2007.03.23. 

Nyelvhasználat: Szlovákiának lépni kell

Szlovákia öt évvel ezelőtt fogadta el Regionális vagy Kisebbségi nyelvek Chartáját, amely az unió tagállamaiban beszélt 41 kisebbségi nyelv védelmét is szolgálja.

Dzurinda kabinetje akkor megígérte, hogy két év alatt a nemzetközi dokumentumhoz igazítja az ország jogrendjét. Mivel ez a mai napig nem történt meg az Európa Tanács ajánlást fogalmazott meg Pozsony felé.

A szlovákiai magyarság és más kisebbség sem használhatja saját anyanyelvét úgy, ahogy az a fél évtizede elfogadott chartában foglaltatik. Egyes vélemények szerint ahhoz, hogy a nyelvhasználati jogok érvényesüljenek, nyolc törvényt kellene módosítani, egyetlen egy előkészülete sincs folyamatban. Az Európa Tanács (ET) folyamatosan ellenőrzi a fentieket: február végén egy olyan ajánlást küldött Szlovákiának, amelyben a probléma orvoslása érdekében konkrét javaslatokat fogalmaz meg. Egyes források szerint ebben négy pontra hívják fel Pozsony figyelmét: így például arra, hogy módosítsák azt a megszorítást, amely miatt egy kisebbségi nyelv csak ott használható, ahol az érintett nemzetiség aránya eléri a 20 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a Duna bal partján, hivatalos ügyek intézése közben csak akkor alkalmazható a magyar nyelv, ha az adott településen vagy városban a lakosok 20 százaléka magyar nemzetiségű (meg persze ha a hivatal munkatársa is beszéli a nyelvet). Az ET a fentieken kívül azt is kifogásolta, hogy a bírósági eljárások során is csak szlovákul lehet megszólalni. Megjegyzésképpen: Csehországban hétfőn lépett életbe a charta, így az ott élő kisebbségek minden olyan településen, ahol az arányuk meghaladja a tíz százalékot, írásban és szóban is, mind hivatali, mind pedig bírósági ügyekben szabadon használhatják az anyanyelvüket. A további két pontban azt ajánlják a kormánynak, hogy távolítsa el az államnyelvtörvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó megszorításait, továbbá garantálják a nőknek, hogy mindig az anyanyelvüknek megfelelően használhatják nevüket. A fentiekkel kapcsolatosan Ján Kubis, Robert Fico kormányának külügyminisztere szólalt meg: véleménye szerint "az ET ajánlása nem a Fico-kabinet bírálata", mert a chartát még Mikulás Dzurinda vezetése alatt fogadták el, és ők garantálták azt, hogy két év alatt megvalósítják a jogharmonizációt. A tanács javaslatát egyelőre szakértők tanulmányozzák, Kubis azonban azt is megjegyezte, hogy "csak ajánlásról van szó".

Szlovákia hasonló javaslatokat már a tavalyi év során is kapott, akkor a kisebbségi jogok keretegyezménye miatt a kissebségek védelmére vonatkozó törvények javítását ajánlotta az unió. Az ide vonatkozó törvényeket, módosításokat nagy valószínűséggel csak 2008-ban terjesztik az illetékesek a parlament elé, a folyamat gyorsítása érdekben az MKP saját javaslatokat készít elő.

 (forrás: Hídlap)