2007.03.23. 

Csáky Pál megpályázza az MKP elnöki tisztségét

Lesz kihívója Bugár Bélának az MKP 2007. március 31-én sorra kerülő kongresszusán. Csáky Pál március 20-ai sajtótájékoztatóján bejelentette, ő is megpályázza az MKP országos elnöki tisztségét. Csáky az után döntött így, hogy mintegy 100 személlyel konzultált erről – nem csak a párt vezető emberei közül. A kongresszus küldöttei elé tárja 15 pontba foglalt programját. Ezekben többek között stílusváltást is ígér a pártvezetésben, amit főleg a párt átláthatóságának növelésével, nagyobb professzionalitással érne el. A döntéshozatalokban Csáky elképzelése szerint az eddigieknél nagyobb beleszólásuk lenne a regionális szerveknek. Csáky hangsúlyozta, az, hogy megpályázza az elnöki posztot, nem jelenti, hogy Bugárral személyes vitába, versenybe száll. "Vele politizálok már 16 éve, a barátom volt és marad" - mondta Csáky, aki ha elnökké választják, nem indul a 2009-es európai parlamenti választásokon.

 (forrás: Felvidék Ma)