2007.05.18. 

Family Day Rómában: A családot újra a középpontba!

Több mint egymillióan gyűltek össze május 12-én Rómában a lateráni Szent János-bazilika körül, hogy zenével, tanúságtételekkel nagyobb teret és figyelmet kérjenek a családnak.

Mint arról a Korazym.org portál beszámolt, a bazilika előtti téren felállított színpadon nagy sikere volt a Povia által előadott dalnak, amely valóságos kiáltványként zárult, összefoglalva a rendezvény célját. Néhány sora szó szerinti fordításban így hangzik: „A gyermekek jogai fontosabbak a nagyokénál, mert, uraim, ez az igazság: a gyermekeknek kell, hogy legyen egy anyukájuk és egy apukájuk!”

Rengeteg mosolygó vagy éppen szunyókáló kisgyermek is ott volt szüleivel a téren azon a rendezvényen, amelyet a családok napjaként, ünnepeként hirdettek meg, s valóban az is lett: 30 ezer színes léggömbbel, hatvan bohóccal, harminc gólyalábbal, 1500 önkéntessel. Nem hiányoztak a politikusok sem, de ők nem léphettek színpadra: itt csak a találkozót szervező egyesületek, mozgalmak – többek között a Comunione e Liberazione, a Neokatekumenális Út, a Karizmatikus Megújulás és más szervezetek – képviselői kaptak szót. Jelen volt a külföldre igyekvő Prodi miniszterelnök, két további miniszter, sok parlamenti képviselő és pártok képviselői is – valamint 570 akkreditált újságíró.

A szervezők eredetileg százezer emberről beszéltek, néhány nappal ezelőtt már kétszázezret emlegettek. A műsor kezdete előtt félmillióra tették a jelenlevők számát, amely közben tovább nőtt, és meghaladta az egymilliót is. „Nemzeti üggyé akarjuk tenni a családot” – fogalmazott a programot bezáró szóvivő. „Azt állítani, hogy a család olyan természetes közösség, amely a házasságon alapul, nem pedig egy férfi és egy nő, vagy két egynemű ember érzelmi viszonyán vagy közös érdekein: nem felekezeti kérdés. A katolikusok jól tudják, mi a házasság szentsége, és semmiképpen nem akarják azt ráerőszakolni a nemhívőkre.” Ezzel nyíltan nemet mondott a vallás eszközként való felhasználására („ez nem egy guelf tér” – jelentette ki, utalva a középkori pápaság és császárság világi hatalomért folytatott vitájára). Kijelentette azt is, hogy olyan normatívát szeretnének, amely nemcsak a családok támogatását vállalja fel, hanem „minden ember élethez való jogának védelmét, fogantatásától természetes haláláig” „Ma jogunk van tudni, hogy a minket kormányzók olyan antropológiai modellt mutatnak-e fel, amely egyedül az egyén autonómiájára, az időleges és gyenge érzelmesség haszonelvűségére épül, vagy pedig az a célja, hogy megszilárdítsa a családi dinamikát, s így egy olyan érzelmi szféráét, amely beépül a társadalmi felelősség dimenziójába”. Ezért a törvényben világosan meg kell különböztetni „a család védelmét és támogatását, illetve az egyes emberek szükségleteire adott válaszokat”.

„A mi családjaink olyanok, mint az összes többi: szépek, csúnyák és átlagosak” – jelentette ki Eugenia Roccella, a másik szóvivő. „Nem azért vagyunk itt, hogy kiállítsuk családjainkat, vagy hogy felsőbbrendűnek tartsuk magunkat másoknál, vagy megítéljünk másokat”, hanem azért, hogy arra emlékeztessünk: „a család a kollektivitás előtt vállalt elköteleződésen alapul.” A családot kívánják tehát védeni, világi személyként. „A többi, a bejegyzett együttélések, a szerelem a maga valamennyi mulandó vagy tartós formájában egyének történetei, amelyeket individuális jog szabályoz, amelyek talán bizonyos korrekcióra szorulnak, de semmi több.” Azért sem, mert gyakran éppen azok, akik „elutasítják a házasságot és bírálják azt az elgondolást, hogy a szerelmet egy úgynevezett 'papírdarab' elismerhetné, követelnek nyilvános elismerést, bejegyzést az anyakönyvbe, vagyis pont azt a híres papírdarabot. De megismételjük: a polgári házasság már létezik, ennek védelmében vagyunk itt, létezik a válás, és létezik egy új család alapításának lehetősége”. A homoszexuálisokkal kapcsolatban megjegyezte: személyes jogaikat más eszközökkel is biztosítani lehet.

A Family Day programja délután egy húsz évvel ezelőtt készült videó-felvétellel indult, amelyen II. János Pál pápa buzdít a család védelmére. Ezután egymást követték a különböző katolikus szervezetek által előkészített filmbejátszások és a zenei betétek, illetve apák, anyák, testvérek, nagyszülők és unokák tanúságtételei. A rendezvény szimbolikus bejelentéssel ért véget, amely szerint a szervezők az egyre terjedő táv-örökbefogadás intézményén keresztül tíz éven át biztosítják tíz fejlődő országban élő szegény fiatal támogatását. „A család tartós dolog, és a Family Day is maradandó jele kíván lenni a szolidaritásnak.”

A rendezvény alapjául a családegyesületek fóruma által március 20-án közzétett kiáltvány szolgált. Akkor 21 katolikus szervezet írta alá. A SIR hírügynökség már akkor kiemelte „a katolikusok akciójának nagy egységét és abszolút laikus voltát”. „Megmutatkozott az egység, és nem azért, mintha az egyházban minden egyforma volna, hanem mert valóságos egység van közöttük: a kiáltvány nem katolikus tekintélyelvekre, hanem az emberek legmélyebb érzéseire hivatkozik.”

 (Forrás:Magyar Kurír)