2007.05.11. 

Korrupt-e az RMDSZ-elnök?

„Markó Béla megkeresett engem, és arról panaszkodott, hogy az ügyészség vizsgálatot indított ellene, amiért meg nem írt versekért előre vette fel a szerzői jogdíjként járó honoráriumot” – jelentette ki május 7-én Traian Basescu. A tisztségéből felfüggesztett államfő a civil szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélésén kifejtette: az ellene alakult parlamenti koalíció – amelyben az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt „paradoxális szövetsége” is megvalósult – azért jött létre, mert Monica Macovei volt igazságügyi miniszterrel együtt függetleníteni akarta az igazságszolgáltatást a politikai befolyástól.

„A koalíció létrejöttében az RMDSZ magatartása okozta a legnagyobb meglepetést, mivel a szövetség vezetőit egyenes emberekként ismertem. Álláspontjuk kialakulásában az játszott szerepet, hogy nem voltam hajlandó közbenjárni az RMDSZ-es politikusok elleni vizsgálat beszüntetéséért” – mondta Basescu. A tisztségéből felfüggesztett államfő arról is beszámolt, hogy Markó a Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter elleni vizsgálat beindításakor is megpróbált közbenjárni nála. Állítása szerint Markó arról próbálta meggyőzni, hogy a tárcavezető ellen indított bűnügyi kivizsgálás az RMDSZ elleni támadás, ennek pedig Európában negatív visszhangja lehet. „Én akkor is mondtam, hogy ártatlannak tartom Nagy Zsoltot, de figyelmeztettem, hogy mihelyt hivatalosan is elindul a büntetőjogi eljárás, azonnal felfüggesztem tisztségéből” – tette hozzá Basescu. Markó Béla ellen azért indított kivizsgálást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), mert szerzői jogdíjként 90 ezer lejt vett fel a csíkszeredai Bookart kiadótól. Eddig azonban Markónak egyetlen könyve sem jelent meg az említett kiadónál. Nagy Zsolt ellen az energetikaprivatizációs botrány kapcsán indult büntetőjogi vizsgálat: a politikust árulással és kémkedéssel gyanúsítják az ügyészek. Markó Béla RMDSZ-elnök május 7-ei sajtótájékoztatóján tagadta, hogy megpróbált közbenjárni az ellene indított vizsgálat megszüntetéséért. „Valószínűleg léteznek hangfelvételek a Basescuval folytatott megbeszéléseinkről. Ezekből kiderül majd, hogy nem kértem a segítségét a vizsgálat megszüntetése érdekében” – mondta Markó. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: Nagy Zsolt ügyében Traian Basescutól értesült a miniszter elleni vizsgálatról. „A következő időszakban valószínűleg kiéleződik majd a dossziéháború. Értesüléseim szerint hamarosan újabb RMDSZ-es politikusok ellen indítanak bűnügyi kivizsgálást” – vélte Markó, utalva a Szabó István Szatmár megyei tanácselnök és az Erdei-Doloczki István képviselő elleni eljárásra. „Hamarosan az is kihágásnak minősül majd, ha lobbizunk az erdélyi autópálya megépítéséért vagy más strukturális alapok lehívásáért” – tette hozzá. Az RMDSZ elnöke hevesen támadta Basescut, és elmondta: a szövetség választóit erőteljes kampányban igyekeznek meggyőzni arról, hogy a leváltás mellett szavazzanak a május 19-i referendumon.

 (forrás: Krónika)