2007.05.04. 

Zúgolódó megyei RMDSZ-szervezetek

Az RMDSZ több megyei szervezetében elégedetlenséget váltott ki az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának (SZÁT) döntése, amely szerint az érdekvédelmi szervezet nem támogatja Traian Băsescut a leváltásáról szóló referendumot megelőző kampány során. A tisztségéből felfüggesztett államfő leváltásáról szóló népszavazást május 19-én rendezik, és eddig a Demokrata Párton, valamint a Liberális Demokrata Párton (PLD) kívül valamennyi parlamenti alakulat Băsescu menesztése mellett foglalt állást.

A szövetség álláspontját a Demokrata Párt (PD) vezetői is élesen bírálták. Ioan Oltean alelnök bejelentette: a demokraták mindenfajta együttműködést beszüntetnek az RMDSZ-szel. „Több bölcsességet vártam volna a szövetség vezetőitől, ezért nagyon meglepett az RMDSZ döntése. Úgy tűnik azonban, az RMDSZ vezetőinek anyagi érdekei fölötte állnak a magyar közösség érdekeinek” – mondta Ioan Oltean. László Attila, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke csalódottságának adott hangot az RMDSZ központi vezetésének állásfoglalása miatt, ugyanakkor nehezményezte, hogy a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsán (TEKT) a helyi vezetők véleményét nem kérték ki, hanem egyszerűen közölték velük a döntést. László Attila szerint több helyi vezetőt meglepett, hogy a szövetség csúcsvezetése nem konzultált velük a referendumot megelőző kampányról. „Amellett, hogy Traian Băsescu nagy valószínűséggel visszakerül hivatalába, felmerül a PD-vel való helyi szintű együttműködés kérdése is, amelyet megnehezíthet a SZÁT döntése. Több olyan városban kell együttműködnünk a PD-vel, ahol az önkormányzat élén demokrata politikusok állnak. Ez a helyzet például Kolozsváron, Aradon vagy Nagyváradon” – nyilatkozta László Attila. A Kolozs megyei RMDSZ vezetője rámutatott arra, hogy mind az RMDSZ, mind a PD az Európai Néppárt tagja, így a két alakulat gyökeresen eltérő álláspontja emiatt is érthetetlen. „Rendszerint közös érdekeinkre hivatkozva tanácsoljuk választóinknak, hogyan szavazzanak. Kérdés, hogy most megtehetjük-e ugyanezt?” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus.

 (Forrás: kronika.ro)