2007.03.30. 

Ülésezett a KMKSZ választmánya

A KMKSZ a jövőben is a kárpátaljai magyarság érdekeinek figyelembevételével alakítja politikáját mind az ukrajnai belpolitika, mind az anyaország vonatkozásában – hangzott el március közepén a legnagyobb kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet választmányának ülésén Beregszászban. A választmánynak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagytermében megtartott ülése a hagyományoknak megfelelően Kovács Miklós elnök beszámolójával vette kezdetét. A szövetség vezetője az elmúlt hónapok történéseit elemző beszédében mindenekelőtt az ukrán belpolitika kiszámíthatatlanságát és megbízhatatlanságát emelte ki. A KMKSZ elnöke ennek kapcsán fontosnak tartotta ismételten rámutatni, milyen károkkal jár a kárpátaljai magyarság számára, ha egyes képviselőit időről időre lépre csalják a helyi politikai élet szereplőinek ígéretei. Ami a legutóbbi hetek fejleményeit illeti, Kovács Miklós a BJUT és a Mi Ukrajnánk szövetsége miatt a megyei tanácsban előállt válsághelyzet kapcsán úgy vélte, az ellenzéki pártok együttműködése még nem eredményezett kézzelfogható változásokat, így a KMKSZ egyelőre ragaszkodni kíván a hatályos koalíciós szerződéshez.

Ami az anyaországgal ápolt kapcsolatokat illeti, a KMKSZ elnöke elégedetten állapíthatta meg, hogy az elmúlt évekkel ellentétben immár a szövetség is képviseltetheti magát a magyarországi támogatásról dönteni hivatott budapesti testületekben, mindazonáltal a határon túli magyarság támogatási rendszerének átalakításával létrehozott Szülőföld Alap működésével kapcsolatban Kovács Miklós óvatosságra intett, rámutatva, hogy a Kárpátaljának szánt források gyakorlati elosztásakor mutatkozik majd meg az új rendszer valódi hatékonysága és igazságossága. A KMKSZ elnöke úgy vélte, hogy az anyaországi kormányzattal ápolt kapcsolatok összességében pozitívan alakulnak az elmúlt időszakban, mert bár továbbra sincs végső megállapodás a szövetség és a magyarországi hivatalok között, a másik jelentős kárpátaljai magyar ellenszervezet sem került túlsúlyba az elmúlt évekhez hasonlóan. Kiegészítve az elhangzott beszámolót, az előtte szólóhoz hasonlóan Milován Sándor alelnök sem tartotta valószínűnek, hogy a közeljövőben gyökeres változások következzenek be az ukrán belpolitikában, azaz új parlamenti választásokat írjanak ki. Mindazonáltal rámutatott, hogy mivel a KMKSZ erejét mindenkor tagsága és szervezettsége jelentette, az elkövetkező megmérettetésekre való tekintettel szárazon kell tartani a puskaport, azaz a KMKSZ-nek értékelnie kell az elmúlt esztendők eredményeit, számba kell venni a sikereket és kudarcokat. Ebből kiindulva az alelnök szerint rendkívül fontos a kapcsolattartás az alapszervezetek aktivistáival, a tagsággal, hasznos a szövetség önkormányzati képviselői által nyújtott teljesítmény folyamatos elemzése és értékelése. A KMKSZ sohasem rendelkezett hatalmas pénzeszközökkel, arra azonban igenis kell időt és energiát szakítani, hogy meghallgassuk az emberek problémáit – hangsúlyozta Milován Sándor. Egyetértve az előtte szólóval, Barta József választmányi tag, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökének helyettese is a szövetség tagságával, a helyi magyar közösségekkel való kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, funkcionáriusként nemegyszer megtapasztalta, hogy megfelelő források híján gyakorta nem tudják szándékaik szerint orvosolni a lakossági panaszokat, rendkívül fontos azonban, hogy az emberek érezzék, meghallgatják panaszaikat, őszintén beszélnek velük. Aki hivatalt visel, annak kötelessége meghallgatni az embereket, ott lenni a közösség tömegrendezvényein – hangsúlyozta.

Sok szó esett az anyaországi támogatások elosztásának terén korábban tapasztalt visszásságokról, illetve az ezzel kapcsolatos jövőbeni teendőkről. Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, választmányi tag ezzel kapcsolatban a KMKSZ színeiben önkormányzati képviselői mandátumhoz jutott tanácstagok felelősségére hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette, a képviselők távolról sem minden esetben képesek meghatározni egy adott önkormányzat politikáját, pályázatait, ám legalább ekkora felelősségük, hogy jogaikkal élve elszámoltassák a települések vezetőit, biztosítsák a jogkövető magatartást, ne asszisztáljanak az esetleges jogsértésekhez. Bakancsos László hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy korunkban egyre fontosabb a kínálkozó pályázati lehetőség kihasználása, különösen, ami a Szülőföld Alap kínálta lehetőségeket illeti. Válaszában egyetértéséről biztosította a felszólalót a KMKSZ elnöke is. Reagálva a beszámolóban elhangzottakra, Balla Attila mezőkaszonyi választmányi tag arra mutatott rá, hogy a határon túli magyarság számára nemcsak az a fontos, hogy részesüljön az anyaország által számára folyósított támogatásokban, hanem például az is, hogy mindenki akadálymentesen juthasson vízumhoz, amellyel Magyarországra, apáink földjére léphet. Számos hozzászólás tért ki a legutóbbi budapesti ukrán–magyar miniszterelnöki találkozó apropóján a vereckei emlékmű további sorsával kapcsolatban napvilágot látott sajtóhírekre. Mint elhangzott, a két kormányfő tárgyalásai önmagukban nem hozták közelebb a kérdés megoldását. Az üggyel kapcsolatban felmerülő egyre újabb javaslatokkal ellentétben a KMKSZ továbbra is úgy véli, hogy az egyetlen méltányos megoldás az volna, ha végre be lehetne fejezni a Vereckei-hágón immár több mint tíz éve torzóban álló emlékművet – emlékeztetett Kovács Miklós. Végül a testület jóváhagyta a KMKSZ 2007. évi rendezvényeinek tervezett programját.

 

(forrás:Kárpátalja)