is hibáztathatja, ha úgy érzi, hogy az elmúlt nyolc évben nem történt semmi a romák érdekében. „Fízik úr évekig a belügyminiszter tanácsadója volt, szerintem kicsit késnek a reflexei.” Csáky szerint az MKP a romák szavazataira is számít. „A tisztességes roma polgárokat igyekszünk megszólítani, akárcsak a ruszinokat, az ukránokat, a németeket és más nemzetiségeket is, de nem a korrumpálódott romákat” – állítja Csáky. (Képünkön egy kelet-szlovákiai roma telep.)

 (forrás: ujszo.com)