2007.06.08. 

Inkább szűnjön meg, de ne legyen az egyházé az iskola

Mátrafüreden nem működtetheti a bezárásra ítélt általános iskolát a református egyház. Így döntött az iskolafenntartó, a gyöngyösi 24 tagú önkormányzati képviselő-testület. Az általuk már februárban bezárásra ítélt, leválófélben levő, de még hozzájuk tartozó iskola sorsáról négy - állítólag MSZP-s - nem szavazat döntött, 11 igen és 8 tartózkodás egy testületi ülésen.

A mátrafürediek nem akarnak általános iskola nélkül maradni. Nem akartak februárban sem, ezért a szülők közül nyolcan úgy döntöttek, létrehoznak egy alapítványt. Akkor a gyöngyösi képviselő-testület megszavazta, hogy az alapítvány megkapja az iskola működtetésének jogát. A szülők pedig teljes gőzzel pénzes fenntartó után néztek, és rátaláltak a református egyházra, amely vállalta volna tovább az iskola fenntartását. A szülők visszavonták alapítványi bejegyzésüket. Annak azonban híre ment a városban, hogy egyházi iskola lesz a mátrafürediből, és Gyöngyösről is több szülő jelezte, odavinné a gyerekét. (Állítólag a nemmel szavazók többsége maga is iskolaigazgató, és azért voksoltak nemmel, mert megijedtek attól, hogy az egyházi iskola a gyöngyösiek elől elszipkázza az amúgy is kevés gyereket.)

Papp Kornél református oktatási szakértő elmondta: a református egyház valóban felajánlotta, hogy átveszi az iskolát, de nem mindenáron. A jelenlegi 76-os létszámot 120-ra töltenék fel, úgy, hogy az ország más megyéiből is vinnének oda olyan beteg gyerekeket, akiknek a mátrafüredi levegő jelentené a gyógyulást. Az ott tanító tanárokat nem küldenék el, akik vállalják, hogy velük együtt dolgoznak, maradhatnak. Hallottak ugyan a testületi nemről, ám úgy gondolják, az önkormányzat még meggondolhatja magát.

 

(forrás: reformatus.hu)