2007.06.15. 

Csurka István június 4-ei beszéde

A trianoni döntés 87. évfordulóján egyetlen kötelességünk van, minden önsajnálatot, múlton merengést félretéve, minden megrögzött szokásunkká vált másra áthárítást mellőzve szembenézni a tényekkel és megállapítani a megteendő lépéseket. Trianon ma nemcsak gyásznap, nemcsak emlékezés egy velünk megesett végtelen igazságtalanságra, hanem megkerülhetetlen parancs is. Trianon nem múlt el, Trianon itt van velünk, bennünk és itt működik bent a megmaradt ország, a megmaradt nemzet testében, örök daganatként, immár nem a szétszaggatás tervével, hanem az egész megsemmisítésének, leigázásának, gyarmatosításának nemzetellenes szándékával. „Shylocknak a szív kell” – mondja az uzsorás Shylock Shakespeare Velencei kalmárában. Kun Bélának is az kellett volna, Rákosinak, Kádár-Aczélnak, Gyurcsány- Kókának is az kell. A szív, az egész élet, a magyar élet, a magyar föld, a magyar veríték, az államalkotó közösség. A Trianonhoz vezető út hosszú volt, tragikus hibákkal és mulasztásokkal terhes, de még magyar út volt, egy önérzetesen fejlődő magyar világ, amely azonban nem ügyelt a saját belső megosztottságaira, a testében kifejlődő betegségekre és rothasztásokra és nem figyelt oda a saját népe sorsára. A szegénység miatt megindult kivándorlás, a középbirtokos réteg gazdasági kiszolgáltatottsága, földeladásai idegeneknek és a magyar kapitalizmus alapvetően nem magyar volta, a tömeg kiszolgáltatottsága a nem magyar érdekű sajtónak, a budapesti kultúra elmagyartalanodása, a liberalizmus felügyelet nélkül hagyása vezetett a háborúba való belépéshez, a német érdekek kiszolgálásához, a háborús vereséghez és Trianonhoz.

1918-ban gróf Károlyi Mihály és zsidó, vagy zsidó megbízásokat teljesítő gyülevész bandája, kihasználva a háború anyagi nyomorát, élelmiszerhiányát, az egész kontinens végtelen anyagi kiszolgáltatottságát, az amerikai támogatást, pénzt, anyagot és a gyarmatok minden kincsét birtokló antant fölényét, annak megbízásából forradalmat robbantott ki a hátországban. Mérgező propagandájával hazahívta a frontokról a szenvedő katonákat, védtelenné tette a nemzetet. Károlyi az ellenség minden kívánságát igyekezett teljesíteni, mert az antant kormányaitól várta, remélte a saját hazaáruló kormányának megerősítését. Amikor pedig ez a terve kudarcot vallott átadta a hatalmat a másik megbízónak, Kun Bélának és bandájának. Ez Trianon legközvetlenebb előzménye és oka is ez. Kommunista, leninista és zsidó liberális hatalomátvétel, a régi rendszerek megdöntése Európa három nagy birodalmában történt 1917 és 1920 között. Oroszországban 1917-től kezdődően Trockij vezetésével tört ki és aratott győzelmet a vörös forradalom, amelynek első számú politikai vezetője Lenin lett, a katonai vezető, a harcoló egységek parancsnoka viszont a világforradalom atyja, Trockij - eredeti nevén Bronstein - lett. Nyomban a hatalomátvétel után, sőt már a harcok közben megindult a belső vérengzés, a koncentrációs táborokba hurcolás, a gyilkosságok sorozata. A cári családot a csecsszopókig kiírtották. Kezdetét vette a keresztényüldözés és a pravoszláv egyház erkölcsi hatalmának megtörése. Lenin különbékét kötött a németekkel és átengedte nekik a vitatott lengyel területeket, amelyeket amúgy sem tudott volna egykönnyen a bolsevizmus igájába hajtani. Orosz területeket a békéért. Ma ezt a módszert Palesztinában alkalmazzák – béke nélkül, a területek sűrű bombázása közepett.

Németországban hirtelen roppant erős lett a kommunista párt, Vilmos császár lemondott, polgári erőknek adta át a hatalmát és az új kormány vezető pozícióiba német zsidók kerültek. Bajorországban úgyszintén. Ausztriában szociáldemokrata kormány alakult, hasonló összetételben, kikiáltották a köztársaságot, a Habsburgokat száműzték. A legnagyobb felfordulás azonban, Oroszország mellett a Magyar Királyságban következett be. 1931. október 31-én egy fele részben zsidókból álló, katonáknak álcázott terrorcsapat megölte gróf Tisza Istvánt, a régi rend oszlopát. Másnap köztársasági elnökké választották a kretén Károlyit. Az országot elborította a szenny, a mocsok, a bűnözés, a zűrzavar határtalanná vált. A kormány leglényegesebb ténykedése az volt, hogy szétengedte, feloszlatta a hadsereget és minden oldalról védtelenné tette az országot. A kormányzásnak még a szándékát sem lehetett felfedezni, fogalmuk sem volt róla Károlyi sarlatánjainak, minden ténykedésük a volt ellenség az antant hatalmak kegyeinek hajszolásában merült ki, olyannyira, hogy végül ezek is megunták őket. 1919. március 21-én aztán, kikiáltották a tanácsköztársaságot, mint a legtökéletesebb államformát és elkezdődött a magyarság módszeres irtása. A tanácsköztársaság 133 napja alatt vörös brigádok járták az országot, többnyire szadista zsidó komiszárok, Szamuellyk, Korvin Ottók, Lukács Györgyöcskék vezetésével és ártatlan magyar állampolgárokat, birtokosokat, gazdákat, katonákat lőttek főbe, akasztottak fel. Fosztogattak és raboltak. Mindent le akartak rombolni, ami a régi világban a magyarság akaratából, a munkája, szenvedése, verítéke nyomán létrejött. Vörös hadseregük összeomlása közben a román hadsereg akadálytalanul nyomult be Budapestre és elkezdődött a magyar élettér második kifosztása. Ez Trianon közvetlen előzménye és aki ebben nem veszi észre az azonosságot a mai helyzetünkkel, az vak. Azonos a magyarság életére törő erők etnikai összetétele, ugyanazok a keresztény és nemzetellenes célok vezérlik őket, azonosak a keresztényellenességben a rombolás szándékában, a fennálló rend intézményeinek a megdöntésében és végül ugyanaz a korlátlan uralkodási vágy, ugyanaz a bolsevista kíméletlenség vezeti őket. A módszerek természetesen különböznek. A világ óriási technikai és civilizációs változásokon esett át, Európa megszenvedett még egy, a Versailles-i békéből következő még sokkal borzalmasabb világháborút és nincs már a színen egyetlen egy szuverén európai nagyhatalom sem. Németország megszállt, vergődő, csak a gazdasági talpon maradásáért küzdő ország, a francia önállóság egy díszes illúzió. Angliának pedig csak az a szerencséje, hogy a bornírt amerikai vezetésnek szüksége van az angol diplomáciai gyakorlatra, birodalomvezetési jártasságra. Trianon hatása, érvényessége tehát ma már európai kiterjedésű. Az egykori győztesek és a vesztesek egyaránt nyögik és ehhez társul az európai fehér rassz végzetes fogyása, genetikai elerőtlenedése. Ebben is Magyarország az éllovas. Népességünk genetikailag magyar és nemzeti keresztény része évről évre fogy, vészesen fogyatkozik és a mai kormány nemhogy igyekezne lefékezni és megállítani ezt a fogyást, elősegíti azt és immár nem a képzetlen szegény réteg kivándorlását segíti elő aljas és nyomorult politikájával, hanem képzett, máshol is hasznot hajtó középrétegek kivándorlását, s így az ország potenciális vezetőrétege napról napra fogy, a Kun Béla lelki és vérségi pedigréseknek sokkal könnyebb vezető pozíciókba jutniok.

A magyarság sorsa, a legkevesebb, amit elmondhatunk Trianon 87. évfordulóján - válságos. Iszonyatos mértékben hiányzik a társadalomból a bátorság, az akarat. Az önállóság, a saját rend, a hazabirtokosi öntudat ma már nem meghatározó érték sokmillió ember számára. Végtelenül hiányzik a tudatunkból és a közvéleményünkből az igény egy Árpád-i vagy Szent István-i iránymutató kardsuhintásra. Hiányzik Bocskai István bölcs bátorsága a most „vagdalkozni kell”-re, s hiányzik II. Rákóczi Ferenc égő, önfeláldozó, istenhittel telt hazaszerelme, alázata. De maradjunk a korban, amelyről beszélünk. Hiányzik vitéz Nagybányai Horthy Miklós is, aki elvállalván Szegeden az ellenforradalmi kormány hadügyminiszteri tisztét, hadsereget szervezett, hazafias tisztekből és katonákból, fiatal frontot viselt férfiakból, magyarokból és élükön bevonult Budapestre, a liberális és kunbélás romlott városba és hódolásra kényszerítette. Horthy Miklós helyett ma Demszky van és Kun Béla és Szamuelly örököse Gyurcsány Ferenc. Hadsereg, pláne nemzeti hadsereg pedig már nincs és ami hadseregszerűség még van az is külszolgálatot teljesít a globalizmus távoli harcterein. Most folyik ugyanakkor a rendőrség felszámolása. A cél az, hogy ne legyen se magyar honvédség, amely megvédhetné a hazát a külső támadásoktól és adott esetben segítene a belső rend fenntartásában, és ne legyen állami rendőrség és törvényesen mindenkit védelmező rendfenntartó hatóság sem, s ne legyen önkormányzati hatáskörben működő rendőrség sem. Hanem legyen fizetett magánrendőrség, amely azokat védi meg, akik fizetik, azoktól, akik nem fizetik, mert nincs egy vasuk sincs. Nagy most a cirkusza rendőrség háza táján, a de a dolog erre megy ki. Pontosan az történik, mint az egészségügyben: akinek van pénze az meggyógyulhat és feküdhet tiszta lepedőn a tiszta kórházban, akinek pedig nincs pénze az mielőbb tűnjék le a színről, maga után hagyva egy elfoglalható vityillót, földet, házat kertet. A sokféle banki járadékkal, jelzáloghitellel azt akarják elérni, hogy a szerény lakásvagyon se legyen örökölhető. Ha a szerencsétlen 65 év feletti nyugdíjas lehunyja a szemét, élete munkája, a kis lak szálljon át a bankra és az azt rakjon bele, akit akar.

Lát ebből valamit ma a nemzet? Legtöbben semmit. Az erős, pénzzel és tömegbefolyással rendelkező pártok pedig várják, hogy szerződtetett, vagy akár ellenoldali politológusaik eldöntsék, hogy van-e rendszerváltozató helyzet, hogy felülhet-e Horthy Miklós fehér lovára valaki is. És bizonyosak lehetünk felőle, hogy eldöntik. Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha Horthyék is hasonlóképpen haboztak volna. Még mindig ott konferenciáznának Szegeden és közben Kun Béláék már a privatizáció édes ízére is rájöttek volna. A mai magyar helyzet Trianonnál is szörnyűbb ellentmondása az, hogy mindent tudunk a felettünk uralkodó, aljas, nemzetellenes hatalomról, a megbízotti és helytartói mivoltáról, látjuk, hogy semmilyen alkotmányos szabályt nem tart be, nincs előtte törvény és nincs benne erkölcs, céltudatosan rombol és szolgaian teljesít minden idegen elvárást, bolsevista és talmudista, amelyek ellen semmi kifogásunk nincs, ha nem itt gyakorolják és mégsem mer, mégsem tud a nemzet elhatározásra jutni, hogy megtisztítja tőlük a hazát. A bolsevizmust és a vele szövetkezett álnok liberalizmust véglegesen ki kell iktatni a magyar politikai életből. Ez a magyar megmaradás alapkérdése. Ez Trianon 87. évfordulójának egyetlen üzenete. De nem is üzenet ez már, hanem erkölcsi parancs. Ha nem írják ki záros határidőre az előrehozott választásokat, akkor mindannyiunknak fel kell ülnünk Horthy Miklós képzeletbeli fehér lovára és általános sztrájkkal, nemzeti ellenállással, tüntetésekkel és bojkottokkal ki kell kényszerítenünk ezt a választást, hogy ne legyen polgárháború. Félre a gyávákkal és az okoskodókkal, félre a folyton habozókkal és a befurakodott fékezőkkel. Mert amikor egy népet, egy nemzetet a lét – nemlét végső kérdései elé állítják a rászabadult külső erők, akkor nem érvényesek a mondvacsinált demokrácia áldemokratikus, csak a keveseket védő szabályzatai, jogállamiság humbugjai és az elit önző érdekei. Első a megmaradás. A magyar megmaradás. A jogállamot és a demokráciát pedig majd megcsináljuk, ha tiszta lesz a haza. Mi, magunknak.

Csurka István