2007.05.11. 

EU-s zászlónk leng, lengeti a szél

„Vörös zászlónk leng, lengeti a szél. A csata, harc bíbor hajnalán”- énekeltünk anno az „átkos” rezsimben május 1-jén, és egyéb „nagy” szocialista ünnepeken. A vörös zászló mára eltűnt, helyette itt van nekünk a sárgacsillagos EU-s lobogó. Ennek csak azok örülhetnek, akiknek házaira kétkarú zászlótartókat szereltek fel a múltban. Nem kellett így azokat a sutba vágni. Vörös zászló, EU-s zászló: mindkettő az elnyomás jelképe lett. Na persze, mondhatják: az EU- csatlakozást megszavaztuk. Ez igaz. Bár aki megszavazta…A többség, a félrevezettek elhitték, hogy a csatlakozással itt tejjel, mézzel folyó Kánaán lesz. Lehet Bécsben cukit nyitni, s olyan nagy jólét lesz, mint Nyugat-Európában – gondolták. Aztán szép lassan elérjük az Amerikai Egyesült Államok színvonalát. Arra nem is gondoltak, hogy ott is vannak szegényebb és gazdagabb tagállamok. 2000 óta 20 %-ra nőtt az igen szegények száma az USA-ban: azoké, akiknek a jövedelme a hivatalos szegénységi határ fele alatt van. Ennek a nagyon szegény lakosságnak a száma növekedett egyedül, jelenleg 17 millió körüli. A többi jövedelmi rétegbe tartozók száma csökkent az elmúlt időszakban, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a lakosság általában véve szegényedett, leszámítva a leggazdagabb felső réteget, a lakosság 1%-át kitevő dúsgazdagokat. Ahogy szegényednek az emberek, úgy lesznek betegebbek. A nagyon szegényeknek kisebb az esélyük arra, hogy jobban fizető munkát találjanak, nincs lehetőségük arra, hogy jövedelmükből egészségbiztosítást fizessenek, nem tudják megfizetni az egészséges táplálékot, olyan lakókörnyezethez vannak „szögezve”, amely rongálja az egészségüket, gyerekeiket nem tudják iskoláztatni. Mindezek miatt a szegények sokkal hajlamosabbak a krónikus betegségekre, súlyos egészségproblémákra. Ami pedig a magyar helyzetet illeti: egy rövid ideig, átmenetileg csökkenteni képes az egészségügy terhelését, ha a nehezedő megélhetés mellett még le is beszéljük az embereket arról, hogy orvoshoz forduljanak, amikor szükségét érzik. Pláne, ha a lebeszélést megtámogatjuk vizitdíjjal, ami a szegényeknek általában, de hónap végén, fizetés, nyugdíj előtti egy-két hétben ugyancsak meggondolandó. Ritkábban, de súlyosabb és költségesebben kezelhető betegségekkel jutnak majd el a szegényebb, vizitdíjon is spórolni kényszerülő emberek az orvoshoz. A jómódúak számára, természetesen, a vizitdíj pitiáner összeg. Kár, hogy jómódúak ítélik meg, mi az elviselhető mérték. Az is kár, hogy akik túlzottnak ítélik az orvoshoz járást, nem tájékozódtak a magyar lakosság európai mércével mérve kiugróan rossz egészségi állapotáról. Elmondhatjuk: ez már tiszta Amerika. Itt, az EU-ban. Mára kiderült, hogy az EU nem más, mint a globalizmus előretolt bástyája, ami mind működésében, mind intézményrendszerében, bürokratizmusában, antidemokratikus felépítésében maradéktalan kiszolgálója a globális háttérhatalom, a pénzpiaci spekulánsok, a transznacionális vállalatok érdekeinek. Teszi ezt úgy, hogy sem a saját polgárai, sem a környezet állapotára nincs tekintettel.

                Május 1-je nálunk egyrészt a munka ünnepe, másrészt EU csatlakozásunk évfordulója. 1889. július 14-én Párizsban megalakult a II. Internacionálé (1889–1916 között működött, a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése volt), melyen úgy határoztak, hogy a három évvel korábbi chicagói tüntetés – mely véres zavargásokba torkollott - kezdetének negyedik évfordulóján, 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel országszerte a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért. A tüntetések az Egyesült Államokban olyan jól sikerültek, hogy a II. kongresszuson, 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Hazánkban 1989-ben volt az utolsó nagy felvonulás május elsején. Zászlócska lengett, a csaták bíbor hajnalán, április negyedikén és május elsején, virsli mustárral, hat gombóc fagyi, iskolaszünet, Kádár János hümmögése a Dózsa György úton. Integetés jobbról, fogadás balról. A tömeg vonult, mosolygott és megnyugodott, lám, erős a mi szocialista vezérünk és vezérkarunk, ha vonulni akarunk, ha nem akarunk, ott leszünk és amíg a nap süt, ott is maradunk. Május 1-je nem volt felhőtlenül boldog, inkább a tudatlanok boldogsága lengte be a terek ünnepi morajlását. Amiről nem tudunk, az nem hiányzik. Ha megvan a frissen szerzett trabi, vadiúj, minek álmodozzunk Mercedesről? Ha van színes ORION, nagyképernyős, minek gondoljunk arra: lehetne Philips a nagyszobában? Ha megvan a nagyszobánk, 10. emeleti panel, minek gondoljunk arra: lehetne tengerparti villa is?! Ha lehet tengerpartot látni a Fekete-tengernél is, ki vágyna el Hawaii-ra? Tudjuk jól: kommunizmus alapjaiban rossz rendszer. Diktatórikus, önző és fejlődésképtelen. A magyar kommunizmus még rosszabb volt, mert idegen segítséggel, idegen nyomásgyakorlásra működött minden, ami negyven év pusztuláshoz és eladósodáshoz vezetett. A végeredmény most is látszik az országon, gazdaságilag és „külalakilag” egyaránt. A rendszernek talán egy-két „pozitívuma” is volt: nem volt kábítószerkérdés, nem volt bandaháború, kidobó-ember uralom, s ennyi kilátástalan helyzetű család. Mielőtt valaki felszisszenne, hogy persze, de ez mind közpénzből ment és az ország adósság-növekedésével járt, gondoljunk csak bele, ma mennyivel, milyen ütemben nő az ország eladósodása? S tudjuk most, hogy hova illan el a pénzünk? Történt valami változás? Régen a vörös zászlók adták a dekorációt a hazugságokhoz, most meg az EU-s lobogók. Ennyi.

Május 1-je alkalmából vizsgáljuk meg: hova lett a „munkásosztály”. Elmondhatjuk: már az előző rezsimben, 1956 után egy az egyben „le lett szalámizva”. A Kádár-rendszer irányítói felismerték: a forradalom végkifejletében egy osztálybázisú nemzeti ellenállás bontakozott ki, ahol az önigazgató munkástanácsok a nemzeti függetlenség zászlaját hordozták. Hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer, elkezdték felgöngyölni a munkásosztályt mint társadalmi tényezőt. A hatvanas évek politikai leszámolásai után beindult egy óvatos polgárosodási folyamat, korlátok között, de rehabilitálták az egyéni fogyasztást és termelést – ami a kommunizmusban nagy dolognak számított –, „vállalkozások” jelentek meg először a háztájiban, majd a melléküzemágakban. Ez a népátnevelés arra irányult, hogy az emberek bizonyos korlátozott autonómiák érdekében mondjanak le az osztálytudatukról. Hogy ez milyen komoly lépés volt, a lengyel példával érzékeltethető, ahol a munkásosztály végig egyben maradt, és 1980–1981 között képes volt egy kiépített ellenhatalmat létrehozni a lengyel kommunista vezetéssel szemben – elsősorban persze a katolikus egyház legitimáló támogatásával. A rendszerváltás után a magyar munkások, mint a fordulat egyértelmű vesztesei kettős veszteséget könyvelhettek el. Egyrészt anyagilag kerültek tragikus helyzetbe, hiszen 1990–1994 között az ipari munkahelyek harminc százaléka megszűnt, másrészt egy újraszocializációs kényszer elé kerültek, mivel azok a viselkedési formák és erkölcsi normák, amelyeket a szocializmus körülményei és intézményei között elsajátítottak, teljesen érvénytelenné váltak. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy maga a társadalmi szolidaritás is válságban van, hiszen a kormányok szinte versengenek egymással a szociális és munkavállalói jogok megnyirbálásában, hogy a nemzeti gazdaságok tőkevonzó képessége minél nagyobb legyen. Szociológiai szempontból pedig a folyamatos technikai és társadalmi változások miatt sokkal bonyolultabb a teljes munkásosztály meghatározása, ezért talán szerencsésebb a társadalmi csoportok kifejezést használni.

Eléggé abszurd ma a munkát ünnepelni, amikor Magyarország kivételével a munkanélküliségi mutató az elmúlt két év során minden új EU-tagállamban hirtelen esett. A munkanélküliek száma a 2006. november - 2007. januári időszakban 318 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt; mindkét mutató megegyezik az előző év azonos időszakban mértekkel. A munkanélküliség hazánk északi részén különösen magas. Borsod-Abaúj-Zemplénben 60.525, Hevesben 16.530, míg Nógrádban 16.563 munkanélkülit regisztráltak 2007. márciusában. Az álláskeresők száma a három megyében összesen meghaladta a 93,5 ezret. Az utóbbi időben a gazdasági növekedés három fő tényezője - technológiai fejlődés, tőkenövekedés, munkaerő-bővülés - közül a legutóbbi már egyáltalán nem tudott hozzájárulni a fejlődéshez. Az aktivitási ráta lassú emelkedése mellett a foglalkoztatottság még mérsékeltebb tempóban növekedett, inkább a munkanélküliség megugrása volt a jellemző. A beruházási szint is csak látszólag megnyugtató, ugyanis ezen belül a vállalati beruházások kifejezetten gyengén teljesítettek az elmúlt években. XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikájában leírta, hogy a tőke és a munka összetartozik, de közülük a munka az elsődleges, mert jobban hozzátartozik az ember személyiségéhez. Egy nemzeti és egy keresztény kormánynak ennek fényében a munkát kell védelmeznie, annak becsületét, szemben azokkal az irányzatokkal, amelyek a tőke mindenek feletti uralmát kívánják érvényre juttatni, ami a napjainkban is érzékelhető vadkapitalizmushoz vezet. Jelenlegi kormányunk viszont fura „ajándékkal” lepte meg a munkásokat a munka ünnepén: május 1-jén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ütemtervének megfelelően az autóbuszjegy árak átlagosan 4 százalékkal, a vonatjegyárak mintegy 17 százalékkal növekedtek.

 „A peronon beszélik”- avagy mit gondolnak az emberek a munka ünnepe és az EU-csatlakozás évfordulója kapcsán

 Szerkesztőségünket érdekelte, hogy mi az emberek véleménye május 1-jéről; lehet-e ma, 2007-ben, ilyen gazdasági körülmények közt a munkát ünnepelni, illetve jobb lett-e a sorsunk, miután beléptünk az európai olvasztótégelybe. Ezért kimentünk egy fővárosi pályaudvarra, hogy rögzítsük a véleményeket. A nyilatkozók kérésére, csak a családnév kezdőbetűjét tüntetjük fel. Nem szeretnének ugyanis állás nélkül maradni a munka ünnepén elhangzott véleményük miatt.

 K. Tibor 38 éves békásmegyeri vállalkozó : Jelenleg 20 ember munkaadója vagyok. Mit is mondhatnék? 20 család biztos rosszabbul él, hiszen bevételük csökkent; a kiadásokat meg mindenki érzi. Ők ezt kapták az EU-tól, no meg a mostani rendszertől. Idén „sikerült elérni”, hogy a vállalkozás nem termel profitot. Lehet, hogy hiba tőlem a dolgozóim érdekeit nézni, de én ilyen vagyok. Szörnyű: van, akinek majd csökkentenem kell a bérét, bár a munkájával nincs semmi gond. Miért? Az adó és a kiadások miatt. „Ilyen országot építünk.” Ha nem lesz változás nem éri majd meg dolgozni, gazdaságosabb lesz lógni, otthon pihenni.

 Cs. György 36 éves kecskeméti grafikus: Sok meghökkentő, morbid, vagy egyenesen beteges helyzetet produkált már a történelem. Még azóta is, vagy talán főleg azóta, hogy a chicagoi munkások szakszervezetei első ízben rendeztek rendhagyó, mozgalmi majálist. Történésznek tanultam Miskolcon, onnan tudom. Jó eszme, jó cél. Aztán jött az évek sora, mind hozta a maga májusát, és mi itt, Európa szívében közelről láthattuk az ünnepi tobzódás minden részletét. Kaptunk első szabad proletár ünnepet, meg vörös terrort körítésnek - egy megcsonkított országgal fizettük meg az árát. Aztán kardlap, Matuska Szilveszter, Ságvári, illegalitás, „Elvtársak, ne lőjetek!” – a teljesség és a kronológiai pontosság igényét mellőzve. Majd kaptunk idegen megszállókat,- ne feledjük, az NSDAP is munkás bázison hízott, meg sörön és virslin -újabb szabad ünnepet, likvidált szocdemet, a kezünkbe meg piros zászlót; azzal integettünk, miközben Európa szerencsésebb fele elszáguldott mellettünk, mint az expressz Szabó bakter mellett. És senki nem foglakozott vele, hogy mi inkább azon a bizonyos októberen ünnepeltünk volna május helyett. Egy biztos, május most is lesz. Csak éppen működőképes szakszervezet nincs már, meg baloldali eszméket valló baloldal, és – ami a lényeg lenne – munka. Van viszont megvezetett melós réteg, (mert az ő nevük a közbeszédben régen nem munkásság már) átvágott szavazók, őszödi beszéd, egyedülállóan növekvő munkanélküliség, miközben az a rosszabb passzból indult szomszédainknál is csökkenő tendenciát mutat. Nálunk viszont az életszínvonal csökken, meg a születés, egyenes arányban a kórházak, iskolák, vasutak, kisvállalkozások, demokratikus intézmények számával, és az élethez, szabadsághoz való alkotmányos jogokkal. Azt, bevallom tudtam már, hogy egy eszme, egy ünnep micsoda meghökkentő, morbid vagy egyenesen beteges változásokon mehet át évszázadok alatt, de hogy egy állítólagos baloldali kormánytól vezettet demokrácia hova juthat egy szűk esztendő leforgása alatt, azt nyílván még a sokat megélt chicagói proletáriátus se hitte volna, mert akkor tán bele sem kezdenek az egészbe. Nekünk május elsejénk lehet, de ünnepünk aligha, azt ellopták tőlünk!

 K. Viktor 30 éves miskolci oktató: Mi változott, amióta az EU tagjai vagyunk? Semmi. Azóta is hazánkban ugyanazon magyarellenes erők tobzódnak a hatalomban. Az euro bevezetése a jövő homályába vész. Köszönhető ez a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett kormányok gazdaságpolitikájának. A gazdaság romokban. Új munkahelyek helyett –melyeket mindenki várt az Uniótól- a munkanélküliség nőtt. A fiataloknak, ha jövedelmező munkát szeretnének- el kell menniük külföldre. Aki itthon marad, az lehet biztonsági őr, koldus, vagy – bocsánat- „kurva”. Május 1-je egy komcsi ünnep, ne is várja, hogy beszéljek róla. Úgyis ki kell húznia, amit mondanék…A lakosság életszínvonala romokban. A morál padlón. A magyarság lélekszáma rohamosan fogy. Évente 50 ezer fővel. Az emberek többsége a napi megélhetéséért küzd, így sokan nem tudnak odafigyelni a körülöttünk zajló eseményekre. Itt már csak egy isteni csoda segíthet. Bízunk benne.

 B. Mártonné 54 éves pécsi bolti pénztáros: Nem tulajdonítottam sosem nagy jelentőséget május 1-jének. Persze régebben én is felvonultam, s párommal együtt ittuk a sört, ettük a virslit mustárral. Ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy majálisokon vegyünk részt. 300 forintot nem tudunk fizetni egy korsó sörért. Odáig süllyedtünk, hogy csak vasárnap van meleg étel nálunk. Tudja mit fogunk enni most vasárnap? Sült krumplit sült krinolinnal. Ennyi. A munkát egyébként nem normális dolog ünnepelni. Meg kell élni valamiből. Ezért vagyok pénztárosnő. Nem egy hálás foglalkozás. A vásárlók azt hiszik, én tehetek arról, hogy drága a kenyér. Mondom: menjen panaszra a Gyurcsányhoz! A munka kötelesség, olyan mint a csekkek feladása. De kinek jutna eszébe bevezetni a számlabefizetés ünnepét? Az EU meg nem hozott semmi jót. Ígértek fűt-fát nekünk. Aztán ennyi. Tapsoltam Kádárnak, Antallnak, Gyurcsánynak…Hittem nekik. Becsaptak. Nem hiszek én már egy politikusnak sem.

 P. Zoltán 35 éves kaposvári informatikus: Ki ne emlékezne a sör - és virsliszagú kádári majálisokra? Aki elmúlt harminc éves, az biztosan. A tévé képernyőjén figyelhettük az „élmunkás” üzemek és dolgozók felvonulását, parádéját. „Budapest Parádé” már akkor is volt. Azt jobban szervezték, viszont kevesebb volt a meztelenség. De ez más téma. Mit is üzen nekünk ma a munka ünnepe? Az elvtársak -igaz, a fiatalabb generáció-ma is gyakorolják a hatalmat. Felvonulás már nincs, legfeljebb a pártok ki-kivonulgatnak a szabadba. Ilyenkor a parlamenti urak egy kicsit leereszkednek népükhöz. Sör és virsli van. Még. Munka már jóval kevesebb. A munkanélküliség az egeket ostromolja. Régiónkban ebben listavezetők vagyunk. Ha már futballban nem lehetünk elsők... Aki dolgozik, még szerencsésnek érezheti magát. Bár ebben sincs sok köszönet. A dolgozók nagy része minimálbért kap. Tehát pontosan annyit, ami törvényileg kötelező. Ez pedig tudjuk, nem sok. Éhen halni sok, élni kevés. Kikapcsolódás, szórakozás, utazás? Igen, az elvtársaknak lehet. Aki dolgozik, az ugye nem ér rá pénzt keresni, privatizálni. EU? Csatlakozás=csalatkozás. Bár, egy józan kisebbség, aki NEM- mel szavazott, tudta mi vár ránk. EU- képviselőink munkája pedig a Brüsszelben történő hajbókolásban, szolgalelkűségben merül ki.

M. Balázs 33 éves dorogi nyomdai kereskedő: Hallottam több MSZP-s politikustól, hogy ők idén is megünneplik május elsejét, hiszen tipikus baloldali ünnep. Ezzel még nem is lenne bajom. A baj, hogy a szocialisták nem baloldaliak. Bankárok, milliárdos üzletemberek hogyan is lehetnének azok… Ugyanakkor kórházakat, iskolákat, postahivatalokat szüntetnek meg, gyárak, vállalkozások mennek tönkre, nő a munkanélküliség. Mit is ünnepelnek akkor? Fejlett demokráciákban a szakszervezetek hasonló gazdasági helyzetben már többnapos munkabeszüntetés mellett döntöttek volna, nem ijednének meg akár egy hetes sztrájktól sem. Itt sajnos a szakszervezetek gyökerei a szocialistákig nyúlnak, így nehéz igazi érdekvédelmet várni tőlük. Szégyen! Azt pedig, hogy az EU-ban vagyunk, nem nagyon lehet észrevenni. Még a lengyelek is leköröztek minket.

 D. Anikó 48 éves budapesti postai alkalmazott: A régi felvonulásokat nagyon szerettem. Éppen, hogy járni tudtam és már magukkal vittek szüleim, iskolásként pedig minden esztendőben részt vettünk a felvonulás előtti sportgyakorlatokon. Ezeket rendkívüli módon kedveltem. Sajnos 1990 óta folyamatosan rosszabb lett az élet. Tudom, a komcsi időben is loptak, de nem ilyen pofátlanul. Már elnézést a kifejezéséért. Remélem, hogy idővel több munkahely lesz. Tán segít nekünk ebben az EU. Uniós csatlakozásunk évfordulója így, három esztendő után túl sokat még nem jelent. Idő kell ahhoz, hogy a csatlakozás hatását mind közösségileg, mind egyénileg valóban érezzük. S ha mégsem lesz itt jólét? Kérem: velünk már sokszor kitoltak. Ezt is meg fogjuk szokni.

 K. Pál 61 éves miskolci munkanélküli: Vasgyárban dolgoztam Kádárék alatt. A melóhely becsődölt. Utcára kerültem. Építkezésekhez hívnak néha lapátolni, talicskázni. Feleségem takarít lakásoknál. Bejelentett munkahelye neki sincsen. Épp ezért a TB miatt nagy gondban vagyunk. Régen bulinak vettük május 1-jét. Most még annak sem. Munkanélküli vagyok, mit is ünnepeljek? Minden párt jólétet hirdet. Csak bírjuk ki néhány évig, aztán jó lesz- mondják. Mi már nem akarunk várni! Egy életem van, s most szeretnék jól élni. Tisztességesen. Mondták: milyen jó ha majd az EU-ban leszünk. Sem nekem, se a családomnak, se barátaimnak nem lett jobb. A fejeseknek biztos. Többet tudnak lenyúlni a pénzekből.

 B. Ferenc, 34 éves egri könyvtáros: Nekem, mint hívő embernek, május 1-je, Munkás Szent József ünnepe. Nekünk magyaroknak -sajnálatos módon -május 1-je az EU csatlakozásunk napja is... Mindenki csodát várt a csatlakozástól, s a nép becsapását folytatva a mostani kormányunk is azt bizonygatja, hogy EU-s pénzek által nemsokára eljön a kolbászkerítéses Kánaán. Az átlagember nem ezt érzi a bőrén! Annyit lát az EU-ból, hogy mindenbe beleszólnak úgy, hogy az új belépőknek szabott feltételeknek a régi uniós országok felelnek meg a legkevésbé, s ide küldik még a szemetüket is. Van mikor szó szerint... Aztán a munkanélküliek, annak ellenére, hogy nem ezt ígérték nekik: vajon milyen szájízzel ünneplik a munka ünnepét? Szóval itt van május elseje, de ezt sem tudja nyugodtan ünnepelni, aki szeretné.

Medveczky Attila