2007.03.23. 

„A betegek látják majd kárát”

Ha az érintett intézmények megpróbálják komolyan venni az Egészségügyi Minisztérium ellátási listáját, akkor teljesen szétesik a rendszer - mondta a győri kórház orvos-igazgatója. (Képünkön a győri kórház épülete.) Oláh Attila szerint a listán igazából nincs mit javítani, mert úgy hibás, ahogy van. Hozzátette: nincs illúziója arról, hogy a korrekciós javaslatoknak lesz-e foganatjuk. Oláh Attila hangsúlyozta: először is megpróbálják megtalálni, mi volt a logikai vezérlő elv, amely alapján a szaktárca kidolgozta az ellátási listát. Az igazgató szerint lehet ugyan egy kockás füzetbe rubrikákat gyártani és irányítószámokat alapján elosztani a területeket, de a kórházi szakma nem így működik. Hozzátette: az ágyszámok változtatása köszönő viszonyban sincs az ellátási területek módosításával. Oláh Attila példaként említette, hogy a győri kórházban a gyermek fül-orr-gégészetnek négy ágyon 1,7 milllió lakost kellene ellátnia. A kórházigazgató közölte, nincsenek illúziói, hogy a korrekciós javaslatok meghallgatják-e. Nincs esély arra, hogy zökkenőmentesen történjen az átállás áprilisban - emelte ki Oláh Attila. Hozzátette: ha komolyon veszik az ellátási listát, akkor a rendszer recsegni-ropogni kezd, és annak a betegek fogják súlyos hátrányát szenvedni.

 (forrás: mok.hu)