2007.06.29. 

Egyház és környezet

Az egyház és a környezet: európai tapasztalat és ukrajnai perspektívák címmel rendeztek minap nagyszabású és rendhagyó háromnapos nemzetközi tudományos konferenciát Ungváron, a Boldog Romzsa Tódor Görög Katolikus Teológiai Akadémián.

A társadalomnak, s elsősorban nekünk, hívőknek tudatosítanunk kell, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, ezért a teremtett világért, környezetünkért - mutatott rá a szervezők nevében mondott köszöntőjében Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke. Mint mondta, minden hívőnek kötelessége tisztelni az Isten által teremtett világot, igyekeznie kell helyrehozni a mulasztásokat. Brenzovics László, a megyei tanács megbízott elnöke, a KMKSZ alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a Kárpátok máig Európa egyik legtisztább régiója, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az elmúlt évek riasztó jelenségeiről, a klímaváltozásról vagy a katasztrofális árvizekről sem, amelyek folyamatos odafigyelést igényelnek valamennyi illetékes hivataltól.

 

(forrás: Kárpátalja)