2007.06.15. 

Okkult erők a haladás szolgálatában

Hiábavaló, ám évek óta tartó lankadatlan igyekezettel próbálják meggyőzni a jelenlegi kormánykoalícióhoz kötődő médiumok a magyar közvéleményt arról, hogy politikai ellenfeleik eszement idióták. Főleg a nemzeti radikalizmus képviselőiről sugallják azt a hamis véleményt, hogy ostoba babonák, nevetséges hiedelmek vezérlik cselekedeteiket, melyek teljességgel nélkülözik az ésszerűséget és a józan megfontoltságot. Ezen nézetek hirdetői pedig joggal hivatkozhatnak Bencsik András álnemzeti hetilapjára, amely évek óta biztosít nyilvánosságot a legvadabb ezoterikus és okkultista zagyvaságoknak.

Csurka Istvánt is többször vádolták meg – teljességgel alaptalanul – a destruktív szekták által népszerűsített eszközök alkalmazásával. Például a 2002-es országgyűlési választásokat követően a Nap-kelte Kereszttűz című műsorrészében a MIÉP elnöke kifejtette, hogy a média  olyan módszerrel is hozzájárulhatott az MSZP és az SZDSZ győzelméhez, amit a pszichológusok küszöbérték alatti befolyásolásnak neveznek. Erre Németh Péter, a Népszava főszerkesztője – mint Csurka István egyik kérdezője – azt a megjegyzést tette, hogy a MIÉP elnöke valami Gyurcsók-féle, mágikus hatást tulajdonít a televíziónak, pedig erről szó sem volt. Csurka nem mágiáról vagy varázslatról beszélt, hanem egy régóta ismert és alkalmazott – bár vitatott hatékonyságú – módszerről, amelynek leírása valamennyi pszichológia tankönyvben megtalálható. (Arról van szó, hogy nem tudatosuló vizuális hatásokkal is lehet rokon- vagy ellenszenvet kelteni valaki vagy valami iránt.) Ezért Gyurcsók-féle véleménynek tulajdonítani a MIÉP elnökének megállapítását csakis tudatos félremagyarázással, szándékos rosszindulattal lehetett. (Gyurcsók József  egy közismert sarlatán, aki a tévé képernyőjéről igyekszik – persze a legkisebb eredmény nélkül – meggyógyítani a neki betelefonáló hiszékeny embereket.) Ugyancsak okkult módszerek alkalmazásával gyanúsították meg a Nap-keltében a MIÉP-et akkor is, amikor a párt nagygyűlésén elégették, és a Dunába szórták a jelenlegi kormányhatalom birtokosait jelképező szalmabábúkat. Pedig csupán egy farsangi népszokás politikai tartalommal való megtöltéséről volt szó, aminek semmi köze a mágikus ostobaságokhoz.

Mialatt a MIÉP-re éveken át igyekeztek sikertelenül rábizonyítani a destruktív szekták módszereinek alkalmazását, az úgynevezett baloldalt hitgyülis imakommandók támogatták, most pedig kiderült, hogy az okkultizmus hívei és gyakorlói a hatalom legfelsőbb köreiben is megtalálhatók. A racionalizmust és a szakszerűséget előszeretettel hangoztató kormányunkat a kancelláriaminiszter testvére, Szilvásy Péter által vezetett jósda látja el tanácsokkal.

Újabb bizonyítékaként a dialektikus materializmus eszmei felsőbbrendűségének, napjaink hivatásos ateistái a szellemvilág energiáit is a haladás szolgálatába állították. Sőt a Szilvásy fivérek elévülhetetlen érdeme, hogy a legvadabb kapitalista körülmények között valósítják meg – igaz, csupán önmaguk és haveri körük számára – a kommunizmus legvonzóbb ígéreteit. A parapszichológia és a tőkés termelési viszonyok segítségével is diadalra juttatva a marxizmus-leninizmust, a haladás ellenségei, a klerikális reakció sötét erői felett.

A rendkívül tehetséges Szilvásy famíliából már hárman is részesei a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett ország építő tervek megvalósításának. A testvére által a parapszichológia zsenijeként jellemzett György a miniszterelnöki hivatalt vezeti, István az Állami Egészségügyi Központ főigazgatói székére pályázik, míg Péter az okkultizmus, a mágia rejtett energiáit állítja a kormányzati törekvések szolgálatába, az általa vezetett Kormányzati Tanácsadó Jósda bizalmas információi révén.

Többek között Szilvásy Péterék lélekkutató munkájának eredményeként értesülhetett a kormány és a szélesebb közvélemény is arról, hogy a tavaly augusztus 20-ai vihar által okozott halálesetekért és károkért semmiféle felelősség nem terheli az ünnepi rendezvények szervezését végző Miniszterelnöki Hivatalt. A Kormányzati Tanácsadó Jósda mélyreható elemzése szerint az események hátterében misztikus erők állnak. A vihar a kollektív tudat manipulálásán keresztül szándékosan kiváltott paranormális jelenség volt, mellyel Szilvásy Györgynek, illetve a kormánynak kívántak ártani.

Szilvásy Péter, aki korábban a Nemzetbiztonsági Irodával kapcsolatba hozott és milliárdos kárt okozó csempészettel is megvádolt Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumában is felbukkant – a szervezet tájékoztatása szerint nem rokoni kapcsolatai, hanem szakmai kvalitásai okán – elképesztő szakszerűségről tanúságot tevő bizalmas információk tömkelegével látja el a Rózsadomb Géniuszát és csapatát. Többek között Szilvásy Péter kutatómunkája derített fényt arra is, hogy a Lenin név a magyar létige, a lenni anagrammája, és egy ilyen elnevezés már eleve garancia a győzelemre. Tehát Vlagyimir Iljics, a lánglelkű forradalmár szobrainak újbóli felállítása, és a róla elnevezett intézmények, közterületek nevének visszaadása – Szilvásy Péter tanácsa szerint – jelentősen javítaná a kormányzati munka hatékonyságát. A kommunista mágus kormányerősítő tanácsai között szerepel még a kórházak nagy részének átalakítása wellnessközpontokká, a vörös csillag használatának engedélyezése és a kereszt betiltása.

Tapasztalva az országunk gyors leépülésével együtt járó Gyurcsány-Szilvásy-féle gengszterkapitalizmus következményeit, a fiatalabb Szilvásy testvér javaslatainak, tanácsainak egy részét bizonyára meg is valósítják. A hivatalos kormánypolitika rangjára emelve a tomboló elmebajt. Pedig mennyivel jobban járnánk ha Szilvásy Péter is megtalálná az őt méltán megillető helyet. De nem a kormányzati intézményekben, hanem a testvérei által bezárásra ítélt pszichiátriai létesítményben, a lipótmezői ideggyógyintézet egyik ápoltjaként.

 Varga Imre