2007.06.22. 

Csak tiszta forrásból

Kanalas Éva énekművész Békéscsabán született. 14 éves korától a magyar népdalok szerelmese. Kezdetben archív felvételeket hallgatott a „tiszta forrásból”. Később mesterei lettek azok a falusi énekesek, akikkel erdélyi (kalotaszegi, hétfalusi, gyimesi, mezőségi) gyűjtőútjai alkalmával ismerkedett meg. 17 éves kora óta szinte megszállottként keresi fel a magyarlakta falvakat, hogy még élőben hallhassa nemzeti kincsünk remekeit. Elhivatottság érzését nagyban segítette Domokos Pál Péter hatalmas gyűjtésének dalkészlete. Főként a déli és székelyes csángó településeken gyűjtött népdalokat, hogy aztán idehaza e költészeti remekműveken keresztül a még tiszta emberi érzésekről énekeljen.

1991-ben népdal kategóriában elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. Szólóban és Fábri Géza kobozkísérete mellett több alkalommal szerepelt a Magyarországi Táncháztalálkozó lemezeken is (1990., 1991., 1992.). Ennek eredményeként két önálló kiadású kazetta látott napvilágot: Ha folyóvíz volnék (1991.) és Addig megyek a víz mellett (1994.).E két kazetta válogatott dalaiból 1999 decemberében a holland Pan Records CD-t jelentetett meg Túl a vízen címen, melyet a világ számos országában terjesztenek. Számos hazai és nemzetközi fesztiválon mutathatta be a magyar népzene legtöbb keleti párhuzamot hordozó népdalkincsét e válogatott dalokkal. Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Romániában, Szlovákiában, Törökországban, Jugoszláviában énekelte őket. Az Altáj-hegységben, Tuvában, Baskíriában gyűjtötte az ott élő népek dalait.

Tanulmányozta a díszítésmódokat, azok énektechnikai megvalósítását, s legfőképpen azt az élő alkotási folyamatot, amely az énekesben a pillanat szülte megnyilvánuláskor dallamok, szövegek megszületéséhez vezet. Az említett 1996-os altáji expedícióval egy időben kezdett el dolgozni Szabados György zeneszerző-zongoraművésszel. Az improvizáció szőttes világa és az Altáj-hegység minden zugában ott rejtőző ősi világkép arra késztette, hogy kísérletezni kezdjen a hangjával. Különböző légzéstechnikákat használt, amit például a szibériai sámánok és a kanadai eszkimók is használnak rituális éneklés közben.

Jelenleg újból gyűjtéseket végez a magyar nyelvterület egyes tájegységein: Erdélyben, a moldvai csángó magyaroknál és szülőföldjén, az Alföldön, hiszen énekeinek és az improvizációból születő dallamoknak legfontosabb alappillére a magyar népdal, ezen belül a Kárpátokon túl élő magyarok dalhagyománya. 1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínházat, amely egy olyan rituális közeget hoz létre, amelyben az emberi hang mint hangszer jelenik meg. 2001 júliusában meghívást kapott a III. Színházi Világolimpiára, ezen belül Anatolij Vasziljev Drámai Művészetek Iskolájába, ahol a „Szkíta összevont tekintete” című programomban énekelt, osztatlan sikert aratva e hangi világgal, az ének közösségformáló erejével. 2000-ben és 2001-ben szerepelt a Finnugor Népek Színházi Fesztiválján a Komi Köztársaság miniszter-asszonyának vendégeként. 2003-ban a Hanti-Manysi Köztársaságban, 2004-ben pedig Hakaszföldön, Tuvában, Tallinban és a Mari Köztársaságban énekelt. Ázsiai népzenei gyűjtését az NKÖM és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta. 2005-ben részt vett a hakaszföldi nemzetközi népzenei fesztiválon, ahol elnyerte a Fényes Debütációért Díjat. Két CD-je jelent meg: Sumér szent nászi énekek, Rézpáva.

 -Honlapján olvastam, hogy az éneklés mély szeretete gyermekkora óta kíséri. Örökölte valakitől az éneklés, a népdalok iránti vonzalmat?

 -Családomban senki sem énekelt. Tehát teljesen csudabogárnak számítok famíliámban. Nagytatám igaz magyarérzelmű ember volt. Annak idején Horthy seregével vonult be Nagyváradra. Mindig elmesélte nekem, hogy szórták a lábuk elé a virágokat. Ez a történet nagyon megfogott. Nagytatám Erdély iránti vonzalma volt a mozgatórugója annak, hogy 17 éves koromban kimentem a magyarlakta falvakba, hogy még élőben hallhassam nemzeti kincsünk remekeit.

 -Általános iskolás korában énektanára felfigyelt hangi adottságaira? Énekelt az iskolai kórusban?

 -Az iskolában volt egy nagyon jó kórusunk, s volt egy kiváló énektanárnőm, aki látta, hogy különleges kisgyerek vagyok. Arra törekedett, hogy a szegedi konzervatóriumban tanuljak tovább. Ebből viszont nem lett semmi: nem akartam kollégiumba menni. Sorsszerűsége énekesi pályámnak, hogy egyéni utat kellett bejárnom. 14 éves koromban annyira vonzódtam a népdalok felé, hogy ez a vonzalom meghatározta egész további életemet. Tudtam azt, hogy népdalokat tisztán csak falusi énekesektől lehet megtanulni. Intézményes keretek közt tehát nem tanultam énekelni. A falusi énekesek voltak mestereim, autodidakta módon képeztem hangomat.

 -17 éves korától gyűjti az erdélyi dalokat. Miként folyik egy ilyen gyűjtőmunka? Konkrét személyekhez, címekre megy, s diktafonra felveszi a dalokat, vagy más a metódus?

 -Az István a király című rockopera volt a kiindulási pont. Sebestyén Márti segítségével léptem rá a népdal útjára, majd „megtaláltam” az erdélyi és csángó falusi énekeseket. Márti édesanyja egy időben Békéscsabán tanított. Elkezdtem hozzá szolfézsórákra járni. Tanárnőm azt tanácsolta: menjek ki Erdélybe, mert ott még élőben hallhatok falusi énekeseket. A Világ Ifjúsága c. újságban kerestem címeket, így jutottam ki Erdélybe. A gyűjtésnél fontos a személyes ismeretség, annak hiányában már körülményesebb és hosszabb a folyamat. Legutóbb Szabófalván voltam az északi csángóknál. Azon a részen nehezebben fogadják be az idegeneket. Kimentem a piacra, ahol fekete kendős asszonyok vásároltak, illetve árulták portékájukat. Odamentem egy-egy asszonycsoporthoz, s füleltem: csángósan beszélnek-e. Úgy beszéltek. Bemutatkoztam nekik. Kicsit megijedtek, nem mertek beszélni hozzám, mert abban a hiszemben voltak: kinevetem dialektusukat. Később „enyhült a légkör” s sok imádságot sikerült magnóra rögzítenem.

 -A dalokat le is jegyzi?

 -Nem. A gyűjtéseimet CD-n szoktam kiadni. Tavaly készítettem el egy válogatást. Altatóktól siratókig jelentettem meg egy lemezt, kimondottan a hallás utáni énektanulás céljából. Ezek a dalok mind kíséret nélküliek.

 -A falusi mesterek tanácsot is adtak az előadásmód kialakításában?

 -Nem. Füleltem és figyeltem – hagy fogalmazzak így - elsősorban a lelket. Csak másodsorban a hangot.

 -A lelket miként lehet megfigyelni?

 -Nagyon sokat beszélgetek az énekesekkel. Így lehet. Hiszen nem úgy megy egy gyűjtés, hogy odaállok valaki elé, s megkérem: tessék nekem énekelni. Ez így nem megy. Van, amikor egy-egy nagyon szép énekért három órát is ott kell ülni az asztalnál. Ilyenkor az illető elmeséli családjának, a településnek, s életének a történetét. Ez egy elég fárasztó feladat, de nagyon élvezem.

 -Többször Fábri Géza kobozkísérete mellett szerepelt. Mi a különös a koboz-ének párosításban?

 -Ezt szeretem a legjobban. Amikor elkezdtem énekelni, próbálkoztam vonósbanda kísérettel is, de az nem adta meg számomra azt az örömet, amit a koboz ad. Emlékszem: egy vajdasági táborban ismerkedtem meg Fábri Gézával. Ott énekeltem el a Túl a vízen egy kosár c. dalt kobozkíséret mellett. Utána jöttem rá : ez az én hangszerem. Nem kell a koboz mellett hangilag erőlködnöm – a vonósbandáknál többször túl kell énekelni a zenekart-, hanem meg tudom mutatni az ének szépségét.

 -A koboz kíséretet külön hangszerelni kellett?

 -Nem. Rekonstrukció történt. Eredetileg a csángó dalokat mindig kobozzal kísérték. A kobzás kísérte a maga énekét. A mai világban –sajnos – a kíséret elrománosodott. Túl sok kobzás Moldvában jelenleg nem található, így Fábri Géza az ázsiai pengetősök játékmódjáról sajátította el azt a tudást, ami alapján jelenleg játszik. Jelenleg egy szibériai sámándobbal is kísérem magamat.

 -Sokan még ma is ritka különlegességnek tekintik a népzenét, rezervátumként kezelik a népi kultúrát. Mit gondol, mikor jön már el végre annak az ideje, hogy a megfelelő helyre tegye mindenki ezt, meglátva a népi kultúra helyét és szerepét a mindennapi életünkben?

 -Az ének-zene - oktatásnak kell visszaszerezni a kellő rangját és szerepét. S külön tantervet kéne kidolgozni arra: hogyan lehet azt az óriási mennyiségű népdalt, ami fellelhető a Kárpát-medencében átadni az ifjúságnak. Mostanában éppen a zeneoktatás elsorvasztására törekednek.

 -Ráadásul szokás lenézni azt, ami magyar…

 -Egyetlen dolgot lehet tenni: nem vesszünk róla tudomást. Ha harcolunk ellene, azért nem jó, mert elveszi az energiánkat fontosabb dolgokról. Mutassuk fel a magyar népdalkincset, de nem kell vitatkozni azzal, aki magyar létére lenézni a magyar hagyományokat. Az csak időpazarlás. A népdalokat pedig a szeretet útján kell átadni a gyerekeknek.

 - Első hallásra eléggé fura az előadásmódja, később viszont jó értelemben beleborzong az ember, s szinte révületbe esik…

 -Kezdetben népdalokat énekeltem. Nagyon sok népdalt megtanultam, és adtam át a népzenei táborokban. S egyszer csak nem volt ihletem az énekléshez. Azon gondolkodtam: régebben születtek népdalok, manapság miért nem? Pedig az idő kereke forog. Régebben kiénekeltük magunkból érzelmeinket. Ma miért nem tesszük? Vártam, mikor tör fel belőlem egy-egy dallam, ének, teljesen öntudatlanul. Amikor az első dallam feltört belőlem, szinte láttam a magyarokat bejönni a Vereckei - hágónál. Ez egyfajta belső képként jelent meg.

 -Azt mondja öntudatlanul tört fel. Azért nem hasonlított valamihez ez a dallam?

 -De igen. Abban az időben több mongol dalt hallgattam felvételről. Az egyik dalhoz kissé hasonlított a belőlem feltört ének. A mongol nők nagyon nagy hangtávolságban énekelnek. Azt lehet mondani, a hegyeknek, a mongóliai tájnak a vonulatát éneklik meg. Nagyon tetszett, ahogy ezek az énekesnők bánnak a hangjukkal. Én viszont nem a mongol hegyek, hanem a Kárpátok vonulatát énekeltem meg.

 -Legutóbb, június 4-én a MIÉP rendezvényén szerepelt. Milyen fórumokon tud még hazánkban fellépni?

 -Sajnos Magyarországon nem sok rendezvényre hívnak el. A táncházi világ sem fogadja be művészetemet. Jómagam meg nem szeretek sehova se befurakodni. Amikor kivilágosodott az, hogy ez az éneklés engem merre visz, akkor láttam: nem is egy adott réteget, hanem magát az embert kell megszólítanom, s ezt gyakorlatilag bármilyen helyzetben meg kell tennem. Természetesen nagyon szeretnék egyszer a Művészetek Palotájában énekelni… De az egy másik kérdés: Magyarországon egy ilyen fajta műfaj miért nem lehet benne a MÜPA programsorozatában. Azt mondják nekem: ez egy olyan produkció, melynek nincsen közönsége. Válaszom: nem is lehet közönsége, hiszen csak most alakul. Honnan szerezzek közönséget? Amikor huszonéves koromban feljöttem a fővárosba, egyetlen egy ismerősöm, barátom nem lakott fenn. 2001-ben Anatolij Vasziljev Drámai Művészetek Iskolájába kaptam meghívást. Egy terv szerint Vasziljev az új Nemzetiben rendezte volna meg a Lear királyt, s nekem szánta a Bolond szerepét. Ám a 2002-es kormányváltás és Schwajda György távozása után Vasziljev lemondta a darabot. Vasziljev, mikor annak idején említette, hogy Kanalas Évával szeretné a Bolondot játszatni, meglepődött, hogy alig ismernek a hazai művészeti berkekben. Elmondta, hogy egy olyan művésznőről van szó, aki szinte a semmiből kreált egy világszínvonalú színházat. Tény: egy komoly háttérapparátusnak kéne azon dolgozni, hogy ez a műfaj népszerűsítve legyen Magyarországon.

 -Milyen műfajról van szó?

 -Nem lehet néven nevezni.

 -Oroszországban jobban el tudják fogadni művészetét, mint itthon?

 -Kint hatalmas sikereim vannak. Megkülönböztetett szeretettel fogadnak hivatalos rendezvényeken, fesztiválokon és az őslakos népek falvaiban is.

 -2001-ben a színházi világolimpián a Szkíta összevont tekintete c. programban énekelt. Hazánkban a tudományos elit a szkíta, vagy a sumér rokonságot, eredetet minimum megmosolyogja. Oroszországban ez egy elfogadott tézis?

 -Oroszországban tudnak arról, hogy mi a szkítákhoz tartozunk. S azt is tudják, hogy élnek abban a hatalmas országban olyan népek, akik a magyarok rokonai. Vannak dallambeli és előadásbeli hasonlóságok is, ha a mi énekeinket összehasonlítjuk az ázsiai rokon népekével.

 -1999-ben megalapította az Ojanna Hangszínházat. Mit kell erről tudni? S lehet, hogy műveltségem hiányos, de ki, vagy mi Ojanna?

 -Egy fantázianévről van szó. Gyakran éneklek szavak nélkül. Egyszer, mikor Amszterdamban egy tuvai sámándobbal kísértem magam, azt figyeltem meg, hogy a belőlem feltörő hangok azt „adják ki”: o-jan-na. Mikor elénekeltem a dalt egy magas, női sámánalakot láttam magam előtt kék ruhában, gyönyörű szalagokkal a köpenyén. Ha tovább játszunk ezzel a szóval, s elé teszünk egy h betűt, hasonlít a hozsannára.

 -Egyszemélyes színházról van szó?

 -Nem. Van egy zenész társam, Keresztes Nagy Árpád, ő kobzán kísér engem. Ő állandó tagja a hangszínháznak. Aztán néha kiegészül a „társulat” tanítványaimmal is.

 -Kiket könnyebb tanítani, akik már intézményes keretek közt tanultak zenét, vagy azokat, akik autodidakta módon képzik magukat?

 -Azokat nehéz, akik a művészetet meg akarják magyarázni. Valamennyire szükséges a magyar őstörténet ismerete is ahhoz, hogy elsajátítsák ezt a műfajt. Jelenleg is vannak tanítványaim, de arra nem tudok energiát fordítani, hogy minden héten újabb embereket vegyek fel. Majdnem mindenki szinte azonnal mindent meg akar tanulni. Pl. hanggal szeretnének gyógyítani. Sajnos nehéz a mai emberrel együtt dolgozni, mert nem értik meg, hogy egy színház, pláne egy hangszínház működése nem lehet teljesen demokratikus. Sajnos sokan –pláne a fővárosban - mindenki okosabbnak gondolja magát a kelleténél, s vezető szeretne lenni. Egy színháznak pedig csak egy vezetője van.

 -Valóban lehet hanggal gyógyítani?

 -Lehet. Mikor kinn vagyok Szibériában, s elkezdek dobbal énekelni, letérdelnek az emberek és imádkozni kezdenek, hiszen az ottani kultúrában, ha valaki dobbal énekel nem kérdés: gyógyításról van szó.

 -Vasziljev együttese járt már hazánkban a Mozart és Salieri produkcióval. A darab Puskin kistragédiájára épült. Nem volt tolmácsgép, mert nem a szövegnek, hanem a szöveg mikéntjének volt a primátusa az előadásban. Azt írták: egy ritualizált nyelv született meg, amely érthetővé vált, mikor a zenével került kapcsolatba. Van tehát rokonság az Ojanna Hangszínház és Vasziljev társulatának előadási módja között?

 -Igen, van. Vasziljev színházában magyarul énekeltem a magyar népdalokat. A produkciómba beépítettem egy magyar átokelvivő mondatot is. Azt elmondtam oroszul is. Ekkor Vasziljev megkért arra: ne mondjam el ezt oroszul, hiszen a nyelv érthetővé válik, mikor énekemmel kerül kapcsolatba. Akkor érthetik meg a külföldiek is a magyar népdalokat, ha rituális nyelvnek tekintik a népdalszövegeket.

 Medveczky Attila