2007.03.23. 

Évszázadok emléke- Szécsényi kolostor

Március 11-én, vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisére hívta a hívőket a római katolikus templom nagyharangja.

1332. május 9-én kelt az a pápai levél, amelyben Szécsényi Tamás, a város ura engedélyt kapott XXII. János pápától kolostor és templom alapítására.

Az alapítás feltételül tűzte, hogy legalább 12 szerzetes elhelyezésére feleljen meg a kolostor. Szécsényi Tamás a ferences rendieket választotta. A Magyarok Nagyasszonya ferences rendtartomány szécsényi rendháza, vasárnap hálaadó szentmisével – amelyet dr. Beer Miklós váci megyés püspök mutatott be – emlékezett meg a 675. évfordulóról és nyitotta meg az emlékévet. Varga Kapisztrán, a szécsényi rendház főnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük P. Magyar Gergelyt a ferences rendtartomány provinciálisát, Varga Bélát, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnökét, dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetet, Szécsény város polgármesterét, a szalézi rend képviselőit. Felolvasta azt az alapító levelet, amelyet Szécsényi Tamás kapott a pápától. Ebben többek között az áll „Kérésedet meghallgatva megengedjük, hogy az általad választott koldulórend tagjainak felállítsd a kolostort és oratóriumot...”  Dr. Beer Miklós az ünnepi szentbeszédben szólt arról a szegénységről, amelyet Szent Ferenc és Szent Erzsébet Krisztus példáját követve önként vállaltak; amely lelki gazdagságot adott számukra; s megmutatta nekik az utat a mennyei atyához. Hálát adott az Úristennek, hogy Szécsényben 675 éve áll a kolostor, a templom épülete, ahol az évszázadok során nemzedékek csendes áhítatban találkoztak az úrral, megsejtethették az ő halhatatlan nagyságát… A szentmise végén felhangzott a hálaadó tedeum. A ferencesek mellett elhangzott, a városban a klarissza rend tagjai, a szegénygondozó nővérek, a hívők szívében él a ferences rendiek hitvallása, az Isten szeretete. A szentmisét követően P. Magyar Gergely OFM megáldotta a kolostor folyosója falán elhelyezett P. Bárkányi János OFM tiszteletére állított emléktáblát. A török hódoltságot követően, Szécsény teljesen elnéptelenedett. A ferences rend szécsényi újjászervezésére, a város újra- telepítésére Bárkányi János kapott megbízatást. Az a Bárkányi János, aki II. Rákóczi Ferenc gyermekkori nevelője, Zrínyi Ilona diplomatája, több kolostor újjáalapítója. Bárkányi János leveleket küldött a távoli településekre melyben arra kérte a városukat elhagyó szécsényi lakosokat, hogy térjenek vissza. Joggal nevezik Bárkányi János ferences szerzetest Szécsény második megalapítójának. A tábla megáldását, megszentelését követően, Varga Kapisztrán megköszönte a Szécsény Műemlékéért és Idegenforgalmáért Alapítványnak a tábla elhelyezésére nyújtott segítséget. A nap harmadik rendezvénye, a kolostorban a Honvédelmi Minisztérium hadtörténeti intézete és múzeuma „Amiért a harang szól” Hunyadi és Kapisztrán emlékhelyeket bemutató kiállítás megnyitója volt. A kiállítást dr. Veszprémy László, a hadtörténeti intézmény igazgatója nyitotta meg.

 (forrás: Nógrád Megyei Hírlap)