2007.05.18. 

Székelyföldi-nagykunsági református együttműködés

Együttműködési megállapodás, amely létrejött egyrészről a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye, másrészről a Nagykunsági Református Egyházmegye - továbbiakban felek - között az alábbi helyen és időben a következő feltételek mellett:

A felek megemlékeznek arról, hogy 1881. október 31-én kezdte meg munkáját a Debreceni Zsinat, amely az új egyházalkotmány alapjainak lefektetésével meghatározta az egységes Magyar Református Egyház működésének alapjait.

A történelmi Magyarország szétdarabolásának ellenére ezen zsinat öröksége biztosíték maradt a magyar ajkú kálvinisták egységére.

Valljuk, hogy a XXI. században is csak ezek az alkotmányos vívmányok lehetnek református közösségünk megerősödésének alapjai. A Generális Konvent létrehozása is igazolja, hogy a Kárpát-medencei Református egyháztestek is a debreceni alkotmány történelmi, demokratikus, s ma is korszerű útján kívánnak együttműködni és továbbhaladni. Jelen szerződést aláíró felek elkötelezik magukat, mindent megtesznek annak érdekében, hogy újból létrejöjjön a határok fölött átívelő, egységes Magyar Református Egyház. Jelen szerződést aláíró felek egyházmegyéink gyülekezeteit testvéri összetartozásra hívják fel és arra buzdítják, hogy szolgálatunkban az összetartozásnak és az egységnek öröme már ma is jelen legyen.

A fenti célok megvalósítása érdekében a felek megállapodnak abban, hogy:

-évente közös egyházmegyei csendes heteket tartanak mindkét egyházmegye lelkészei, gondnokai, presbiterei részvételével;

-az egyházmegyék lelkészei minden évben kölcsönös vendégszolgálaton vesznek részt;

-minél több testvérgyülekezeti kapcsolat kiépítésére törekszenek, különös figyelemmel a gyermek és ifjúsági csoportok évenkénti közös programjaira;

-szorgalmazzák, a gyülekezetekhez kötődő civilszervezetek, közösségek. egyesületek, alapítványok kapcsolatépítését;

-az előbb megjelölt programok, rendezvények anyagi alapjainak megteremtéséhez együttes európai uniós pályázatokat dolgoznak ki;

-természeti katasztrófák és egyéb rendkívüli események esetén haladéktalanul anyagi és lelki segítséget nyújtanak egymásnak.

 A felek elkötelezik magukat, hogy a fenti célkitűzéseiket megvalósítása református egyháztesteink és az egész magyar nemzet egységének megerősítése érdekében valósítják meg.

Kézdivásárhely, 2007. április 29.

 Szőcs László esperes Kézdi-Orbai Református Egyházmegye

 Szabó József esperes Nagykunsági Református Egyházmegye

 (forrás: reformatus.hu)