2007.06.08. 

A gázművek odacsap

Amikor Suchman Tamás és Demszky Gábor vezényletével értékesítették a budapesti közszolgáltató vállalatokat – köztük a Fővárosi Gázműveket – a privatizáció indokai között az is szerepelt, hogy a piacgazdasági szempontok érvényesítése hozzájárul az ellátás biztonságához, az árak visszafogásához, ami a fogyasztóknak is érdekében áll. Az állam különben is rossz tulajdonos – harsogta a hivatalos kormánypropaganda -, ám a magánosítás nyertesei mégis olyan cégek lettek, melyek más államokhoz kötődnek. Ráadásul a gázellátást biztosító szolgáltatónak nincsenek versenytársai, természetes monopolhelyzete kizárja a piaci verseny bármiféle érvényesítését, ami elképesztő mértékben megnöveli – a magyar társadalom szociális és egyéb szempontjait teljességgel figyelmen kívül hagyó, csupán profitszerzésre törő külföldi tulajdonossal szemben – a fogyasztók kiszolgáltatottságát. Bár a mindenkori kormánynak, és a Fővárosi Gázművek 50%-os tulajdonjogát még ma is birtokló önkormányzatnak lehetősége van a gázárak visszafogására, a szocialisták sorozatos ígéreteik ellenére sem éltek ezzel a lehetőséggel. Viszont olyan törvényi szabályozást és feltételeket alakítottak ki, amik egyértelműen a monopolhelyzetet élvező, biztos és garantált profittal rendelkező tulajdonosok érdekeit szolgálják.

Miközben a gyorsan emelkedő gázárak mellett egyre több időbe kerül az ételek megfőzése, a részben külföldiek által birtokolt szolgáltató cégek a legdrasztikusabb eszközök alkalmazásától sem riadnak vissza, ha veszélyben érzik bevételeiket. Már egy csupán feltételezett tartozás is elegendő számukra ahhoz, hogy – minden előzetes értesítés és egyeztetés nélkül – megtagadják a fogyasztóktól a mindennapi élethez nélkülözhetetlen gázellátás biztosítását.

K. Zoltánra és családjára is úgy csaptak le a Fővárosi Gázművek kíméletet nem ismerő alkalmazottai, mint derült égből a villámcsapás. Délután 5 órakor, amikor már az egész család – férj, feleség és két fiúgyermek – otthon volt, becsöngetett hozzájuk a gázművek két embere, azzal a céllal, hogy lezárják a gázórát. Bár a feleség éppen akkor főzte a család vacsoráját, hiába tiltakoztak, és érveltek azzal, hogy tartozás helyett túlfizetésük van, a két gázműves ember közölte: ők csupán utasítást teljesítenek, így akár karhatalom igénybevételével is megszűntetik a gázszolgáltatást.

Másnap K. Zoltánnak azzal kezdődött a napja, hogy rendkívüli szabadságot kért munkaadójától, majd felkereste a Fővárosi Gázműveket. Körülbelül háromórás várakozást követően sikerült beszélnie az illetékes ügyintézővel, aki készséggel elismerte, hogy nincs tartozás. A rendkívül magas átalánydíj és az enyhe tél következtében ugyanis K. Zoltánék sokkal többet fizettek be a gázműveknek, mint a tényleges fogyasztásuk ellentételezése. Mivel gázfelhasználásuk költsége körülbelül június végéig fedezve volt, két hónapon át valóban nem fizették be a kiküldött számlát, az áprilisban és májusban esedékes átalány összegét. Ezt észlelve a gázművek nem kérdezett, értesített vagy egyeztetett, hanem kíméletlenül megszűntette a négytagú család ellátását, aminek kellemetlenségek sorozata lett a következménye.

K. Zoltánnak egynapi szabadságát kellett feláldoznia arra, hogy tisztázza a szolgáltatóval: többet fizetett, mint amennyit kellett volna, nincs semmiféle tartozása. Az ügyintéző hölggyel abban is megállapodott, hogy felmondja az átalánydíj fizetését, és a jövőben telefonon tájékoztatja a szolgáltatót gázórájának állásáról.

Ezzel azonban még nem értek véget a kellemetlenségek. Miután gáz hiányában nem volt főzési lehetőségük, a család két napig csupán hideg élelmet fogyasztott. Ekkor, a reggeli órákban kaptak egy telefonos értesítést arról, hogy kilenc órára megérkeznek hozzájuk a gáz visszakötését elvégző szakemberek. Azért, hogy fogadni tudják őket, a feleségnek egy nap fizetetlen szabadságot kellett kérnie, ami a család számára ötezer forint anyagi veszteséget jelentett.

Végül is az ígért kilenc óra helyett délután fél háromra érkeztek meg a gázművek szerelői. Néhány perc alatt levették az óráról a zárakat, és kétnapi szünet után visszaállították a gázellátást. Az elzárás és a visszaállítás költségeiről pedig átadtak egy számlát, amit a családnak be kellett fizetnie.

Mindez a kellemetlenségsorozat nagyon egyszerűen elkerülhető lett volna, ha a gázművek telefonon vagy levélben megkeresi a fogyasztót. Még az elzárására kiküldött emberek is ellenőrizhették volna – a gázóra állása alapján -, hogy a fizetésben nincs elmaradás, ám nem erre kaptak utasítást. Úgy tűnik, hogy a részben idegen tulajdonba került Fővárosi Gázműveknek – a szolgáltatási monopólium birtokában – már az esetleges tartozás gyanúja is elegendő ok a gáz elzárásához. Pedig a Fővárosi Gázművek birtokosainak azért illene némi empátiát tanúsítaniuk a nyereségüket biztosító magyar átlagember iránt is.

 Varga Imre