2007.03.16. 

Noé bárkája

(Sándor Pál filmje)

Sándor Pál a Miss Arizona 1988-as bemutatója óta nem rendezett játékfilmet, inkább producerként, vagy forgatókönyvíróként szállt be jó néhány mozidarab elkészítésébe. Ennek a majdnem 20 évnyi hallgatásnak – saját bevallása szerint – roppant egyszerű a magyarázata: nem találkozott olyan ötlettel, amit szívesen filmre vitt volna. A legfőbb motivációs ok azonban barátjának, a szintén rendező Simó Sándornak a korai halála volt. A Noé bárkájára annak ellenére nehezen jött össze a pénz, hogy 2005-ben a Magyar Mozgókép Alapítvány az adható legmagasabb összeggel, 120 millió forinttal támogatta, és még így is jókora summa hiányzott a költségvetésből. A „gazdasági válság” akkor oldódott meg, amikor az RTL Klub kereskedelmi tévé beszállt a finanszírozásba, ugyanis Sándor Pál a csatorna tanácsadó testületének egyik tagja, népiesen szólva: tótumfaktuma lett. Így a forgatás eléggé elhúzódott, az anyag egy részét már 2004-ben felvették, majd 2005 őszén folytatták, és kilenc hét alatt rögzítették az összes képet. Az utómunkálatok nyolc hónapot vettek igénybe. Az elkészült alkotást a nézők februárban, a 38. Filmszemlén már láthatták, a mozikba pedig március 1-jén került, és nem csupán az art mozikban, hanem a multiplexekben is vetítik, ami nagy merészségre vall, mert a film tartalma, fogalmazásmódja nem vonzza a szélesebb nézőközönséget.

A Noé bárkája nem közönségfilm, habár húzónévként a magyar színjátszás legendás egyéniségei szerepelnek benne. A Nemzet Színészei közül Garas Dezső, Kállai Ferenc és Törőcsik Mari alakítja a főszerepet, Sándor Pál kimondottan hozzájuk igazította a karaktereket, de még ez a három emblematikus személy sem képes a film születési hibáit kijavítani. A világra jött, idióta filmgyermek állapotának orvoslására még a fiatalabb generáció tagjai sem képesek: Alföldi Róbert, Ganxsta Döglégy Zolee, Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Verebes Linda, Scherer Péter, Szabó Győző, Stefanovics Angéla és a Szőke András - Badár Sándor páros is csak legfeljebb a károkat tudja enyhíteni: azok a nézők, akik az utóbb említett színészek közül bárkit is szeretnek, ők is csupán annak örülhetnek, hogy kedvencüket viszontláthatják a vásznon. A Noé bárkájának nincs különösebben bonyolult története: egy lepusztult pesti, körfolyosós házban tengeti napjait Stock Ede, a 74 éves, még igen mozgékony, vidám, egykori moziigazgató unokájával, Katival, a 17 éves vadkamasz leányzóval. Itt él Tálas Aurél, az öregúr barátja, aki már 81 éves, és 17 esztendeje nem lépte át szobája küszöbét, és itt lakik Csoltinné is, a valamikori jegyszedőnő, aki még mindig, afféle kislányos hevülettel rajong főnökéért. A házban az Isten állatkertjének sok-sok tagja ütött tanyát: fűzfapoéta, focista, tanár, kikapós asszonyság, színészi karrierről álmodó „három a kislány”, mentős, rapper, kínai család és népes cigányfamília. A „jószomszédi iszony” garantált közöttük, nehezen viselik el egymást, mindenki ordibál mindenkivel, beszólnak a másiknak. Stock Edének nagy-nagy álma, hogy egy Harley Davidson motorral száguldozzon keresztül-kasul a városban. A nyugdíjából nem futja a méregdrága kétkerekűre, ezért benevezi magát és az unokáját az RTL Klub „Magyarország legjobb nagypapája” vetélkedőjére. Ez összehozza a ház lakóit, mindenki szurkol nekik, fölkészítik a versenyre  őket, és csodák csodájára Stock Ede és Kati megnyeri a fődíjat, az 5 millió forintot, amiből a „legjobb nagypapa” megveheti a álmai motorját. A Noé bárkája több rétegű film szeretne lenni, ezért el akarja mosni a műfaji határokat: közönségfilm igénnyel lép fel, azaz nevettetni, szórakoztatni akar, de a művészi lila ködöt és az elgondolkodtatást, a szimbólumok megfejtését is kultiválja, s ez a keveredés a bajok baja, mert a végeredményt unalmassá és nyögvenyelősé teszi. Az egyértelmű cím a néző fülébe ordítja a tartalmat, de a kezdő képsorokban látható özönvízszerű esőzésen kívül a későbbiekben semmi nem utal a bibliai személyre, sem az ő híres-nevezetes úszóalkalmatosságára. A lepukkant bérház egymásra acsarkodó lakói tényleg olyanok, mint az állatok, de nem az isteni parancs, hanem egy furcsa cél: az ostoba vetélkedő szelídíti meg őket. A kisebb-nagyobb miértek is megmagyarázatlanul maradnak, s ezek közül is a két legfontosabbra nem ad választ a film: Kati miért olyan durva a nagyapjával, és – látszólag minden ok nélkül – miért békül ki vele? A film kapcsán ugyan lehet mindenféle dologról beszélni, szeretetről, összekovácsolódásról, életről, halálról, elmúlásról, de az egész úgy ahogyan van egyszerűen csapnivaló és értelmetlen. Sándor Pál közel húsz évet várt az újabb megszólalásra, lehetőségre, akkor viszont nem ártott volna, ha ezt a „kegyelmi” időt még egy kicsivel megtoldja, és ténylegesen olyan filmmel áll a közönség elé, ami az ő – 13 játékfilm rendezéséből, forgatókönyvírásából adódó - szakmai tapasztalata, filmes tudása alapján a publikum joggal elvárhat tőle.

Dr. Petővári Ágnes