2007.05.04. 

„Ha valaki a nép kultúráját szünteti meg, magát a népet is elveszejti.”

Reviczky Gábor az Alternatív Kossuth-díjról, s a művészet és a politika kapcsolatáról

1949. március 28.-án született Tatabányán. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1973- tól a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1975-től a debreceni Csokonai Színház, 1977-től a Miskolci Nemzeti Színház és 1978 és 1979 között a kecskeméti Katona József Színház tagja. Majd 1979-től 10 évig a Vígszínház művésze. 1989-től a Nemzeti Színház, 1991-től pedig újra a Vígszínház tagja. Játszik még a Játékszín, a Madách Színház és a József Attila Színház produkcióiban.

Díjai: Hegedűs Gyula-díj, Jászai Mari-díj , Ajtay Andor-díj, Alternatív Kossuth-díj.

Fontosabb színházi szerepei: Dosztojevszkij: A félkegyelmű- Miskin herceg, Dumas: A három testőr –Tréville, Csehov:Platonov - Iszak Vengerovics, Csehov: Sirály - Trepljov, Mrozek: Rendőrség- Tábornok, Ray Cooney: Páratlan páros II.- Az apa, Csurka: Döglött aknák - Paál, Barillet-Gérdy: A kaktusz virága –Julien, Neil Simon: Mezítláb a parkban – Victor Valesco, Gogol: A revizor – Oszip, Shakespeare: Sok hűhó semmiért – Galagonya, Shakespeare: Hamlet- Claudius, Illyés: Fáklyaláng - Görgey Arthur, Eisemann-Békeffi: Egy csók és más semmi – Kulhanek, Pán Péter (mesemusical) – Hook kapitány, Barta: Szerelem - Komoróczy, Örkény: Forgatókönyv- Barabás, Ionesco: A kopasz énekesnő - Tanár úr, Williams: A vágy villamosa - Stanley Kowalski, Shakespeare: A vihar - Trinculco, Shaw: Sosem lehet tudni- Valentine, Szomory: Györgyike, drága gyerek- Mikár Ferenc, Orton: Amit a lakáj látott - Dr. Prentince, Heltai: A néma levente- Beppo, West Side Story- Schrank, Rideg: Indul a bakterház- Bakter, Kleist: A heilbronni Katica- Friedenborn Tibold, Waterhouse - Hall: Hazudós Billy- Geoffrey, Shaw: Szent Johanna- Káplán, Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve- Balu, Goldoni: A legyező- Gróf, Moliere: Dandin György- Monsieur de Sotenville, Hasek-Spiró: Svejk- Katz, Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok-Malvolio, Csehov: Lakodalom- Mozgojov, Brecht: Kispolgárnász- Férj, Gyurkovics Tibor: Nagyvizit- Badari. Filmek – többek közt -: Lora, Üvegtigris, Üvegtigris 2., A hecc, Csudafilm, Magyar vándor, Na végre, itt a nyár!, Valami Amerika, Miniszter félrelép, Zimmer Feri, Csinibaba, Három testőr Afrikában, Ábel az országban, Szamárköhögés, Akli Miklós, A transzport, Nyom nélkül, Az áldozat, Levelek a háborúból.

 -Művész úr, engedje meg, hogy újfent gratuláljunk a szép elismeréshez. Meglepetésként érte az Alternatív Kossuth-díj?

 -Természetesen. Meg se fordult a fejemben, hogy esetleg megkapom ezt a díjat. Azt se tudtam, hogy tavaly Berecz András énekes és mesemondó, akit nagyon becsülök, kapta meg az Alternatív Kossuth-díjat. Régebben nem is volt olyan nagy sajtóvisszhangja ezen díj átadásnak, mint most az én esetemben. Telefonon hívtak fel, hogy az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriuma egyhangúlag úgy döntött, nekem ítéli oda az elismerést. Amikor nagy nehezen felfogtam, mi is történt, végtelen nagy boldogság töltött el.

 - Jelent egy adott díj egyfajta előnyt a pályán?

 -Nem jelent. Egy díjjal a „zsebében” még nem fog soha senki többet filmezni.

 -Idén a Kossuth-díjat többnyire a baloldalhoz kötődő emberek kapták meg. Ez a felterjesztők, vagy a kormányzat felelőssége?

 Ez egyedül kormányzat felelőssége. 2007-ben húsz embernek adtak Kossuth-díjat. Meglehetősen nagy létszám. 19:1 arányban kapták baloldalhoz kötődő vagy köthető emberek. Kaptak olyan balos művészek is díjat, akik valamikor megérdemelték volna. Példaként Kósa Ferenc nevét említhetem. Ő egy kiváló rendező, csak éppen kb. 20 éve nem csinált egyetlen egy filmet sem. Képviselősködik.

 -A nemzeti és a polgári oldalt sokszor vádolják kirekesztéssel…

 -Nem ez az igazi kirekesztés? Ez egy totális öngól. Annyit kéne csak leírni a liberális sajtóban, hogy köszönhetően a mi –a médiáról van szó- tevékenységünknek is, 19:1 arányban sikerült „elhúznia” a baloldalnak. Az a gond, hogyha majd ismét polgári kormánya lesz Magyarországnak, és muszáj lesz behozni ezt az előnyt, akkor azzal fognak támadni, hogy a polgári kormány kirekesztő. Nem azt fogják mondani, hogy egy kis elmaradás van. Bár szerintem, csak azoknak szabadna csak Kossuth-díjat kapni, akik a nemzeti oldalon vannak. Kossuth melyik oldalon volt? Nem a nemzetin?

 -Nem kell attól tartani, hogy így csökken a díjak presztízse?

 -De kell. Függetleníteni kellene a politikát a díjazásoktól és a művészettől. De nem lehet. Ez egy picike ország. Mivel a magyar kultúra állami támogatásra szorul, beleszól a politika a művészeti kérdésekbe.

 -1985-ben kihúzták a Jászai-díját. Miért?

 -Akkor halt meg Csernyenko. Akkoriban zsinórban haltak meg Moszkvában az öreg és beteg pártvezetők, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko. Temetésükről egyenes adásban közvetített a televízió. Másfél évnél tovább egyik sem húzta ki. Csernyenko temetése után pár nappal volt a Ragyogj, ragyogj, csillagom film színpadi adaptációjának premierje, s én egy szovjet népbiztost játszottam. A tetszhalott főszereplő, Kern András áltemetésén én mondtam búcsúbeszédet. Az volt a szövegem, hogy olyan temetést fog kapni, mint a legnagyobbak, de a „mint” után tartottam egy kicsi szünetet. Hatalmas röhögés, taps volt. A Szovjetunió vezetői tették nevetségessé önmagukat, a helyzetet ők idézték elő, s nem én. A szovjet nagykövetség munkatársai azonnal elhagyták a díszpáholyt. Elmondhatom: a szovjeteket én „zavartam ki” a Vígszínházból. Azonnal jött értem az elhárítás. Az volt a szerencsém, hogy Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese, aki az elveszett kabátját kereste éppen, megmentett. Ő, aki egy bohém ember volt, felismerte az elhárítás embereit. „Ti mit kerestek itt?”- kérdezte tőlük. „Jöttünk a Reviczkyért.”- felelték. „Menjetek ti a fenébe! A kabátomat keressétek meg!”- intette le őket Farkasinszky. Azt gondolom: ha olyan darabban szerepel a színész, ahol a meglévő szöveg illik egy bizonyos politikai helyzethez, akkor azt megfelelő módon kihangsúlyozhatja. Annak idején azért mentek el sokan megnézni a III. Richárdot, hogy az Írnokot hallják. Hisz ily szöveget ad neki a szerző: „Itt a jó Hastings úr vádirata, melyet ügyes kéz tisztába tett át, hogy felolvassák Szent Pál templomában. És figyeljük meg, hogy függ össze minden: tizenegy órán át másoltam én, de öt órája sincs, hogy Hastings élt még. Vád és vizsgálat nélkül szabadon. Finom világ! Ki olyan ostoba, hogy ezt a durva csalást meg ne lássa? De ki merész elmondani, amit lát? Ocsmány világ ez! Azért pusztul el, mert ilyen bűnökről hallgatni kell.” Ez totálisan igaz volt a múlt rendszerre.

 -Egyik napilapban olvastam, hogy Ön szerint bitangok vannak az ország élén. Nem tart attól, hogy ezen kijelentése miatt elillannak ön elől a szerepek?

 -Ezt akkor mondtam, amikor átvettem a díjat. Nem félek. Az igazságot nem kell eltakarni. Ha megszavaztatnák az országot, hogy hányan szeretnek: több szavazatom lenne, mint amennyit az MSZP bármikor össze tudna kaparni magának. Persze, minden hasonlat sántít. Mellesleg ez a bitang szó nem is annyira durva, mint amit megérdemelnének. Tanító nénik mondják sokszor a rossz nebulókra: bitang, rosszcsont gyerek.

 -Kollégái, művésztársai nem húzódnak el Öntől politikai nézetei miatt?

 -Nem. A művészek egyébként sem olyan típusú emberek, hogy politikai nézetek alapján ítéljék meg kollegáikat. Hiszen együtt vagyunk a színpadon. A színháznak vannak „törvényei”, melyeket nem illik áthágni. Persze felfedezhető, hogy az SZDSZ-esek külön öltözőkbe gyűlnek össze és ott sustorognak. Az MSZP-sek kissé nyíltabbak.

 -„Nem a politikusok döntik el, hogy kik nyerik a választást.”- nyilatkozta. Akkor kik?

 -Ezzel azt akartam mondani: nem egy politikus kampánya a döntő, hanem az, hogy az adott kampányt ki támogatja. Nem is a szavazók döntenek, hanem azok, akik a háttérben vannak. Ide kapcsolódik, hogy a Népszabadság teli van hirdetésekkel, míg a nemzeti orgánumokban szinte senki sem hirdet. Az MSZP-sek és a liberálisok kezében van a gazdasági élet. Ők döntenek tehát majdnem mindenről.

 -Emlékszem, a csatlakozás előtt hatalmas propagandával hirdették: milyen jó lesz az unióban. Sok lehetőség, stb. A színészek életében történt változás az EU-ba lépésünk után?

 -Semmilyen változás nem történt. Ha tökéletesen beszélnék németül, akkor sem kapnék szerepeket Németországban. S ez nem tehetség kérdése.

 -Tavaly ősszel kint volt a Kossuth téren a legnagyobb ellenzéki párt rendezvényén, ahol egy aktualizálható mesét mondott el. Sokan mondják: a művész csak művészkedjen, s ne politizáljon. Mit válaszol nekik?

 -Ennek így kellene lenni. Régebben, mikor az első választások voltak, szinte az összes párt megkeresett azzal: szavaljak rendezvényükön. Nem mentem el, és haragudtam is azokra a kollegákra, akik kampánygyűléseken vettek részt. Még azokra is nehezteltem, akik az MDF gyűlésein léptek fel, pedig először, 1990-ben, erre a pártra szavaztam. Most már viszont olyan rossz irányba mennek a dolgok, hogy úgy döntöttem: ki kell állnom a politika színpadára. Talán ezzel is segíthetek a nemzeti oldalnak.

 -A színházi életet nem lehet különválasztani a gazdasági élettől. Minden a reformoktól hangos…Azt mondják fenn: drága a színház. Vidéken csak egy-egy régiónak lesz színháza. De mi lesz akkor, ha megszűnnek az igazi kultúraközvetítő intézmények?

 -A régiós színház –tudomásom szerint – nem jött be Nyugat-Európában. Ezért se szabadna forszírozni. Valószínűleg azért nem jött be, mert drágább! Nálunk azonban fura helyzet van. A több-biztosítós modellről a világon mindenütt kiderült, hogy sokkal drágább, mint az egybiztosítós, mégis be szeretnék vezetni. Drága a színház? De miért? A gazdaságpolitika miatt. Azért is magas nálunk a színházak költségvetése, mert egyetlenen egy teátrumnak sincs építőműhelye. Kényszerből magáncég lett pl. a díszletépítő osztály. Olyan összeget mondanak ezek a kft-ék, amit akarnak, hiszen a díszletet csak meg kell venni. Egész Európára jellemző: a megtartásra ítélt színházak rezsiköltségét az adott önkormányzat állja. A színészek fizetését pedig a jegyárakkal teremtik meg. Azzal kell számolni, ha valaki a nép kultúráját szünteti meg, magát a népet is elveszejti. Remélem ez nem következik be. A magyar népet már sokan megpróbálták elpusztítani, s nem sikerült. Mi vagyunk az egyetlen olyan nép, amely keletről jött és nem pusztult ki az utolsó szálig.

 -Tudtommal felmenői közt sok pénzügyi szakember volt. Sőt egy Reviczky a kancellári posztig is vitte. Majd a Szárd Királyság pénzügyminisztere lett. Az ősök egyfajta miheztartást adnak életéhez?

 -A Monarchiának egyetlen egy magyar származású kancellárja volt: Reviczky Albert. A Reviczkyk kiemelkedő harci tetteikért kaptak anno nemesi címet, és ez ad némi tartást az embernek.

 -Édesapja több egyetemi tankönyvet írt. Mégsem becsülték meg a múlt rendszerben…

 -Ő most már 86 éves. Egészen 82 éves koráig bírt dolgozni. Könyvelő volt különböző cégeknél. Hat évvel ezelőtt még 7 cégnek intézte a pénzügyi elszámolását. Nyolc egyetemi tankönyvet írt, pénzügyi, számviteli témájú könyveket, és szintén ebben a témában szoftvert készített és tervezett az Egyesült Államokba egy cégnek. Édesapám 1956-ban a helyi munkástanács elnöke volt, fel is akarták ezért akasztani.

 -Nagyapját is üldözték a múltban, miért?

 -Nagyapámat halálra ítélték. Hihetetlen műszaki érzéke volt. Tankokból készített darut meg bulldózert. Azokat eladta egy építési vállalatnak. Háború után vagyunk, pénz nem volt, benzinben fizettek. Mai szóval élve barteloztak. A banzint nem tudta eladni, akkoriban a megyében egyedül pártbizottságnak volt két Pobedája. Egy tarjáni pék, aki a motorjába vett tőle benzint, föl is jelentette. Dr. Váradi György, az ÁVH főügyésze első fokon halálra ítélte feketézésért, amit életfogytiglanira módosítottak. Az öreg ötvenhatban szabadult, ahogy kijött, már meg is keresték, mert valami hiba volt a Tatabánya középsőn működő, úgynevezett hűtőköcsögös erőművel. Ő csak ránézett, és megmondta, hol a baj. Műszaki zseni volt. A történet érdekessége: a két montreáli óriási kenyérgyár a feljelentő pék leszármazottainak kezében van.

 -Fiatalon többször fellépett a tatabányai irodalmi színpadon. Tatabánya után játszott más amatőr színtársulatnál is?

 -Elindultam a ’68-as Ki mit tud-on, s bekerültem a kerületi döntőbe. Onnan- már nem emlékszem az okára– nem is akartam tovább versenyezni. A zsűri elnöke, Zala Kornélia, aki Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete színjátszó csoportjának rendezője volt kiválasztott engem, így harmadikos gimnazista koromban az HVDSZ amatőr csoportba kerültem. Ott gyakorolt a Novák tata táncegyüttese is. A felvételi másodjára sikerült, közben a Középületi Építő Vállaltnál voltam térmester.

 -A Színművészeti elvégzése után Kaposvárra szerződött. Kötelező volt vidékre menni, vagy csak oda hívták?

-Nem volt kötelező. Hat budapesti színház akart leszerződtetni. Így a Thália is. Oda az osztályunkból 8 színészt szerződtettek le, hiszen Kazimir, a színház főrendezője volt az osztályfőnökünk. Ő egy kissé neheztelt is rám, amiért vidékre mentem. Ascher Tamás vizsgarendezésében, az Alcestisben a Halált játszottam. Ő Kaposvárra ment, s én követtem őt, mert egy nagyon tehetséges művésznek tartottam.

-Mi késztette váltásra?

 -Nagyon jól éreztem volna magam Kaposvárott, ha nem rontják el az egész színházat azzal, hogy oda szerződtetik Babarczy Lászlót rendezőnek. Mint embert, nem bírtam elviselni.

 -Főleg vígjátékokban játszik. Igaz, fellépett Csehov-darabokban is, ám azok már szinte komédiák…Mi kell ahhoz, hogy egy vígjáték ne váljon ripacskodások sorozatává?

 - Csehov maga írta művei alá műfaj-meghatározásként, hogy komédia. Csak amit az orosz néző annak érez, azt nem biztos, hogy komédiának érzi a magyar néző is. A kérdésére válaszolva: az írásnak kell jónak, tökéletes vígjátéknak lenni. Sajnos a hazai kortárs szerzők többsége nem tud vígjátékot írni. Miért? Nem tudom a választ. Játszok Ray Cooney és Neil Simon – őt Molnár Ferenc tanította - vígjátékaiban is. Ezeket nálunk az „elefántcsonttornyokból” divat leszólni. Olyanok szólják le, akik képtelenek vígjátékot írni, mert nem értik annak dramaturgiáját.

 -A Vígszínházban a Pán Péter c. darabban a gonosz Hook kalózkapitányt játssza. Tapasztalt színészként mi a véleménye a gyermekdarabban közreműködő gyerekszínészekről? Nem ront jellemükön a korai szereplés?

 -Erre nem lehet igennel, vagy nemmel felelni. Egy biztos, az esetek többségében nem lesz belőlük színész. Sok gyerek azt hiszi, hogyha már fellépett egy produkcióban, akkor már színész is. És ez lelkileg ártalmas dolog.

 -Hook nem egy pozitív figura. Mi kell ahhoz, hogy a gyerek ne rettegve üljenek a nézőtéren, ha megjelenik a színpadon?

 -Sok függ a színész személyiségétől. „Szerepel” egy kedves kis plüssmackó, mint játék a darabban. Egy ilyen eszközzel élni kell. Addig mókázom, gonoszkodom a színpadon, amíg a gyerekek megenyhülnek, és szívükbe zárják a kapitányt, amikor megjelenik kezében a dédelgetett plüssmaci. Ellopom Pán Péter kedvenc játékát, de meg is szeretem, sőt meg is puszilom ezt a macit. Ez nagyon sokat jelent a gyerekeknek, hisz legtöbbjüknek van otthon játékmackója.

 -Hanghordozókon „szerepel” mostanában? Mesékre, dalokra gondolok…

 - Nem rég CD-re vettünk fel regényeket és novellákat, amiknek hihetetlen nagy sikerük van pl. a kamionsofőrök körében.

-Több reklámfilmben is játszott. Megválogatja azért, mihez adja a nevét, arcát?

 -Mondjuk mosópor-reklámot nem vállalnék. Egy időben a Postabankot reklámoztam. Akkor még nem tudtam, hogy milyen botrány lesz a bank körül. Princz egy mecénás volt, ezt nem szabad elfelejteni. Pl.: nem bírta elviselni, hogy néhány kollegám rozoga gépkocsival járt, ezért vett nekik egy autót. Azt hitte, hogy mivel minden bankot konszolidáltak, a Postabank se marad ki. Nem így történt. Személyes bosszúra gyanakszom.

 -A Na, végre itt a nyár! c. filmben egyik lányával, Nórával együtt játszottak. Gyermekei vonzódnak a színi mesterséghez?

 - Igen, így a legkisebb gyermekem is. Régebben a legnagyobb lányom is szerepelt, és kiválóan játszott egy kaposvári darabban. Később édesanyja nem engedte játszani. Nóriban határozottan nagyon komoly spiritusz van, de ő nem akart az anyja – Sír Kati - sorsát látva színésznőnek menni. Tudja: ez a pálya nagyon bizonytalan. Ráadásul a nőknek sokkal nehezebb a színi pályán maradni, mint a férfiaknak. Persze, a komikákra ez nem vonatkozik. Számolni kell azzal, hogy a színésznőknél hamar elérkezik a boldogtalanság pillanata, ráadásul a drámairodalom is mostohán bánik a nőkkel. A szerepeknek mindössze harminc százaléka női.

 Medveczky Attila